Algyógyon zárult az IKE idei munkatársképző tanfolyama
A munkatársképző tanfolyam harmadik és egyben utolsó szemináriumát rendezte meg az IKE szeptember 22–25. között az Algyógyi Ifjúsági Központban. A csapat már családként érkezett a helyszínre.
Molnár-Mikola Anetta beszámolóját olvashatjuk a találkozóról:
Hosszú utazás után, megnyugvással és kíváncsian érkeztünk meg, vártuk már a találkozást, hiszen utoljára a Válts irányt! IKE Fesztiválon találkoztunk egymással, és ott sem volt sok lehetőségünk egymással beszélgetni, ugyanis mindenki szorgosan dolgozott a fesztivál ideje alatt. Az utolsó szemináriumot egy nyári beszámolóval indítottuk, ki merre járt, miket csinált, miket tapasztalt meg az elmúlt időszakban.
A két előző programokban és képzésekben dús hétvége után ezúttal a saját tapasztalatok megosztására került a hangsúly. Első nap kiértékeltünk a nyári gyakorlatot, mely a csapat többségének a Válts irányt! IKE Fesztivál volt. Mindenki különböző kérdések mentén elmondhatta, hogy érezte magát a feladatkörében, miben változtatna, és mit javasol a következő fesztiválra. A szabadidőben sem unatkoztunk, mindig került egy társasjáték, amellyel órákig tudtunk játszani, vagy egy személy, egy kisebb csoport, akivel jólesett csak úgy leülni, és egymással időt tölteni.
Lehetőségünk volt minél többet egymással lenni, közelebb kerülni, részt vettünk láthatatlan színházon, amelyet személyes beszélgetésre követett. Gyalogtúrára mentünk Feredőgyógyra a római fürdőhöz, majd megnéztük az algyógyi vízesést Aknai Szilárd vezetésével, utána pedig este bemutatta Erdély legkorábbi körtemplomát, amely a 11-12. században épült, mellette található az algyógyi református templom, amely az 1930-as években újjá volt építve. Kiscsoportos beszélgetéseink során egymás áhítatait hallgathattuk meg.
Szombat este megtartottuk a záróceremóniát és a diplomaosztót, ahol mindenki elmondhatta, mit is kapott ő a csapattól, hogy hogyan fogja használni majd a jövőben a képzésen tanultakat, majd egy bizalomjáték után, ahol csak egymásra számíthattunk beszéd és látásunk nélkül, hiszen szemünket eltakarva elindultunk kezén fogva egy sétára, visszatértünk az épületbe, ahol csendes zenével vártak minket, és közösen a csendben úrvacsorát vettünk.
Összességében biztosra merem állítani, hogy mindenki számára ez volt az élményekben leggazdagabb szeminárium, mindenki talált magának egy barátot, akár többet, akivel tartani fogja a kapcsolatot, és bízunk benne, hogy minél több IKE alkalmon fogunk találkozni önkéntesként.