Családi nappal zárták az évet a bedeiek

Családi nappal zárta az évet a bedei református gyülekezet 2024. december 29-én.

Az esemény helyszíne a bedei kultúrotthon volt, ahol többen összegyűltek a faluból és a környékről.

A nyolcvan egynéhány lelket számláló gyülekezet alkalmát áhítattal kezdték, amelyen Nagy Norbert-Levente helyi lelkipásztor és a szovátai Sószórók zenekar szolgált.

Nagy Norbert-Levente helyi lelkipásztor áhítata

Az áhítatot követően a keresztyén zenekar további zenei szolgálatával folytatták az együttlétet, majd dr. Aszalos Csongor neurológus Mentségünk a stroke ellen – a tiszta szív című előadását hallgatták meg az érdeklődők, amelyben az előadó a betegség tüneteinek felismerésére és a prevencióra fektette a hangsúlyt. Az előadásból azt is megtudták, hogy milyen kevés az a bizonyos 4,5 óra, és mégis milyen sokat tehetünk ezen rövid idő alatt.

Az alkalmon a szovátai Sószórók zenekar szolgált

Az együttlétet szeretetvendégséggel zárták, amelynek keretében lehetőség volt kötetlen formában beszélgetni, időt tölteni együtt, egymásra figyelni. A helyi lelkipásztor szerint az alkalom kiváló lehetőség volt a közösség erősítésére.

Dr. Aszalos Csongor neurológus Mentségünk a stroke ellen – a tiszta szív című előadása

Az eseményen a lelkipásztor megköszönte a jelenlevőknek az alkalomra elkészített süteményeit, a helyi önkormányzatnak, hogy használatukba adta a kultúrotthont, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek az EKCP-KP-1-2024/1-000420 azonosítójú pályázatban kapott támogatást. A lelkipásztor reményét fejezte ki, hogy még lehetőségük lesz hasonló együttlétre a gyülekezetben.