Elhalasztja ülését a koronavírus miatt az Egyházak Világtanácsa

2022-re halasztja szeptemberi ülését az Egyházak Világtanácsa, hogy nagyobb közösség juthasson el a találkozóra – közölte a Németországi Evangélikus Egyházzal folytatott egyeztetések után a szervezet. Az idei ülésnek Karlsruhe adott volna otthont szeptember 11-én.

Elhalasztja ülését a koronavírus miatt az Egyházak Világtanácsa

A halasztással kapcsolatos döntést június 3-án jelentette be a tanács, a koronavírus miatt fennálló körülményekkel és bizonytalanságokkal indokolva azt. Közleményükben kifejtették: reményeik szerint a 2022-es találkozón részt vehet majd a teljes ökumenikus közösség. A helyszín Karlsruhe marad. A koronavírus-járvány nagymértékben befolyásolta a szervezést és kivitelezést, így az általa okozott globális krízisről is tárgyalni fognak a meghívottak.

A gyűlésen az Egyházak Világtanácsa 350 tagjának 800 küldöttje vesz majd részt, együtt ünnepelve a keresztyén közösséget. A találkozó témája: „Krisztus szeretete megbékélést és egységet hoz a világba.”

Az Egyházak Világtanácsa nyolcévente gyűlésezik. Szerepe, hogy megszabja a szervezet általános irányelveit, és megválassza a központi vezető bizottságot. Dr. Agnes Abuom, a szervezet első női elnöke elmondta: reményeik szerint 2022-re többet tud majd a világ a koronavírusról és hatásairól, a későbbi időpont pedig lehetővé teszi, hogy teljes legyen a résztvevők létszáma. Hozzátette: nehéz döntés volt a halasztás, de bíznak benne, hogy a 2022-es találkozás öröme felülírja majd a mai keserűséget. Jelenleg fontosabb a résztvevők biztonsága és egészsége. Dr. Frank Mentrup, Karlsruhe polgármestere biztosította a szervezőket afelől, hogy a város két év múlva is szívesen látja az egyházak képviselőit.

Fotó: Albin Hillert/ WCC