95 éve, néhány egymástól teljesen eltérő gondolkodású, beállítottságú lelkipásztor, létrehozott egy szövetséget, amely az egyház átalakulását eredményezte. A közös platform a Krisztusnak való szolgálás vágya volt, ez tette a Vécsi Szövetséget meghatározóvá.

Közel száz lelkipásztor gyűlt össze szeptember 28-án, szerdán Marosvécsen, hogy a Vécsi Szövetség célkitűzéseit, eredményeit felelevenítse egy tanulmányi nap keretében.

 

Megújuló teológia, a belmisszió motorja

 

Kolumbán Vilmos József, a Protestáns Teológiai Intézet tanára előadásában a Vécsi Szövetség megalakulásának előzményeit boncolgatta. A 19. században megváltozott a társadalom szerkezete, elkezdődött egy erőteljes polgárosodás, amely hozzájárult ahhoz, hogy kifejlődjön egy olyan gondolkodásmód, amelyben az ember már képes vigyázni önmagára. Kialakultak a többmilliós nagyvárosok, a tömegek pedig elidegenedtek az egyháztól. Ebben az időszakban megváltozott a természettudományok és a humántudományok viszonya is, a filozófia és a teológia válságba jut, a természettudományok megkerülték a humántudományokat. Ez a szemléletváltás felgyorsította az egyháztól való elszakadást. Két teológiai irányzat alakult ki, a racionális és a liberális teológia, mindkettő a tömegek megszólításának eszközét kereste, azonban egyik sem ért el eredményeket. A 19. század végén jelent meg a tengerentúli misszió gondolata, amelynek célja megismertetni a embereket, az ifjúságot az evangéliummal. Ebben az időszakban két híres liberális teológus is tevékenykedett Erdélyben, Kovács Ödön, akit Nagyenyed védőangyalának neveztek. Kovács Ödön elméleti ember volt, míg a másik híres teológus, Szász Domokos építő püspökként vonult be a történelembe. Szász Domokos szintén liberális meggyőződésű teológus volt, aki abban látta küldetését, hogy az egyházat megerősítse anyagi szempontból, Kovács Ödönnel szemben gyakorlati ember volt. Ennek a korszaknak a nagy vitája az volt, hogy át kell-e költöztetni Kolozsvárra a teológiát? Mind Kovács Ödön, mind Szász Domokos egyetértettek abban, hogy a teológiai oktatást meg kell reformálni, önálló főiskolát kell létrehozni. 1875-ben egy 15 tagú bizottságot állítottak fel, amely azt vizsgálta, hogy a teológiai oktatást át lehet-e vinni Kolozsvárra. A vita akkor dőlt el, amikor 1885-ben Szász Domokost püspökké választották, aki meg is kapta a felhatalmazást, hogy a kolozsvári teológiát felépítse. A kolozsvári teológia 1895-ben nyitotta meg kapuit.

Kolumbán Vilmos József azt is elmondta, hogy a teológia tanári karát sem véletlenszerűen állították össze. Kenessey Béla a budapesti belmisszió egyik kiemelkedő személyisége volt, 1895-ben ő lett a fakultás első igazgatója, majd a szavazatok száz százalékával választották püspökké. Molnár Albertet az egyházkerület első szónokaként emlegetik, a gyakorlati tárgyak oktatását bízták rá. Kecskeméthy István 1894-ben került Erdélybe, Nagyenyeden kezdte meg a tanítást. Nagy Károly Kovács Ödön tanítványa, 1918-ban püspökké választották, szintén a tanári kar tagja volt Pokoly József. 

A teológia fontos szerepet játszott abban, hogy az erdélyi teológiában változás állt be. Kezdeményező szerepet vállalt, anélkül, hogy erre felhatalmazást kapott volna. A magyarországi tanárok tevékenységének köszönhetően megkezdődött a hitélet megújítása, evangelizációs esteket tartottak a teológián, előadás-sorozatokat, amelyeken először csak teológusok vettek részt, majd később gyülekezeti tagok is csatlakoztak ezekhez.

