Ez volt a címe annak a gyülekezeti projektnek, amelyet május hónapban sikerült a bágyi református gyülekezetnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósítani. A cél az volt, hogy egy tanulmányút keretében megismertessük az erdélyi protestantizmus kezdeteit, a későbbi felekezeti differenciálódás sajátosságait és a reformáció hatását napjainkra.

Május 6-án reggel 8-kor indultunk első ízben a felfedező útra, amely Brassóba, az erdélyi protestantizmus bölcsőjébe vezetett. A lelkes gyülekezeti csapat, amely a gyerekektől a nyugdíjas korosztályig mindenkit felölelt, előbb a várost ölelő Cenk hegy tetejére vette az útját, ahonnan belátható volt az egész város. Talán kevesebben tudják, hogy az ezeréves honfoglalás alkalmából felállítottak egy Árpád-szobrot a hegy tetejére, amelyet a hatalomváltás után teljesen elpusztítottak, de a fejrészt a magyar evangélikus templomban őrzik, az eredeti talapzatra viszont még ma is rá lehet állni. A protestáns bölcsőváros terjedelmes ismertetőjét Vass Vincze Ferenc, a Brassó-belvárosi gyülekezet presbitere tartotta, akinek sportos alkata diktálta a tempót. Külön érdekesség volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy Erdélyben, jóllehet a hatalom a magyar király, illetve a fejedelem kezében volt, mégis német vonalon indul a reformáció: a szászok álltak át először a lutheri irányzat hitére Johannes Honterus személyében. A Fekete-templom első protestáns lelkésze nyomdát és iskolát alapít, 1543-ben nyomtatja ki a reformációi könyvecskéjét, amellyel megalapozza az új hit terjedését, 1547-ben egyidejűleg a korona-város könyvtárának kialakításával, egyházi rendet is ír az erdélyi szászok számára, s ezzel mintegy előkészíti az utat az új hit teljeskörű elfogadására a szászok körében.

Természetesen a történelmi túrán érintettük a város magyar vonatkozásait is, s hogy a személyes kapcsolatokra is lehetőség nyíljon, találkoztunk a belvárosi református gyülekezet nőszövetségével és fiataljaival, akik egy forró kávé és sütemény mellett meséltek a kisebbségi városi lét és gyülekezeti hitélet kihívásairól. Ezúton is köszönjük a nyitott vendégszeretetüket. A bágyi lelkipásztor pedig a templomban még az újonnan felújított százéves orgonát is megszólaltatta.

A brassói kirándulás jó kimenetelén felbuzdulva, a második május 27-i történelmi túránkra már kétszer annyian jelentkeztek: összesen 39-en utaztunk Nagyszebenbe, ahol a honterusi reformáció folytatódott. Hogy Mathias Ramser nagytemplomi lelkész és Peter Haller akkori polgármester hogyan tették magukévá a lutheri elveket, s fogadtatták el azokat végleg az Universitas Saxorum áltat 1550-ben, arról Balázs Enikő, a nagyszebeni magyar iskola kémia szakos tanára tartott bemutatót. Miközben végiglátogattuk az összes felekezet templomát, sikerült ezt a várost is madártávlatból látnunk a régi tanács háza tornyából. Ezen túlmenően  jónéhány magyar emléktábla előtt is tiszteleghettünk, mint a Petőfi Sándor vagy a Borsos Miklós szobrászművész plakettje előtt. Felemelő érzés volt a Brukenthal Múzeum nyújtotta látvány is.

A barokk református templom gyolcsfehér falai között pihenhettünk meg egy kissé, s gondolkodhattunk el tömbmagyarságban élő székelyekként, hogy Nagyszeben magyar lakossága csupán egy jókora falut számlálna a Homoród-mentén; s ehhez képest a kálvini reformátusság annál is kisebb. A helyi közösség a megmaradásért egy gyermekeknek szánt bentlakás létesítésével küzd, mesélte az idegenvezetőnk, aki maga is presbiter. A város multikulturalitása viszont a székelyföldi művészek előnyére is válik, mert így megmutatkozhatnak a nagy közönségnek, s így erősödik a két tájegység közötti kapcsolat. A pörgő és zajos élet viszont nem láttatta velünk ezt a kihívásos, sokszor emberileg reménytelennek tűnő kisebbségi helyzetet.

Ebben különös módon reménykeltő volt, hogy mindkét kirándulásos napon hazafele menet egy-egy szivárvány pompázó színeire lehettünk figyelmesek az autóbusz ablakából; a szivárvány pedig az Úristen emberrel kötött örök szövetségének a csodálatos megerősítését jelenti. Ezt a meggyőződést sikerült a bögözi református templom előtti imádságunkba is belefoglalni. Utóbbi templom, melynek hívei közül páran csatlakoztak az örökségtúránkra, az utunkba esett, s így az idei Szent László évhez kapcsolódva, a helyi lelkésztől azt is megtudhattuk, hogy miért e templom freskói a legkülönlegesebbek az összes többi Szent László legenda közül. Úgy vélem, látva kortársaink élethelyzetét, sikerült az elszigetelődésből a saját felekezeti identitásuk megerősítése és büszke felvállalása felé elindulnunk, a jövőre nézve pedig a két városban személyes reményteli kapcsolatokat is kialakítottunk. A megvalósításért, az útiköltség és a kiadós ebédek támogatásáért illesse köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Reformáció Emlékbizottságot, dicsőség pedig egyedül Istent. 

Jári Zsolt lp.