Átadták a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum föld alatti sportcsarnokát
Átadták a tordai magyar közösség legújabb, 500 férőhelyes sportcsarnokát a Jósika Miklós Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén, szeptember 8-án. A sportkomplexum a műemlékvédelmi szabályozások miatt a föld alá épült, fölötte sportpályával rendelkezik, és az iskolások mellett a város magyar közössége eseményeinek is helyet ad majd.
Az átadásért tartott hálaadó ünnepségen, amely egyben a Jósika Miklós Elméleti Líceum tanévkezdő istentisztelete is volt, Kolumbán Vilmos József püspök az 1Kor 9,24-25 versei alapján hirdette Isten igéjét, kiemelve Pál apostol buzdítását: „Úgy fussatok, hogy elnyerjétek…” Az apostol a sportpálya és a verseny képét használja arra, hogy kitartásra, tisztességre és becsületre ösztönözze a közösséget. A püspök rámutatott: ez a kitartás a hívő ember életét is áthatja, hiszen Isten népe számára nincs lehetetlen. Ezt bizonyítja a föld alá épített sportterem is. Pál apostol szavaira reflektálva a püspök elmondta: egy versenyen nem elég csupán elindulni, célba is kell érni, a győzelem jutalma pedig Krisztus koszorúja lesz. Bár a versenypálya megpróbáltatásokkal jár, de mindig kitartással kell a pályára nézni, tudva, hogy Isten az erőt is biztosítja a célba éréshez. Ilyen egyházaink és iskoláink élete is. A püspök a 16. századot, a protestáns egyházi oktatás kezdetét idézte fel, amikor előzmények nélkül épültek fel az iskolák Erdély több városában is, arra törekedve, hogy az élethez szükséges tudást, az emberséget, a nevelést mindenki számára elérhetővé tegyék. Ez a törekvésük sikerrel járt, az egyházak a kezdetektől támogatták az iskolákat, mert nemcsak a szellemi tudás átadását tűzték ki célul, de a lélek művelését is, amit azóta is folytatnak.
Nagy Albert, az Ótordai Református Egyházközség lelkipásztora köszöntésében az 1671-es évet idézte fel, amikor megszületett a kérés Apafi Mihály fejedelemhez, miszerint a közjó érdekében iskolát szeretnének építeni Tordán. Több mint 350 év telt el azóta, sok mindenen esett át az iskola – 1922-ben újraépítették, majd 1936-ban tornatermet kapott, amelyeket aztán 1948-ban államosítottak. A felekezeti iskola megszűnt, 1959-ben hasonló sorsa jutott az önálló magyar iskola is. 2005-ben azonban visszakapták az államosított ingatlanokat, ami reményt nyújtott a magyar iskola létrejöttéhez. Ma az egyetlen magyar nyelvű iskolaként több mint 330 gyermeknek ad esélyt a magyar nyelvű tanulásra, 2020-tól pedig új épülettel, bölcsődével és óvodával egészült ki. A sportlétesítmény ötlete 2018-ban merült fel, amelyre Kató Béla akkori püspök rögtön rábólintott. A lelkipásztor köszönetét fejezte ki az Erdélyi Református Egyházkerületnek, ugyanakkor Magyarország kormányának, amiért akkori kérésüket támogatták.

