Marosvásárhelyen, a Postaréten szervezett rendezvényen emlékezett meg az aradi vértanúkról Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az emlékezésen elsősorban a fiatalok, civil szervezetek kaptak főszerepet. A beszédek között a fiatalok a vértanúk rokonaikhoz, szeretteikhez írt leveleit olvasták fel. A Székely Vértanúk emlékművénél tartott emlékezésen Kató Béla püspök a szabadságról beszélt. Elmondta, az ember szabadság szeretete sokkal mélyebben gyökerezik, mint azt mi magyar emberként valljuk, és abból szeretnénk erőforrást meríteni. A Gal 5,1 és 13 versei alapján a püspök elmondta, Isten az embert szabadságra teremtette. A szabadsággal együtt járó felszabadult öröm, valamint a félelemmentesség jól tükröződik a teremtéstörténetben. Az ember Isten ellen való lázadásának lett a következménye a szabadság elvesztése. Ennek kényszerű velejárója a veríték hullatásos munka, a jajszó, a fájdalom, a testvérgyilkosság, a háború, vagyis az ember és a környezet szenvedése és pusztulása. 

„Az ember életében minden, ami a szabadság korlátozását és teljes elveszítését jelenti, erre az ősbűnre vezethető vissza. Legyen az akár betegség, akár emberek önzése, akár a hatalmi tébolyan általi korlátozása az emberi szabadságnak. Sőt, a szabadság elvesztése, mint tragikus lehetőség, még a lelki és a szellemi élet területén is megnyilvánul. Isten azonban nem nyugodott bele az ember szabadságának elvesztésébe, hanem megszánta a bűn és a halál fogságában sínylődő embert. Az emberiség kultúrtörténetén, mint vörös fonal húzódik végig miként munkálja Isten jelszerűen a megváltást, a szabadulást, miként ágyazza bele az egyetemes történelembe az üdvözítés történetét.” – mondta a püspök, aki bibliai példákkal, szabadulástörténetekkel is alátámasztotta mondandóját, amelyek mind előre mutattak Krisztus szabadítására, akiben Isten egyetemessé tette az üdvözítést és szabadítást. Akit Isten megszabadít a bűn és a halál rabságából, a szívének kell megújulnia. A szívből kell kiindulnia annak az új birtokba vevő erőnek, amely a legapróbb ízekig elhatva gyökeresen, radikálisan áthatja az életet. A szabadság nem hitbizomány, amelyet sosem lehet elveszteni. A püspök szerint a szabadságnak sok ellensége van. 1848 szabadságát a gonosz erők és a hatalmasságok elrabolták annyira, hogy még a szabadság nevet is elvették tőle. Megfosztották attól, ami pedig lényegszerűen hozzátartozott. A szabadság helyére rásütötték a lázadás bélyegét. Azonban, akik meg tudták őrizni a szív mélyén a szabadságot, azok állhatatosak tudtak maradni 1848 után is, abban az állhatatlan és kiállhatatlan gonosz és szennyes időszakban is. Ezért kell őrizni minden féltett dolognál jobban a szívet. 1848 után a nemzet újra elvesztette szabadságát, függetlenségét, szuverenitását, de ezután tömegesen születtek olyan emberek, akiknek a szíve kicserélődött, a félénk, suttogó, lapító emberekből bátor hősök, sőt vértanúk lettek, akiket be lehetett börtönözni, mozgásukban korlátozni lehetett, de lelkük és meggyőződésük szabadságát nem lehetett többé elvenni. 1848 szelleme búvópatakként ott élt azokban az emberekben, akik a lélek érintésére a szabadságra születtek újjá. Ez a búvópatak 1956 után, 1989-ben, a fordulat évében is felszínre tört, hogy újra ráköszöntsön a sokat szenvedett és megalázott népünkre a szabadság. A szabadságban azonban meg kell állni, mégpedig szilárdan. Ezt a szabadságot nem támadta ugyan külső hatalom, de ez a szabadság menetközben kezd kézen-közön eltűnni mindannyiunk szeme láttára. 

„Álljatok meg a szabadságban! Ha van ma időszerű üzenet, akkor úgy vélem, hogy ez feltétlenül az. Elvész a szabadság, mert nem Krisztus szerint tájékozódunk, hanem máson. Elvész a szabadság, mert hazug manipulációk, hamis érdekek áldozatává válik. A határtalan szabadság idején, a demokrácia fedőnév alatt, titkolt, sőt gyakran már egyenesen leplezetlen, nyílt zsarnokság és diktatúra folyik. Azután, a versenygazdaság modern formái, a tömegkommunikáció manipulációi, és a széles tömegek létbizonytalanságban tartása gúzsba köti a lelkeket, és megöli a lélek szabadságát. Az igazi szabadság nem csupán megszabadítás valamitől, hanem felszabadítás valamire. Jézus így tesz szabaddá, mert akit ő megszabadít, az valóságosan szabaddá válik. Szabaddá lesz a bűn megkötöző erejétől, és ugyanakkor felszabadul arra, hogy ne önmagának és bűnös kívánságainak éljen, hanem Istennek. Ma sajnos inkább csak azt tapasztaljuk, hogy népünk tömegei sodródnak és nem Krisztus lelkétől vitetnek és vezéreltetnek. Sodródni, vagy a Szentlélektől vezettetni? Ez itt a kérdés!” – zárta beszédét a püspök, aki meg is áldotta az emlékezőket.

Kiss Gábor