Böjtfő Vasárnapi Kórustalálkozó Kolozsváron
Nyolc kórus részvételével szerveztek Böjtfő vasárnapján, március 9-én délután kórustalálkozót a Kolozsváron és környékén működő kórusok számára a Kerekdombi Református Egyházközség templomában.
Fazakas Csaba-Árpád lelkipásztor elmondta, több mint két évtizeden keresztült a Nádasmenti Kórustalálkozót szervezték Böjtfő vasárnapján, amely azonban a COVID-járvány miatt megszűnt. A dátum megtartásával a Kolozsvár és környéki gyülekezetek kórusai számára szervezték meg ugyanazon a helyszínen a kórustalálkozót.
Fazakas Csaba a 96. Zsoltár első versével köszöntötte a kórustalálkozóra érkezetteket: Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Áhítatában arra buzdította a népes, sűrű éneklő közösséget, hogy ismerjék fel a saját hangjukat a szolgálatban és új, hiteles éneket zengjenek az Úr dicsőítésére. „Az éneklés öröme, a találkozás vágya, az Isten magasztalásának tiszta és szent érzése mindig megmozgatja az embereket. Mindezzel a bizonyossággal a szívünkben oly nagy öröm volt úgy szervezkedni, hívogatni kórusokat, hogy egyre több igenlő, megerősítő választ kaptunk: igen, nagy örömmel jövünk.” – jelentette ki a lelkipásztor, aki azt is elmondta, hogy mindegyik kórus három-négy énekkel készült a találkozóra.
„Sok szép, szívet-lelket melengető kórusművet hallhattunk, melyek mindannyiunk számára erőt es kitartást adnak a jövőbeli munkához. Különösen csodálatos volt megfigyelni a zenei sokszínűséget a kórusok műsorában, melyek együtt tökéletes harmóniává nemesültek. Nagy örömünkre összesen nyolc kórus, vegyeskar vett részt a találkozón.” – mondta el Fazakas Csaba-Árpád.
Az ünnepi délutánon jelen volt a Kolozsmonostori Református Egyházközség Kórusa (karnagya: Gorzó Boglárka), a Bulgáriatelepi Árva Bethlen Kata Vegyeskar (karnagya Simon Éva-Eszter), a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség Kálvin Énekkara (karnagya Gombár Árpád), a Kétágú Templom Vegyeskara (karnagya Sógor Sámuel), a Magyarlónai Református Egyházközség Imreh Sándor Vegyeskara és Gyermekkórusa (karnagya Máté Hajnalka), a Hídelvei Református Földész Énekkar (karnagya Gombár Árpád), a Kolozsvári Földészek Bethlen Gábor Dalköre (karnagya Sógor Sámuel) és a helybeli, a Kolozsvár-Kerekdombi Református Egyházközség Crescendo kórusa.