Generális Vizitáció Mezőbodonban

Mezőbodon felé több út is vezet, ezek közül néhány járhatatlan. Ezt Kató Béla püspök is tapasztalta március 12-én, aki Radnót felől próbálta a települést megközelíteni, de a rossz útviszonyok miatt vissza kellett fordulnia. A Generális Vizitáció többi tagja Marosludas felől kanyargott a Mezőségen, és a település határában szomorkás, esős időben várta be az utolsó autót. Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese is Mezőbodon határában találkozik a tagokkal. Megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy a bizottság előtt fog Mezőbodonba érni, majd viccelődve megjegyzi: majd a grádicsok énekét fogjuk énekelni, ha megérkezünk. Hogy miért, az majd kiderül, amikor megérkezünk. Az eső továbbra sem akar elállni, a szél is felerősödik. Közben megérkezik az utolsó autó is, már együtt kanyarognak tovább Mezőbodon felé.

A református templom előtt a bizottság tagjai találkoznak az esperessel, Szántó Mihály helybeli lelkipásztorral, valamint a népviseletbe öltözött ifjakkal. Jakab István köszöntése után Szántó Mihály a grádicsok énekeként jelzett zsoltárrészlettel köszönti a bizottságot, majd nekivágnak a templomhoz vezető hosszú lépcsősornak.

A gyülekezeti teremben tartott áhítat során Szántó Mihály hangsúlyozza: Isten kegyelme az, hogy használni tud bennünket az ő szolgálatára, meg akar újítani és fel akar üdíteni. “Ő áldást küld ránk, és erre a láthatatlanra van szükségünk, hogy az élet teljes legyen. Mi, akik csak Krisztusban lehetünk testvérek, számára értékesek vagyunk. Krisztus szeretete mindent megváltoztat, mindenki olyan értékes lett az Ő áldozata által az Atya szemében, mint az Ő egyszülött Fia.”

Miközben a bizottság az iratokat ellenőrzi, néhányan a mezőbodoni iskolába látogatnak el, ahol először a tanári karral beszélgetnek. A püspök hangsúlyozza: fontos, hogy a tanári kar hogyan áll hozzá az oktatáshoz. Megelégedve nyugtázza, az iskolában minden gyerek kérte a vallásoktatás folytatását. A mezőbodoni vallástanárnő azt is elmondja, hogy nemcsak a reformátusok, hanem más, főleg neoprotestáns szülők is kérték: gyerekeik járhassanak református vallásórára. Dézsi Zoltán főgondnok arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek iskolán kívüli tevékenységeket is biztosítsanak. Hogy iskola után is legyen lehetőségük visszatérni az intézménybe, abban lehetőséget lássanak. Ekkor derül ki: az intézményben tanuló diákok tantárgyversenyekre járnak, és más, a kötelező programokon kívüli tevékenységekben is részt vesznek. A tanárokkal való beszélgetés után a bizottság a gyerekeket is meglátogatja, akik apró meglepetéssel is köszöntik a nem mindennapi vendégeket: énekkel és verssel mutatják meg, mit tudnak. A velük folytatott beszélgetésen a gyerekek elmondják, mivel szeretnének foglalkozni: egy másodikos gyerek lelkipásztor szeretne lenni, a kisiskolások többsége azonban óvónő, tanítónő lenne, de van olyan is, aki más szakmát tanulna. A lányok körében főleg a fodrász szakma népszerű. Kató Béla megjegyzi, ezt a szakmát a kolozsvári református kollégium keretében működő szakiskolában is el lehet sajátítani. A lelkipásztor kislánya, Lenke, aki saját bevallása szerint festő szeretne lenni, a templomról készít rajzot, ezt adja át ajándékként Kató Béla püspöknek.

Az iskolalátogatás után a polgármesteri hivatal felé indul a bizottság, ahol Varró Levente polgármesterrel beszélgetnek hosszasan. A polgármester a falu szülöttje, ezért szívén viseli a község sorsát. Bár sikerült minden főutcát és mellékutcát leaszfaltozni, bántja, hogy az emberek szegények. Európai uniós forrásokból igyekszik minél több munkahelyet teremteni, jelenleg egy multifunkcionális traktorra pályázik, hiszen a közösség ennek is hasznát tudja venni: akár kútásás, akár hóeltakarítás céljából. A beszélgetés során elhangzik: az iskola épületét nemrég sikerült felújítani, és hamarosan öregotthon is beindul. Ez utóbbi új munkahelyeket fog teremteni. Varró Levente már azon gondolkodik, hogyan tudja majd a megfelelő képzést nyújtani azoknak a falubelieknek, akik itt akarnak majd dolgozni. A polgármester elmondja, Mezőbodonhoz valamikor népes telepek tartoztak, amelyek ma már alig lakott tanyák, csak néhány család lakik itt, de ide is kivezettette a közvilágítást.

A nőszövetség tagjai talpraesettségükről tesznek bizonyságot, amikor a bizottság rákérdez, más felekezetűek nem próbáltak-e bejutni a közösségbe. Elmondják, a Jehova tanúi próbálkoztak ugyan, de hamar megmutatták nekik, hogy náluk nem járnak sikerrel, ezért azóta csak a postaládába dobják az újságokat, de bekopogtatni már nem mernek. Az ifjúság is bátran válaszolgat a kérdésekre, a fiatalok elmondják, a helyi IKE-ben és az egyházközség kórusában is tevékenykednek, a lelkipásztor rendszeresen foglalkozik velük.