 

Gyorsan fejlődő belmissziós szövetségek

 

Az első belmissziós jellegű kör a Bethlen Gábor kör 1903-ban alakult meg Kolozsváron, amelynek alapítói Bartók György, Bíró Lajos, Ravasz László és Révész Imre. A kör szakosztályait Ravasz László szervezte meg, a missziói szakosztály vezetője Imre Lajos lett. Az IKE létrejötte után a kör tevékenysége visszaesett, az IKE átvette a feladatait.

Az IKE az erdélyi belmisszió sikertörténete. Az egyházkerületben egységesíteni akarták az ifjúsági munkát, így a Református Konvent 1911-ben parancsba adta, hogy meg kell szervezni az ifjúsági munkát, ezt erősíti meg az Erdélyi Református Egyházkerület határozata 1912-ben. 1919-ben a teológián is megalapították az ifjúsági egyletet Kecskeméthy István vezetésével, majd 1921-ben 30 teológus létrehozta az IKE-t, amelynek célkitűzése a Biblia-tanulmányozás és a missziói munka végzése volt. 1923-ban indították útjára az Ifjú Erdély lapot, majd rá két évre, 1926-ban megszervezték az utazótitkára munkakört. Az IKE első utazótitkára László Dezső volt, aki tulajdonképpen megszervezte az IKE-t. 1926-ban Sáromberkén létrejött a FIKE, az IKE-ből kinövő fiatalok lelkigondozását tűzte ki céljául, valamint a nemzeti, hitvallási, szervezési kérdésekkel foglalkoztak. 

A gyülekezeti hitélet sikertörténete a Vasárnapi Iskola, amely 1910 után honosodott meg Erdélyben, 1920 után felekezetközi Vasárnapi Iskolai Szövetséget hoztak létre. 1924-ben, amikor Gönczy Lajos átvette a szövetség vezetését 40 gyülekezetben 3500 gyermekkel foglalkoztak, 1935-re 419 csoportban 19 000 gyereket értek el, és tovább növekedett, amíg tevékenységeiket be nem tiltották a kommunisták.

Ugyanebben az időszakban alakultak meg Erdélyben a nőszövetségek is, 1923-ban alakult meg a kolozsvári teológián a Leányszövetség, amely az IKE munkájának az egyik eredménye. A Leányszövetség a külvárosi iskolákban felvállalta a vallásos oktatást, az árvák gondozását, a diakóniai munkát. 1926-ban Makkai Sándor és Vásárhelyi János támogatásával a szövetségből kiöregedett tagok megalapították a Nőszövetséget. A Nőszövetség szervezése 1927-ben kezdődött el, ebben az évben 400 nő kérte felvételét a szövetségbe, majd 1928-ban hivatalosan is megalakult, első elnöke Makkai Sándorné lett. 1929-ben már 150 gyülekezetben működött, 1931-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben is megalapították 8000 taggal. Bár 1948 után mindegyik szövetség működését betiltották, nem hivatalos keretek között továbbra is működött. 

Kolumbán Vilmos szerint a belmisszió sikeressége annak köszönhető, hogy Trianon után a román állam az egyházat visszaszorította saját berkeibe. Az egyházkerület újragondolta saját életét, a teológiai tanárok olyan stratégiát dolgoztak ki, amely megreformálta az egyházi életet. Az erdélyi magyarság megmaradásának egyetlen alapja a keresztyén hit megélése maradt, az egyház küldetése pedig az evangélium hirdetése és a nemzet megtartása lett. Céljuk az volt, hogy biztosítsák az egyház törvényes jogfolytonosságát, be tudjanak rendezkedni az új politikai helyzetbe, kidomborítsák és megerősítsék a református egyház népegyházi jellegét. Missziói népegyházat képzeltek el, ami, bár ellentmondásosnak tűnik, egy erdélyi sajátosság, ami azt hirdette, hogy minden lelket el kell érni, senkiről sem szabad lemondani. Egyszerre kellett a missziót végezni és a népegyházat működtetni. Marosvécsen dolgozták ki a transzilvanizmus alaptételét, amelynek jelszava: Csak azért is megmaradunk. Ugyanitt mondták ki azt is, hogy az egyházat és a művelődést nem szabad elválasztani.

