Beszámoló a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium (PROFESZ) diákjainak erdélyi kirándulásáról

Budán, a Normafa közelében, tágas kertben két épület áll, amelyek otthont nyújtanak sok, vidékről érkezett fiatalnak. A különböző felsőoktatási intézményekben tanuló diákok közösségét a keresztyén lelkület, az összetartás, egymás segítése jellemzi. Az alábbiakban tizenkét kollégista nyári erdélyi útjáról olvashatunk.

2019. július 28-án tüzesen sütött le a nyári nap sugára a tikkadt kollégisták összes csomagjára a debreceni vasútállomáson. Találkozóhelyünkön izgatottan vártuk, hogy Csaba vezér megérkezzen aranysárga Volkswagen paripáján, és kezdetét vegye a nagy utazás. A borsi határátkelés után rövidesen Ady endre városába, Nagyváradra érkeztünk, majd a Királyhágó kaptatóin felemelkedve Erdély földjére léptünk. Csucsán, Bánffyhunyadon áthaladva Körösfőn szívélyes fogadtatásban és kürtőskalácsban is részesültünk.

Innen július 29-én Kolozsvárra vezetett utunk, ahol megnéztük a Farkas utca történelmi jelentőségű épületeit, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet, a főtéren Mátyás király lovasszobrát, majd szülőházát is. Délután Fehér megyébe érve a Nagyenyedi Református Kollégium udvarán csodálkoztunk el azon a tényen, hogy a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által alapított alma mater Erdélynek milyen sok kiművelt emberfőt adott az elmúlt évszázadok során. Kónya Tibor iskolalelkész rendkívül átfogó, tartalmas helytörténeti tájékoztatója a múltat illetően sok mindenre felnyitotta szemünket. Beleláttunk abba az áldozatos mindennapi küzdelembe is, amelyet a kisebbségi magyarság saját megmaradásáért folytat itt. Az estét a Svájci Házban elfogyasztott finom vacsorával, jó hangulatban zártuk, de a hallottak tovább kavarogtak gondolatainkban.

Másnap a kollégiumtól búcsút vettünk, majd az enyedi szőlősdombokat elhagyva a Maros-menti Magyarlapád református falujába érkeztünk. Szállásadónk Borbándi András tiszteletes úr és felesége voltak, akik ott tartózkodásunk alatt elláttak bennünket testi, lelki táplálékkal és kétkezi munkával is. Csoportunk egyik része a Maros folyó kis szigetén irtotta a „csihányt” és a bozótot a soron következő cserkésztábor színhelyét előkészítve, míg a többiek a szálláshely kerítését festettük és a szépen felújított templomot takarítottuk. A kemény munka után a jól megérdemelt pihenés következett volna, legalábbis fáradt csapatunk ezt hitte, ám tiszteletes úr és fia a Maros habjai közötti csónakázás lehetőségét villantotta fel előttünk. A hullámokkal, habokkal való küzdelemben csónakjaink hol alul, hol felül maradtak, a vizet nem csak evezőinkkel érintettük. Felejthetetlen élményt és ízelítőt kaptunk mi is a cserkészekre váró kalandokból.

Csapatunk két szakácsa, Veress Domokos és Góth Gergő egész héten át szorgoskodtak, hogy mindig finom helyi ételeket ehessünk, itt például székelykáposztát, miccset és vinettát, azaz padlizsánkrémet.  

Július 31-én reggel túrázni indultunk Torockó környékére. Megmásztuk a Székelykővel szemben lévő torockószentgyörgyi vár dombját, majd Torockó műemlék házait csodáltuk meg. A faluban üldögélve megtanultuk a Fehér fuszulyka virág kezdetű, Bartók Béla által helyben gyűjtött népdalt. Másnap, a kezünk nyomán tisztává vált és feldíszített templomban, a tiszteletes asszony vezette áhítat után, szállásadóinktól búcsút véve, tovább folytattuk utunkat. A Küküllők mentén haladtunk Segesvár felé, ahol a belvárosban fejet hajtottunk Petőfi Sándor szobra előtt.

A Nagy- Küküllő völgyében kicsi falvakon átutazva székelykapukat csodálhattunk meg, marhacsordák sétálgattak ráérősen a szűk utakon, és a házak homlokzatán megfigyelhettük a kék-arany székely lobogókat. Szálláshelyünk a Hargita-hegységben meghúzódó Lövéte falu melletti Kirulyfürdőn volt, ahol szürkület után a medvék miatt egyikünk sem merészkedett a kerítésen túlra.

Augusztus 2-án felkerekedtünk, Ivómező felől megmásztuk a Madarasi Hargitát, és a csúcson éneklés és imádság kíséretében elhelyeztük a magunk által faragott kopjafát a sok száz nemzeti színű szalaggal ékesített faragás között. A Hargita tetejéről Erdély hegyeinek leírhatatlan gyönyörűsége tárult a szemünk elé. Leereszkedve a völgybe, a közeli zeteváraljai tó partján, amíg a lányok a vacsorát készítették, a fiúk a tóba ugráltak a víz fölé nyúló faágakra kötött hintáról. Meredek kaptatókon át, kanyargós úton értük el Székelyvarság faluját, hogy a hegyi legelőn felépített kilátóból még egy pillantást vessünk a Csíki, a Gyergyói és a Görgényi-hegyekre.

Másnap reggel szekerünk rúdja már hazafelé fordult. A Sóvidéken áthaladva útba ejtettük az első szakkollégiumi tábor színhelyét, Alsósófalvát. A faluban palacsintafesztivál zajlott éppen. A lelkészasszony szívélyesen megvendégelt bennünket különféle ízletes lekvárral töltött palacsintával.  Korondon mindenki vásárolhatott a híres-neves fazekasok portékáiból. A parajdi Sóvölgyben a felázott talajon csúszkálva tettünk egy sétát, a fiúk pedig megmerítkeztek a gyógyhatású iszapos fürdőben, majd jéghideg patakvízzel mosták tisztára magukat. Szováta, Marosvásárhely, Kolozsvár után késő éjjel érkeztünk Körösfőre.

Kirándulásunk utolsó napján, augusztus 4-én vasárnap délelőtt a körösfői református templomban istentiszteleten vettünk részt. A fiatornyos templom belsejét gyönyörű piros-fehér kalotaszegi varrottasok díszítik, és a gyülekezetnek a hagyományokhoz való ragaszkodását mutatja, hogy a férfiak és nők külön foglalnak helyet a padsorokban, és hogy ünnepekkor népviseletben mennek a templomba. Ebéd után, Kalotaszegnek búcsút intve, a Sebes-Körös völgyén és a Királyhágón át értünk vissza Debrecenbe. A vasútállomáson búcsúztunk el egymástól.

A túra során két kisbusszal utaztunk. Köszönet illeti a Pándy- Szekeres testvérpárt, Áront és Dánielt, akik nem csak az autókat vezették, de bennünket is kalauzoltak a túra során, hisz ők voltak a megálmodói és megszervezői ennek a kirándulásnak. Utazásunk megvalósulását a Magyar Protestáns Felsőoktatási Alap támogatta, amit ez úton is hálásan köszönünk.

Legyen Istené a dicsőség azért, hogy ebben a csodás élményben részünk lehetett, és együtt járhattunk be megannyi csodaszép helyet.