Hazai szinten végső döntés születik csütörtökön, október 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében. Miután a restitúciós bizottság elutasította a visszaszolgáltatási kérést, majd a Brassói Ítélőtábla első fokon visszautasította az egyházkerület kérését, végső lépésként a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék tárgyalja az ügyet. A vita alapját képező eredeti dokumentumokat, bizonyítékokat, a legfőbb érveket hétfőn, október 22-én sajtótájékoztatón ismertette dr. Veress Emőd ügyvéd, egyetemi tanár Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke és Ballai Zoltán gazdasági előadótanácsos jelenlétében.

A sajtótájékoztató összehívásának indoklásaként Kató Béla püspök elmondta: egyre ritkábban hallunk a romániai restitúcióról, a kormány, a sajtó, a közvélemény nem foglalkozik már a kérdéssel. Ezért is tartották fontosnak sajtó elé tárni azokat az időközben letett dokumentumokat, amelyek a Mikó kollégium tulajdonjogát tisztázzák. Kató Béla szerint vészjósló előjel, hogy a „Református Székely Mikó Kollégium” feliratot tartalmazó emléktáblát, amelyet néhány éve a helyi önkormányzat állított az intézmény bejáratánál, múlt héten a Dan Tănasă pere következtében eltávolították. „Szomorú, hogy ide jutottunk, hogy az emlékekről sem szabad beszélni. Számunkra ez fájdalmas, és jelzi a hazai állapotokat, hogy milyen helyzetbe jutott egyházunk és az erdélyi magyar közösség. A visszaszolgáltatás néhány éve teljesen leállt, nem tudunk haladni, csak negatív válaszokat kapunk” – fejtette ki a püspök.

Az elvégzett komoly jogtörténeti tudományos vizsgálat eredményeit, a zárt dossziék dokumentumanyagát, a felmerült jogi problémákat, érveket, amelyek az egyházkerület tulajdonjogát bizonyítják, dr. Veress Emőd mutatta be. A szakember rámutatott arra, hogy ez a második Mikó-per. Az első büntetőper volt, amelyben első fokon megállapították, hogy az EREK nem tulajdonosa a Székely Mikó Kollégium épületének, másodfokon azonban a Ploiești Ítélőtábla kimondta, hogy ezzel az épület tulajdonjogi kérdését nem rendezte, polgárjogi szempontból kell a kérdést megoldani. Így került sor az újabb jogvitára.

Veress Emőd bemutatta az első perben is felhasznált, 1900. márc. 2-i telekkönyvet. A telekkönyvi vita szívét az „ev. ref. székely Mikó Kollégium” megnevezés képezi. (A vallásügyi államtitkárság 2015-ben tisztázza, hogy az ev. ref. rövidítés helvét hitvallású evangéliumi református egyházat jelent.) A restitúciós bizottság 2016-ban azzal az indoklással utasította vissza a visszaszolgáltatási kérést, hogy az EREK nem volt az ingatlan tulajdonosa. A kérdés megválaszolásához a 19. századig, az egyházak vagyonelemei jogállásának stabilizálódásáig kellett visszamenni. 1863-ban az iskolák működtetésének céljaira szolgáló ingatlanokat úgy minősítik, hogy az egyház tulajdonát képezik, az iskoláknak pedig csupán korlátolt használati joguk van. Az egyházon belül 1885-ben kimondják, hogy a kollégiumok nem egyháztól elkülönült intézmények, hanem autonóm egyházi testületek, amelyek szerves alkotóelemét képezik az egyháznak, illetve a birtokukban levő ingatlanokra és vagyonra használati joguk van. Ez a dokumentum felsorolja az erdélyi iskolákat, köztük a Székely Mikó Kollégiumot is. Ezt egy 1904-es egyházjogi norma is megerősíti. A jogi személyiség fogalma ekkor még nem merül fel, a kollégiumokat nem tekintik jogi személyeknek, az egyházhoz tartozó, önigazgató, sajátos feladatokat ellátó, de nem önálló léttel bíró struktúrákként működnek.