 

Krisztus, mint közös platform

 

Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke előadásában arról beszélt, hogy Trianon után minden téren válságjelek mutatkoztak. Tavaszy Sándor hívő optimizmussal vallotta, hogy ha új lelki tartalom, lelki köntös került, az képes új irányt mutatni. Csoda, hogy az elidegenedés korában megjelent a lelki közösségkeresés, a csonkultság, a letargia sokkjában feltámadt a lelkipásztori felelősségvállalás. A missziói munka alapját a lelkipásztorok baráti viszonya adta.

A püspök a Vécsi Szövetség előzményei között megemlítette a péceli kört, amely szerint a magyar református papság új feladatok előtt állt, célja az volt, hogy őszintén és komolyan revideálják a lelki életüket, a lelkipásztori hivatást az evangéliumi eszmények világosságában és segítsék egymást szent hivatásuk betöltésében. 1921. augusztus 23-25. Között Kunhegyesen tartottak egy konferenciát, amelyen elfogadták a Kunhegyesi Memorandumot, azt a megújulási okiratot, amelyet a Konventhez is benyújtottak. Bár a Vécsi Szövetség tagjai nem jártak sem Kunhegyesen, sem Pécelen, és fordítva sem, azonosak voltak a törekvések, Isten Szent Lelkének tudható be az egyidejű tevékenység. 

A Vécsi Szövetség első konferenciáját 1921. augusztus 9-14 között tartották, 12-en kaptak meghívást, de hárman nem tudtak részt venni. A szövetség az egyház lelki megújítására törekedett, felismerték, hogy az egyház nem akart egyház lenni. Az egyház legfontosabb feladata az igehirdetés, döntő tisztsége a lelkipásztorság. Kultúra és nemzet az evangéliummal megszentelendő valóság. Az egyház nem lehet egy sérelmi nemzetpolitika cégjelzője és takarója. Fontos a nemzet, de nem a nemzet őrzi meg az egyházat, hanem fordítva. Révész Imre jellemzése szerint a legkülönbözőbb beállítottságú emberek barátsága volt a szövetség, akik mind egy célért dolgoztak. 

A Vécsi Szövetség alapkövetelményei között szerepelt az egymás előtti őszinte helyzetkép adás önmaguk, gyülekezetük, munkakörülményeik állapotáról, a kölcsönös imádság egymásért, tényleges segítő munka valamelyik tagtársuk számára, egyházi ügyekben, elvi kérésekben közösen kialakított álláspont képviselete, az erdélyi anyaszentegyház evangéliumi szellemben történő áthatása, ennek érdekében a megfelelő embert a megfelelő helyre segíteni. A szövetség nem volt kizárólagos, tagjai lehettek a Lelkész Egyesület tagjai is, azonban testületileg nem lépett be más szövetségekbe vagy egyesületekbe. A Vécsi Szövetség fontosnak tartotta a Bibliából és imádsággal való élést, a komoly tudományos képzettséget, egyaránt fontosnak tartotta a továbbképzést és az önképzést, a tudományos és a gyakorlati érvek összhangját. A Vécsi Szövetség vallotta, hogy a magyar református nép lelkét Jézus Krisztusnak csakis a lelkipásztor tiszta, evangéliumi hite és élete nyerheti meg, ugyanakkor életbevágóan fontosnak tartotta az evangéliumi iratterjesztés ügyét is. 