Az átadásért tartott hálaadó ünnepségen Kolumbán Vilmos József hirdette az igét. 📸 Kiss Gábor
Kató Béla emeritus püspök köszöntésében a kisebbségi iskolák kiszorítására hívta fel a figyelmet, amelyre egyre több példa adódik az elmúlt évek során. Hangsúlyozta azonban, hogy mindent megtesznek azért, hogy a magyar gyermekeknek ne kelljen hasonló fájdalmakat átélniük. Ennek jegyében számos intézmény épült és újult meg országszerte – emlékeztetett. Tordára érkezve is fel kellett mérni, mire van szüksége a magyar közösségnek – idézte fel. Az építés természetesen az alapoktól kezdődik, így a közösségek segítését az óvoda építésével kezdték, aminek ünnepe a pandémia idejére került, így nem volt lehetőség a valódi ünneplésre. „De íme eljutottunk ma ide, ehhez az ünnepséghez, amely bizonyítja, hogy nincs olyan helyzet, amiben ne lehetne valamit tenni. Ha nem történik meg a 18 évvel ezelőtti döntés, ma már nem lennének magyarul tanuló gyermekek itt Tordán. Ne felejtsük el, feladatunk van ezen a Földön, amit el kell végeznünk.” – buzdított a püspök.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője köszöntésében Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének üzenetét tolmácsolta. Kiemelte, az erdélyi magyarság, azon belül a református hitvallású közösségek megmaradásának elengedhetetlen feltétele, hogy közösségi intézményeikben magyar nyelven érvényesülhessenek. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megköszönte, hogy az erdélyi magyar kultúra fennmaradásához az anyaország is hozzájárulhat.

Az 500 férőhelyes sportkomplexum sportpályával is rendelkezik. 📸 Kiss Gábor
Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke beszédében biztosította az ünneplőket afelől, hogy a rendszerváltás óta a szervezet kiemelkedő feladatának tekinti, hogy a magyar iskolák és osztályok működése biztos legyen, és a kisebbségi oktatás ne kerüljön veszélybe. Ilyen veszélyek többször is megjelentek az idők során, de a közösség mindig felelősséget vállalt a gyermekeiért. „Lehetnek nehéz időszakok, de ha a gyerekekért összefogunk, stabil jövőt építhetünk.”
Antal Géza, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében megköszönte a tordai magyar pedagógus közösségnek az összefogást, kitartó munkájukat, majd jó eredményeket kívánt a diákoknak, bíztatva őket, használják ki az oktatás adta lehetőségeket.
Kerekes Adelhaida főtanfelügyelő-helyettes köszöntésében a magyar közösség erejének fontosságát hangsúlyozta, amelyeket csak mi, magyarunk tarthatunk meg odafigyeléssel és összetartással. Hangsúlyozta, ezek megtartása közös feladatunk.

A hálaadó ünnepség egyben a Jósika Miklós Elméleti Líceum tanévkezdő istentisztelete is volt.📸 Kiss Gábor
A templomi ünnepség végén Józan Erzsébet, a Jósika Miklós Elméleti líceum igazgatónője is köszöntötte a résztvevőket, megnyitva az új tanévet. „Mi egy egyszerű tornatermet kértünk, ahol az iskola és a város magyar közössége megszervezheti rendezvényeit, ehelyett egy sportlétesítményt kaptunk, ami fölülmúlja legmerészebb álmainkat.” – fejezte ki háláját az igazgatónő, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a kivitelezésben részt vettek. Erőt és kitartást kívánt az iskola vezetőségének, hogy a rájuk bízott feladattal szembenézhessenek az elkövetkezőkben is, majd ismertette: a 2025/2026-os tanévet minden szinten önálló osztállyal kezdhetik. Eszerint az évet két napközi és két bölcsődei csoporttal, illetve 13 osztállyal kezdik meg. „Meggyőződésem, hogy akkor lesz jó az iskola, ha a szülő is mellettünk áll, mint az oktatás harmadik résztvevője, akivel együtt gondolkodunk hiányosságainkról, lehetőségeinkről, de együtt is cselekszünk a közös cél érdekében.” – zárta gondolatait.
Az ünnepség a diákok zenés-verses műsorával folytatódott, majd a templomból az iskola udvarára vonult át az ünneplő közösség, ahol Kató Béla emeritus püspök, Kolumbán Vilmos József püspök, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője és Józan Erzsébet iskolaigazgató elvágták a nemzeti színű szalagot, majd Kolumbán Vilmos József püspök megáldotta az épület használóit.