„Áldjad lelkem az Urat” – megújult Marosvécs református temploma

Az elmúlt évtized alatt több egyházi épület között megújult Marosvécs református műemléktemploma is, amelynek hálaadó istentiszteletére május 26-án gyűlt össze az ünneplő gyülekezet. Az ünnepséget a Kiscsillagok helyi zenekar zenés műsora tette emlékezetessé. 

Marosvécs műemlék temploma. 📸 Székely Levente

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerült püspöke a Zsolt 103, 1-5 verseit olvasva szólt az ünneplőkhöz. „Marosvécs temploma ma már turisták megállóhelye is, de mi nem csodálni jöttünk ezt, mi azt szeretnénk, hogy az ige segítségével kifejezzük a hálánkat.” Áldjad lelkem az Urat – szól az ige szava, refrénszerűen többször megismételve a mondatot. Míg a zenében a refrének az elfeledhetetlent hordozzák, az ige üzenetének ismételgetése az áldani tudást hangsúlyozza, hiszen ez a keresztény hit lényegi tevékenysége, a gyülekezeti lét alapja – nyomatékosította a püspök. Hálát adni Istennek nem mindig egyszerű feladat, hiszen vannak nehézségek, felhőtlen időszakok, lelki sérelmek, ezt a zsoltáros is tudja, éppen ezért szól önmagához, buzdítja önmagát az áldásra. De buzdít mindannyiunkat is, arra kér, hogy bátorítsuk önmagunkat, ugyanakkor bátorítsuk embertársainkat, gyülekezeti tagjainkat is. Isten ugyanis azt akarja tőlünk, hogy elfogadjuk, a teljes életünk Tőle függ, Általa vagyunk azok, akik vagyunk, ezért kimeríthetetlen forrása van az áldás mondásunknak.  

A hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök mondott áldást a gyülekezetre. 📸 Székely Levente

„Kevés olyan települése van Erdélynek, ami olyan történelmi múlttal rendelkezik, mint Marosvécs” – fogalmazott Kolumbán Vilmos József főjegyző. A település temploma, illetve a fölötte magasló Marosvécsi Kemény Várkastély ugyanis önmagukban hordozzák egész Erdély történelmét, hiszen Erdély jövőjének tárgyalási helyszíneit biztosították. 1921-ben Marosvécsen gyűltek össze a református egyház értelmiségei, az erdélyiek fennmaradását megtárgyalva, majd néhány évvel később erre törekedtek a kastélyban tevékenykedő erdélyi írók és költők is. Mindkét társaság tehát egy dolgot fogalmazott meg: a magyarság, a reformátusság fenntartását Erdélyben. Az elmúlt 100 évben szinte semmi nem változott, de az, hogy még itt vagyunk, arra sarkall, hogy az egykoron megfogalmazottakat tovább vigyük. Ezért összefogással, reménységgel, az iskolák és egyházak fenntartásával tehetünk – hangsúlyozta a püspökhelyettes.  

Veress Róbert, a Görgényi Református Egyházmegye esperese a Zsolt 100 versével köszöntötte az egybegyűlteket. A mai nap a hála és az öröm napja, fogalmazott, de egy álom beteljesülésének a napja is. Ezt az álmot Benkő Mihály, Marosvécs egykori lelkipásztora fogalmazta meg, aki tenni kezdett a megvalósulásáért – idézte fel az esperes. Aztán a lelkipásztor útja máshol folytatódott, így az álom kivitelezését átadta Pataki Levente szolgatestvérének, aki belesimult abba, folytatta a munkálatokat, de végül ő sem maradt az álom beteljesüléséig. Ők elvégezték a nehezét, felépítettek valamit, a végső beteljesülést Bíró Alpár jelenlegi lelkipásztorra hagyva, akinek talán még nehezebb feladat jutott, hiszen neki kell majd vasárnapokként a gyülekezet tagjait a templom padjaiba terelnie, Isten házát lélekkel megtöltenie. 

 

Az istentiszteleten a gyülekezet fiataljai is szolgáltak. 📸 Székely Levente

Benkő Mihály, a Felsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora a 20. század eseményeit felidézve elmondta, Marosvécs sokszor volt már a pünkösdi megújító lélek munkájának a helyszíne. A mindenható Isten akkor is megsegítette a hozzá fordulókat, az erdélyiek fennmaradásáért kitűzött cél beteljesült, mint ahogyan beteljesült a mai gyülekezet célja is. A végső, beteljesedett cél apró lépésekből állt, tartalmazta a templom padjainak restaurálását, meszelést, a harangláb zsindelyezését, a parókia és kántori lak tetőszerkezetének megjavítását, de a temető munkálatait is – sorolta a lelkipásztor.  

Ezt követően Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztora Jézus szavaival köszöntötte az ünneplőket: „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” Jézus egykor szavaival a tanítványaira utalt, akikről az állította, hogy ők a világ világosságai, így fényük nem rejthető el. A lelkipásztor Marosvécs gyülekezetének sem kívánt egyebet, mint hogy világosságukkal a közösségük élő kövei legyenek. Bíró Alpár lelkipásztor testvérének pedig azt kívánta, hogy igéjével mindig sikerüljön megcéloznia a templomba érkezők szívét.  

Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere is örömét fejezte ki a település templomának megújulásáért. A polgármester felidézte, a templom az 1700-as évektől szolgálja a gyülekezet életét, hozzájuk tartozik, ugyan úgy, mint a falu és a táj. A megújult építmény pedig csak azt jelzi, hogy a település él, élni akar, és élni fog.  

A hálaadó ünnepségen végezetül köszönetét és tiszteletét fejezte ki Vincze Lóránt EP-képviselő és a Maros Megyei RMDSZ elnöke, Csibi Attila is.