A Vécsi Szövetség szerint az egyházat öntudatos kálvinizmussal kellett megtölteni, egységes gyülekezeti munkaterveket, missziói munkaprogramokat dolgoztak ki, újraindították az Út című lapot, újszövetségi gyakorlati kommentárt terveztek, vállalták az ifjúság lelkigondozását, védnökségük alatt létrejött az IKE, gyakorolták az egyházfegyelem helyreállítását, elsősorban magukon, ki-ki a saját gyülekezetében, presbiteri és konfirmációi kátét adtak ki, valamint serkentették a lelkészi és presbiteri konferenciák megtartását, református nagyhetek beindítását. 

A konferenciák visszatérő témái között szerepelt az, hogy milyen a résztvevőknek a hivatalos egyházhoz fűződő viszonyuk, milyen a kapcsolatuk más egyesületekkel, hogyan vélekednek a szabad evangéliumi mozgalmakkal való együttműködés kérdéseiről, milyen az egyéni keresztyén életük, milyen a viszonyuk a teológiai tudományokkal, emellett számot kellett adniuk arról is, hogy hogyan képzelik a magyar nép Krisztusnak történő megnyerését.

 

Hivatalos egyház kontra Vécsi Szövetség

 

A Vécsi Szövetség a lelki megújulás óhaja mellett egy új típusú egyházi kormányzást is szeretett volna, emiatt az 1930-as években nyílt ellentét is alakult ki a szövetség és az egyházkormányzás között. A szövetség tagjai közös emlékiratban szedték helyre gondolataikat. Nagy Károly püspök ebben az időszakban az iskolák megmentésével foglalkozott, nem foglalkozott a misszióval, azonban az állam és egyház elhidegülését követően teret engedett a szövetségnek. 1926-ban ebből az idealisztikus baráti körből, a szövetség kötelékéből választ az erdélyi egyházkerület püspököt Makkai Sándor személyében, de a kapcsolat hamar elhidegült. A Vécsi Szövetség kontroll-csoportként szeretett volna működni, gyakran kritizálta Makkai püspöki túlkapásait. A püspökválasztások utáni főjegyzőválasztás is megosztotta a szövetség tagjainak egységét. Az iratterjesztés központosításával az Út iratterjesztését a megszűnés fenyegette. Makkai Sándor püspöki programja a misszió kiépülését szolgálta, eközben a konferenciák intenzitása elsorvadt. A szövetség tagjai attól féltek, hogy lélek nélkülivé teszi a hivatalos egyház a szövetség programját. Szóba került az is, hogy a Vécsi Szövetséget kiterjesztik, és átszervezik az összes erdélyi lelkipásztor egyesületévé. A szövetséget végül nem szervezték át, helyette létrehozták 1936 őszén a Lelkészértekezletet, amelynek titkára László Dezső lett. A Vécsi Szövetség 1936 július 16-ig tartotta rendszeres összejöveteleit, Vásárhelyi János püspöksége alatt azonban már csak formálisan létezett. 

A Vécsi Szövetségben a Krisztusnak való szolgálat volt a közös platform, igazi testvéri közösségben éltek, nem az egyéni szempontok érvényesítése volt a cél. Egyháztörténeti jelentősége, hogy megtisztította az egyházi közgondolkodást, az erdélyi egyházi élet megújulásának bölcsője volt. Létrejöttével hangsúly került a teológiai igényességre is. Az 1920 utáni évtizedek erdélyi egyházi közéletnek a kiemelkedő személyiségei döntő többségben ebből a körből kerültek ki. A szövetség egyik nagy erénye, hogy a problémafelvetések és a helyzetkép felvázolása mellett megtalálta a megoldáshoz vezető utat és konkrét lépéseket tett efelé.

Mai kontextusban nézve ez a barátság egyben volt prevenció, motiváció, kohéziós erő, kontroll szerepet töltött be, építő módon kritizált, egyszerre segítette elő a kommúniót és a kommunikációt – összegezte előadásának mondavalóját dr. Fekete Károly püspök.

