Bezzeg a mi időnkben…

Ifjúsági nap Orbaiteleken

 

75 fiatal érkezett kedden, június 25-én reggel az orbaiteleki templom elé, hogy részt vegyen a Kálvin-heti ifjúsági napon. A különböző településekről érkezett fiatalokat három csoportba osztották a szervezők. Dezső László Levente ifjúsági előadó a Máté evangéliuma 5,21-22 alapján beszélt arról, hogy a törvényt Jézus „magasabb szintre” emelte, rávilágítva a gondolatok, a lelki hozzáállás fontosságára. Balogh Zoltán esperes köszöntése után Incze Hunor helybéli lelkész előadását hallgathatták meg a fiatalok: „Mi az, ami a múltból a jelenben megmaradt és a jövőben is érték lehet” – avagy:” A mü üdőnkbe nem így vót” – címen.

Bezzeg a mi időnkben…

Szünet után a három csoportra osztott ifjak a múlt, jelen és jövő berkeibe barangoltak, a múltba betekintést nyertek meglátogatva a Horváth-Deák kúriát, amit felújítottak és a tulajdonosok nyitottságának köszönhetően a látogatók végig sétálhatnak a család által lakott, a már letűnt világ régi hangulatát megőrző épületen, szobákon, Battás Pál nyugalmazott tanár vezetésével.

A jelenbe vándorlók feladata egy interjú készítése volt, a falu egyik lakójával, aki elmeséli, hogy milyen a jelenlegi életvitel, életlehetőség a lakosok számára.

Bezzeg a mi időnkben…

A harmadik csoport a jövőbe tekintett, a művészet eszköztárán keresztül, lefestették az általuk elképzelt jövőt, felvázolva meglátásukat, szabad teret engedve fantáziájuknak.

Az együttlétet közös ebéd zárta, majd énekléssel és áldással búcsúztak a hazatérők a tartalmas nap után.

 

Biró Erika