A 19. század végén, 20. század elején osztrák mintára bevezetik a telekkönyvi rendszert, az ingatlanokat telekkönyvezik. A Mikó kollégium telekkönyvezési módja jellemző a korszakra, azaz egyszerre jelöli a tulajdonost, az egyházhoz való tartozást és az ingatlan felhasználási célját. Ez kötelezi az utókort arra, hogy az eredeti céllal működtesse tovább az intézményeket. Az akkori igazságügyi miniszter 1911-ben minisztériumi rendelettel egyértelműsíti „a református egyházközségek iskolai és más alapjaihoz tartozó ingatlanok” telekkönyvezésének kérdését: „Habár az ingatlanoknak a református iskola és a református tanító hivatal nevére történt felvétele a fennálló telekkönyvezési szabályoknak megfelel, mégis a kérdéses ingatlanokat külön rendeltetésük kitüntetése mellett az illető református egyházközség tulajdonául kell telekkönyvezni, mert a Református Egyetemes Egyház, önkormányzatánál fogva, egyedül jogosult és illetékes arra, hogy felekezeti iskolái céljaira szolgáló fekvőségeinek tulajdonjogát a téves telekkönyvi bejegyzés kiigazításául az iskolafenntartó egyház mint kétségtelen tulajdonos javára bekebeleztesse.” Tehát az iskolafenntartó egyház a kétségtelen tulajdonos, nem maga az iskola. Ezt egy vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet is megerősíti. Az egyház pontosítani szerette volna, vitathatatlanná tenni a telekkönyveket, a hivatalok azonban ezért tulajdonátruházási illeték kifizetésére kötelezték. Végül két olyan ítélőtáblai határozat is született, amely kimondja: nem történik tulajdonátruházás, az illetéket nem kell leróni, a telekkönyvek alapján változatlanul az egyház a tulajdonjog alanya. A kérdésben az igazságszolgáltatás álláspontja is egyértelmű. Mindezekből a rendeletekből, határozatokból körvonalazódik az egyházi ingatlanok jogállása.

Az impériumváltáskor megmaradtak az addigi telekkönyvek. Erdély területén a korábban hatályos jog a második világháború közepéig-végéig hatályban maradt, és elkészítették különféle jogterületeken azoknak jogszabályoknak a jegyzékét, amelyek Romániában hatályban maradtak. Ebben említik azt az 1909–11-es rendeletet, amely az egyház tulajdonjogát tisztázza, így a régi telekkönyvezést az impériumváltás után is elismeri Románia. Ez abban a periódusban nem képezi vita tárgyát.

A két világháború közötti periódusban a magyar nyelvű oktatás egyházi kollégiumokban folyt, magán oktatási intézményekként működtek. Az 1925-ös magánoktatásról szóló törvény kimondja, hogy az iskoláknak nincs az alapítótól eltérő jogi személyisége. Ez alapján 1928-ban az oktatásügyi minisztérium kiadja a Székely Mikó Kollégium működési engedélyét, és egyértelműen kimondja: az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Ez a hivatalos közlönyben is megjelenik. Ugyanez visszaköszön a korszak összes dokumentumából: az iskola tanfelügyelőség által jóváhagyott évkönyveiben is megjelenik a tulajdoni státus – a kollégium az egyházkerülethez tartozik, és az egyházi vezetésnek van alávetve.

1924-ben a jogi személyek kérdéskörét is rendezik. Előírják, hogy a testületek, amelyek jogi személyek, hat hónap alatt kötelesek újraregisztrálni magukat. A kollégiumok közül egyetlen sem regisztrál újra, mivel nem tartják magukat jogi személynek. Az államosítás előkészítése során újabb dokumentumok születnek a kérdésben: az ingatlanok tulajdonosait vizsgálva a Román Nemzeti Bank kéri az egyházi intézményeket, hogy világosítsák fel őket az ingatlanok státusát illetően. A Mikó kollégium válasza: az iskola nem jogi személy, az EREK tulajdona, amely jogi személy.

