Elhunyt Ménessy Miklós Béla lelkipásztor

Május 23-án reggel elhunyt Ménessy Miklós Béla lelkipásztor, a brassói Reménység Háza alapítója és vezetője. A Reménység Háza építését Ménessy Miklós lelkipásztor kezdeményezte, aki a felépült templom előtti imaházban szolgált, az épületet 1992. október 4-én adták át. Ménessy Miklós Béla, a Reménység Háza honlapja szerint 1994-től szolgált a gyülekezetben, amely 1997-ben Brassó harmadik gyülekezeteként önállósult a másik két brassói gyülekezet segítségével. 

Elhunyt Ménessy Miklós Béla lelkipásztor

Ménessy Miklós Béla Brassóban született 1955. szeptember 8-án, 1981. november 15-én szentelték lelkipásztorra. 1979-1981 között Ikafalván volt segédlelkész, majd 1981-1983 között további két évet volt az ikafalviak lelkipásztora. 1983-1996 között Zernyesten szolgált, 1996. szeptember 1. óta Brassó harmadik gyülekezetében, a Reménység Házában teljesített lelkipásztori szolgálatot. 

 

Fotó: Nőileg