Mezőpanitban találkoztak a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye kántorai február 12-én.

A találkozót Kovács Tibor helyi lelkipásztor áhítata nyitotta meg a Zsolt 96,1 versének („Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld!”) és a Zsolt 146,2 versének („Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok”) magyarázatával. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy milyen áldott alkalom az együttlét, ahol egymás hite által épülni lehet, de mindennél fontosabb az, hogy az alkalmakat Isten jelenléte koronázza. Utalt a továbbiakban a jelenlegi helyzetre, a világjárvány okozta nagy károkra életünk minden területén – a lelki élet vonatkozásában is. De csüggedni nem lehet, nem szabad! Istenbe vetett bizalommal és reménnyel, erős hittel talpra kell állni, és jövőt kell tervezni.

Szükséges ehhez a közös erőforrások megkeresése, egymás biztatása, lelkesítése, motiválása. Ebben komoly feladat hárul a gyülekezetek kántoraira, akiknek munkája igazi, lelkeket építő munka. Ők segítik a lelkipásztor szolgálatát azzal, hogy minden igés együttlét valós gyülekezeti élmény legyen. Mert a léleknek nemcsak a liturgiai elemekre van szüksége, hanem az éneklésre is. Az ének érzékenyebbé teszi a lelket az ige mondanivalójának megértésére és befogadására. Milyennek kell lennie egy hiteles kántornak? – tette fel a kérdést a lelkipásztor. Erre a válasz: mindenekelőtt Krisztusban újjászületett ember kell, hogy legyen, aki elkötelezetten szolgálja az Urat. Nyitottnak kell lennie az újra, új énekeket tudjon énekelni, mert mindig kell az új ének, és református egyházunknak nagyon gazdag énekanyaga van. A lelkipásztor az általa elmondottak nyomatékosítására egy idős kántor példáját említette, aki 48 évi szolgálat után is azt mondta: „amíg élek, én az Úrnak éneklek”.

Jakab István maros-mezőségi esperes köszönti az egyházmegye kántorait.

Az áhítatot Balogh Károly egyházmegyei zenei előadó és Jakab István esperes köszöntése követte. Balogh Károly lelkipásztor a 2Krón 5,1–4 versekre és a 137. zsoltárra utalt. Vannak csodálatos, felemelő lelki alkalmak, magasztos ünnepek Isten népének életében. Ilyenről tudósít az első ige, amikor Salamon templomában 400 fehér ruhába öltözött zenész dicsőítette Istent, köztük 120 harsonás. Méltó dicsőítés volt ez, és szolgálatuk alatt Isten jelenléte érezhető volt a gyülekezetben. A második ige arról tudósít, hogy Istent dicsérni nem volt mindig könnyű feladat. Izráel életében voltak nehéz időszakok – a babiloni fogság ideje –, amikor nagy megaláztatásokat kellett megélni. Az ellenség követelte tőlük, hogy énekeljenek. A lehetőség adva volt, hogy az ének által tegyenek bizonyságot az Úrról, evangelizáljanak, de mert szívüket megülte a szomorúság, erőtlennek érezték magukat erre a szolgálatra („hegedűnket függesztettük fűzfákra”). Nekünk nem lehet soha meghátrálnunk! Erőnk és hitünk kell hogy legyen mindig a szolgálatra, mert ahol Istent őszinte szívvel és alázattal dicsérik, ott bilincsek hullnak le, és ajtók tárulnak fel, ahogy történt az Pál és Silás dicsőítő énekére. Ők a börtönben, megkötözve is tudtak az Úrnak énekelni. Álljanak ők példaként előttünk életünk minden helyzetében.

Jakab István esperes kifejezte örömét, hogy megszületett a kezdeményezés, és megvalósult a találkozó, hiszen rég nem volt hasonló alkalom az egyházmegyében. Vicces kérdés formájában említette a jól ismert mondást, hogy a jó pap holtáig tanul, és ezt alkalmazta az egybegyűltekre: és a jó kántor? Végül Isten áldását kívánta a találkozóra, az énekvezérek munkájára.

Dr. Péter Éva egyházkerületi zenei előadó interaktív előadást tartott.

A köszöntéseket dr. Péter Éva egyházkerületi zenei előadó értékese, interaktív előadása követte. Előadásában igazodott a találkozó címéhez: Mit jelent Istent dicsőíteni nehéz időkben? Példákat említett református énekeskönyvünk dalszerzőinek életéből, akik nehéz próbákon mentek át életük során, mégis értékes, szép dalokat szereztek. Említette a zenei előadó Georg Neumarkot, aki a 399. éneket szerezte: „Ki Istenének átad mindent”. Mennyi próba terhelte az életét: tűzvész, anyagi nehézségek, rablás áldozata is volt, de Isten adott neki erőt a megpróbáltatásban is. Paul Gerhardtnak szintén nehéz élete volt, de gyönyörű dalokat írt a bizakodásról: pl. a Már nyugosznak a völgyek című dal, a 285. énekünk. Szép a dal végkicsengése is: „Az Úr világossága őrködjék hűn fölöttetek”. De szó esett Maróti Györgyről, Draskóczi Lászlóról, Kodály Zoltánról, aki a Psalmus Hungaricust írta, a 338-as énekünket: „Mikoron Dávid nagy búsultában”. Az előadást énekek, kórusművek, feldolgozások meghallgatásával és közös énekléssel tette színesebbé az előadó. Végül bemutatta az új magyarországi énekeskönyvet, annak szerkezetét, majd röviden a 2021-ben, az IKE alapításának 100. évfordulója alkalmával egyházkerületünk által kiadott új, nagyon gazdag énekeskönyvet is.

Az előadást megbeszélés, majd a kántorok közötti beszélgetés követte. Szó esett az örömökről, elégtételekről, de őszintén beszéltek a nehézségekről is: mit jelent ma kántornak lenni, megélhetési gondokkal küszködni, és mégis szívből szolgálni a nehéz időkben. Köszönjük a lehetőséget erre a találkozásra a paniti gyülekezetnek, lelkipásztorának, kántorának, elöljáróknak.