 

A Vécsi Szövetség integráló ereje

 

Kató Béla püspök eredeti előadásától eltérően arról beszélt, hogy hogyan kapcsolódik mindaz, amit a Vécsi Szövetség szeretett volna elérni ahhoz, amit ma az egyházkerület próbál megvalósítani. A szövetség felismerései az elméleti megalapozása annak, amit ma az egyházkerületben tesznek, tulajdonképpen abból él az egyházkerület, amit a Vécsi Szövetség megfogalmazott. Hivatalosan minden belmissziós mozgalmat megszűntettek 1948-ban, de az a fajta hatás, gondolkodás, egyházban való élés, ami azelőtt elindult, nem szűnt meg, a kommunista évek alatt, ha rejtetten is, de ebben a szellemiségben nevelkedtek a gyülekezeti tagok.  

A rendszerváltás után az egyházi vezetés ott szerette volna folytatni a munkát, ahol 1948-ban abbahagyták, azonban a világ sokat változott, másképpen kellett volna hozzáállni bizonyos dolgokhoz, így érthető is, hogy az egyházban is megjelentek azok a mozgalmak, szövetségek, amelyek működését a kommunista diktatúra betiltotta. Az 1920-as években a Vécsi Szövetség a vaj szerepét töltötte be, a két szembenálló kenyérszelet, a Lelkész Egyesület és az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége között. Míg az egyik érdekvédelemmel foglalkozott, a másik a kegyességi elmélyülést hirdette, közöttük pedig ott volt a Vécsi Szövetség, amely ezt a két réteget úgy próbálta összefogni, hogy egység, élet legyen, ne széthúzás. A Vécsi Szövetség egyik nagy sikere, hogy a teljes egyházból próbálta integrálni az embereket, de közben nem sodródott el szélsőségek felé. Ez a modell mai napig az egyházépítési stratégia alapja, egy integrációs szeretetközösséget akarnak mutatni, amelyben mindenkinek helye van, hiszen kisebbségben ez az egyetlen esély a megmaradásra.

 

A Vécsi Szövetség célkitűzései aktualizálva

 

Kató Béla emlékeztetett arra is, hogy amikor Makkai Sándor vezető tisztségbe került összetűzésbe került a szövetség tagjaival, hiszen már másképpen tekintett dolgokra. Az egészért felelni szintén vaj funkciót jelent, Makkai Sándor pedig éppen azért őrlődött fel, mert nem tudott a csoportok, emberek között összhangot, egyensúlyt teremteni. A Vécsi Szövetség az evangélium szellemében való egymásra figyelést hangsúlyozta, ebből érzett meg valamit a Lelkészértekezlet, amikor létrehozta a Hivatásmegőrző Szolgálatot. A püspök elmondta, azért is harcolnak, hogy minden teológus az intézet bentlakásában lakjon, hogy itt formálódjanak barátságok. A Vécsi Szövetség azt hangoztatta, hogy a megfelelő embert a megfelelő helyre kell juttatni, valamint azt is hangsúlyozta, hogy nem kizárólagos a tagság, szabad egyszerre több helyre tartozni, ahogy ma is. Kató Béla szerint a Biblia rendszeres tanulmányozása szintjén rosszul állunk, aki nem táplálkozik az igéből naponta, az nem tudja ezt a munkát végezni. A tudományos teológiai képzettség gyarapításáért vezették vissza a lelkész továbbképzést, hiszen a lelkipásztoroknak sokrétű elvárásoknak kell megfelelniük. Az evangélium terjesztése kapcsán is történtek változások, a média eszközei ma fontos kommunikációs eszközt jelentenek, míg a könyvek szeretete alábbhagyott, a rádió, tévé és az internet jelentik azokat a csatornákat, amelyeken el lehet jutni a hívekhez. Kató Béla szerint az Erdélyi Református Sajtóközpont kialakítása még folyamatban van, az elektronikus sajtó mellett továbbra is fontosnak érzik a nyomtatott, hagyományos sajtót, hiszen így tud az egyház eljutni a kisebb településeken élő emberekhez. A Vécsi Szövetség megfogalmazásainak továbbvitele ma is feladata az egyháznak.

 

Fotó és szöveg: Kiss Gábor