Az esti istentisztelet előtt presbiteri gyűlést tartanak, amelyet Kató Béla püspök vezet. Felolvassák a vizitáción felvett jegyzőkönyvet, ezt Kántor Csaba püspökhelyettes, egyházkerületi főjegyző ismerteti, miután megállapítja, a közgyűlés határozatképes.

A csütörtök esti istentiszteleti alkalmon, talán azért, mert az egyházmegye legtávolabbi pontjára kellett volna a lelkipásztoroknak menni, viszonylag kevés lelkész jelenik meg. Kató Béla püspök igehirdetésében hangsúlyozza: a gyülekezet Isten rendelése, nincs hozzá hasonló a teremtett világban. A gyülekezet csak akkor válik igazán közösséggé, ha mindennek a feje maga az Úr Jézus Krisztus. Egyházunkat a reformátorok munkásságának és annak az igei megalapozásnak köszönhetjük, amely mintegy 500 esztendeje megformálta az egyházról alkotott képet.

“Azért foglalkozunk a gyülekezetekkel olyan sokat, mert az egyház a gyülekezetekben él. Ha nem így lenne, akkor el is veszne. Ott van igazán egyház, ahol Jézus Krisztus nevében jelen van a közösség, amelynek természetesen mindig lesznek megoldandó kérdései. Minden gyülekezetnek kemény, komoly harcot kell vívnia, hogy megmaradhasson. Ez a harc legtöbbször a kicsinyhitűség, a közöny és az engedetlenség elleni harc. Ezekre kell nekünk minden alkalommal megfelelni, felkészülni” – mondta a püspök igehirdetésében.

Efézus nem csak árucserék helyszíne volt, ebben a fővárosban eszmecserék is folytak, a pogányoknak itt voltak a templomai, de nagyon sok zsidó is lakott itt, Jeruzsálem után itt volt az akkori keresztyén világ legnagyobb gyülekezete. A leghíresebb tanítók is itt munkálkodtak, nem csoda, hogy az efézusi gyülekezetben felvirágzott a keresztyénség. Fontos szempont az is, hogy egy-egy meghatározó időszakban ki az, aki igét hirdet. Nem lehet azt mondani, hogy a lelkipásztor személye közömbös lenne. Naponta vagyunk tanúi, hogyan használ fel Isten bennünket arra, hogy az Ő országát ilyen módon építsük, vagy leépítsük.” Kató Béla figyelmeztette a gyülekezeti tagokat: ha még jól is működik a közösség, nem szabad eltelnie magával. A külső ellenséggel mindig könnyebb harcolni, mint a belsővel.

“Nem a püspök, nem az esperes, nem a vizitáció az, amelyik megnézi, mi történik egy gyülekezetben, hanem Isten az, aki vesékbe lát, és igazi vizsgálatot tart fölöttünk. Azért tudtunk megmaradni ezer esztendőn keresztül, mert Isten ismeri a mi gondjainkat. Ennél tökéletesebb bátorítást nem találhatunk sehol” – mondta Kató Béla.

A püspök szerint a lelki, szellemi üldözés sokkal jobban fáj, mint a testi, sokszor semmit sem tudunk ellene tenni. Felcserélődött az értékrendünk, üzletté vált az életünk, ez a közömbösség sokkal veszélyesebb, mint a testi fenyítés. Ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlannal törődjünk, az örökkévalóság gyümölcseit kellene kívánnunk. Van valaki, aki erre a kérdésre is oda tud figyelni, ez a mi Urunk, aki velünk van a szenvedésben.

Az anyaszentegyházat nem a lelkipásztorok, nem a vezetők, hanem Krisztus tartja meg. Azonban tőlünk is függ, lesz-e még száz év múlva Mezőbodonban gyülekezet. Isten ad lehetőséget arra, hogy megújuljunk. Mezőbodon áll, és jól áll: vannak gyerekek, születnek utódok, ifjak, akik Isten igéje körül forgolódnak, de oda kell figyelni, hogy ez megmaradhasson.

Jakab István esperes az igehirdetés utáni felszólalásában így fogalmazott: “meggyőződésem, hogy jó ez a hely. Nem láthattuk, mert esik az eső, milyen gyönyörű hely ez a Mezőbodon. De vajon ezért jó? Úgy gondolom, sok jó hely van még az egyházmegyében. Az a jó hely, amelyben a gyülekezeti tagok érzik, hogy sok csodát tett velünk Isten. Azért jó e hely, mert jóravaló, istenszerető emberek laknak ezen a településen. (…) Feladatunk még bőven van, gyarapodni, erősödni kell. Nekünk a jóban kell szorgalmasnak lenni, és ha ez így marad, akkor jó lesz nekünk itt” – mondta az esperes.

Az ünnepi istentiszteleten Kántor Csaba püspökhelyettes és Szegedi László generális direktor is hangsúlyozták, mekkora öröm volt számukra ez a nap, hiszen olyan gyülekezetet találtak, amelyben a statisztikák értelmében a közösség nem csökken, heti rendszerességgel folynak a tevékenységek, az emberek megélik a hitüket. Ugyanezt a gondolatot folytatta Dézsi Zoltán főgondnok is, aki a gyerekekkel való találkozásra is kitért. Örömmel állapította meg, a gyerekekkel nemcsak az iskolában, hanem az egyházban is foglalkoznak, és erre a közösségnek igénye van. Az istentisztelet végén a mezőbodoni egyházközség vegyeskara adott elő három kórusművet.

Fotó, videó és szöveg: Kiss Gábor