Újabb nyomós érvként szolgálhat az az eset, amikor egy elbocsátott tanár perelte be az iskolát. A talált dokumentum igazolja, hogy iskola nem képviseltethette magát a perben, mivel a brassói bíróság végleges határozattal állapítja meg, hogy nincs jogi személyisége.

Mivel az alapvető jogi probléma 1900-ban keletkezett a telekkönyvezéssel, az egyházkerület állásfoglalást kért Magyarország igazságügyi minisztériumától. Ez a 2016-os dokumentum kimondja, hogy az érvelés során a telekkönyvek értelmezése helyes. Az egyházkerület kollégiumainak telekkönyvezési módja azonos, a restitúciós folyamat során a Mikó-ügy előtt ez nem merült fel problémaként. A restitúciós bizottság a kollégiumok kapcsán megállapította, hogy az EREK jogosult saját nevében a visszaigénylésre. Végleges bírósági határozatok is vannak, amelyek kimondják, hogy az EREK a Mikó kollégium tulajdonosa. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék is állást foglalt a kérdésben: 2010-ben a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kapcsán megállapítja, hogy az EREK maga jogosult egykori tulajdonosként az iskola visszakérésére.

A per kibontakozását bonyolítja a régi büntetőügy, ahol a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nyomozott, és azzal az érvvel, hogy az egyházkerület nem is volt tulajdonos, nem tartották visszaadhatónak az ingatant, a restitúciós bizottság pedig nem fordult szembe a korrupcióellenes ügyészség érvelésével. A Brassói Ítélőtábla annyit állapított meg, hogy a restitúciós bizottság helyesen döntött, és csupán két érvet emel ki a DNA dossziéjából, amelynek nem volt köze a perhez: azt állítják, 1870-ben az egyház átadta a városnak az iskolát, így államinak tekinthető, ez azonban egy helyi elemi iskola volt, nem a Mikó kollégium. A dokumentumokban látszik, hogy a Székely Mikó Kollégium „nem teljes”, azaz nincsenek elemi osztályai. Azonban ha a Mikó állami iskola volt, miért volt szükség államosításra? A DNA másik érve: az iskola állami segélyezést kapott, így állami volt. Ez az állami segélyezés azonban sosem érte el az iskola működési finanszírozásának felét, így nem tartozhat az állami iskolák sorába. Ez a törvény pedig mindössze irányítást biztosít az államnak azokban az iskolákban, ahol a működtetést több mint 50 százalékban finanszírozza, nem tulajdonjogot.

Összefoglalva az érvelés főbb pontjai:

• A monarchia idején hatályos egyházi jog kimondja: a kollégiumok az egyház testéhez tartozó intézmények, csak használják az egyházi vagyont.
• Az igazságügyi miniszter 1911-es rendelete, amely kimondja, hogy az akkori telekkönyvezési mód valóan elterjedt, de nem vonja kétségbe az egyház tulajdonjogát, és megengedi, hogy az korrigálhassa a telekkönyveket.
• Szintén a monarchia idején tisztázzák, hogy ha korrekciót kér valaki, nem történik tulajdonátruházás, a régi és új telekkönyv alapján is az egyház a tulajdonos.
• Az impériumváltás után a román állam elismeri, hogy a magán oktatási intézményeknek nincs önálló jogi személyisége, a Mikó működési engedélyének kibocsátásával pedig elismeri tulajdonosként az egyházkerületet.
• Az államosítás előtt maga a kollégium is azt nyilatkozza, hogy nincs saját jogi személyisége, az államnak pedig az egyházkerülethez kell fordulnia a tulajdonjogi kérdésekben.
• Az államosítási dekrétum a református egyházzal szemben érvényesíti az államosítást, nem az iskolával szemben.

 

 

Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor