Égből és földön címmel szervezett konferenciát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kutatóközpontja és az Erdélyi Református Egyházkerület május 23-án, csütörtökön az intézet dísztermében. Az előadások, fórumbeszélgetések az egyház és hit aktuális kérdéseit boncolgatták.

„Aktuális egyházi-erdélyi kérdésekre próbáltunk meg közösen válaszokat keresni. Úgy láttuk, hogy jobb nekünk az, ha ezeket a kérdéseket nem (csak) egyénileg vagy baráti körökben tárgyaljuk, hanem tágasabb fórumokon járjuk körül. Ezért szerveztük a konferenciát” – mondta el Simon János moderátor. Az esemény céljait illetően hozzátette: „látnunk kell, hogy egyfajta vízválasztó helyzet a jelenlegi. Korábbi akut egyházi kérdéseink egy része megoldódóban van, pl. a leromló műemlékeink és más egyházi épületeink javítása elkezdődött és javában tart. A külső, tárgyi fókusz változik, és egyre nagyobb az igény a lényegi belső kérdésekkel való foglalkozásra. A konferencia 140 résztvevője jó visszajelzése annak, hogy olyan kérdések kerültek az asztalra, amelyek megválaszolásában sokan érdekeltek. Hogy összerdélyi kérdések kerültek elő, látszik a résztvevők területi megoszlásából is, hiszen minden erdélyi régióból érkeztek érdeklődök. Olyan nemzetközi előadókat hívtunk meg, akik nemcsak jó ismerői egy adott szakterületnek, de rálátásuk van az erdélyi protestáns egyházi közösségre is. Ugyanakkor igyekeztünk olyan szakembereket is megszólaltatni, akik nem egyházi szakemberek, így máshol fogják meg a problémát.”

A konferencia áhítattal indult, dr. Kállay Dezső rektor a Mk 1,14–15 alapján hirdette az igét, és rámutatott arra, hogy a feltámadástörténet megerősíti, hogy Isten fiának nem lezárt a története, ő most is, történetével, feltámadásával az Anyaszentegyházának feje, enélkül nem gondolkodhatunk magunkról, az egyházról. Jézus egyházának tagjai számára pedig nincs szebb dolog, mint egyházunk helyzetén töprengeni, válaszokat, megoldásokat keresni gyülekezeteink gondjaira, hitéletük serkentésére.

Az előadások sorát dr. Fazakas Sándor indította Egyház mint közösség a Szentháromság erőterében címmel. Elmondta, a történelem során az egyház fogalma változásokon, torzulásokon ment át, de formáját és struktúráját tekintve sem marad érintetlen. A változás kihat a belső rendjére, tagjainak életvitelére és az egyház külső, társadalmi megítélésére is. Az egyház helyileg megtapasztalható, intézményes és szervezeti dimenziói a lelki történés felől nyerik el értelmüket, és minden intézményi, szervezeti forma a közösség felől nyeri el értelmét. Létjogosultságuk abban áll, hogy e lelki történés kereteit biztosítják.

Dr. Stefan Schweyer kontextus és egyházértelmezés kapcsolatáról tartott előadást, amelyben elhangzott: az egyház identitása ajándék, amelyet Isten igéjének hallgatása által kap meg. Az egyház nem képes felépíteni a saját identitását, az ige hallgatása által nyeri el, nem rendelkezik felette. Önmagával ellentétes, ha az egyház önmagát cselekvő alanyként látja. Nagy kísértés jó gondolatokat beemelni a környezetből, de nem használhatjuk az egyházat arra, hogy bizonyos közösségideálokat valósítsunk meg benne. Manapság divat, hogy az egyházat a misszió célja felől határozzuk meg, amely megállja a helyét, mert az egyház a misszió eszköze, de nemcsak eszköz, hanem cél is. Ezért az egyházat nem lehet csak küldetése felől meghatározni, hanem vissza kell térni arra, hogy az Isten által elhívott közösség. Az Isten igéjére való hallgatás, a Szentírás egyházról való kijelentése meghatározó az egyház számára: „Ti vagytok a föld sója” – az egyház ezáltal nem szellemi valóság csupán, hanem földi valóság. Identitásával ellentétes lenne, ha visszavonulna a kultúrából, amelyben él, hiszen a társadalom minden területének szüksége van erre a sóra. Az előadó rámutatott: Romániában jelenleg kevesen vannak, akik nem tartoznak valamelyik egyházhoz, vagy ateistának vallják magukat. Ez eltér az európai kontextustól. Svájcban a lakosság negyede vallástalan, olyan is előfordul, hogy iskolákból kitiltották a vallásoktatást, börtönökben, kórházakban egyre inkább visszaszorítják a vallást. Az emberekből hiányzik a bátorság, hogy Istenről beszéljenek. Ez az egyre erősödő szekuláris világ jele. A jövőben Romániában is jelentkezhetnek hasonló tendenciák, a nagy urbanizációs trenddel ezek a kérdések elő fognak kerülni, ezért nagyon komoly missziós tevékenységre lesz szükség. Mi az, ami egyedivé teszi az egyházat? A só ereje, amely máshol nem található meg, az Istennel való kapcsolata, a vertikális tengely. Az Istenben való hit, Krisztus feltámadásának és a Szentléleknek ajándéka. Az egyház feladata, hogy Istenre mint az erő forrására mutasson, és ezt egy Isten nélküli világban is szóvá tegye.

A továbbiakban dr. Koppándi Botond mutatta be Thomas G. Long The Witness of Preaching (A prédikálás tanúbizonysága) című könyvét. A presbiteriánus lelkész könyve 1989 és 2005 után 2016-ban a harmadik kiadását érte meg. Az első kiadás után hamar a teológiai főiskolák gyakorlati tanszékének egyik legtöbbször ajánlott kézikönyve lett, a kritikák is pozitívan szóltak róla. A könyv 11 fejezetben a bibliai igazságok, az evangélium megkeresésének, majd hirdetésének teológiai és módszertani útmutatásairól olvashatunk. Szóba kerül az igehirdető lelkipásztor feladata, prédikációírási útmutatót és különböző mesterségbeli „fogásokat” is tartalmaz. A bemutató során elhangzott: a magyar fordítás segíthet a prédikációk jobbításában, vagy akár megújításában is, és termékenyen fog hatni hazai olvasóira.

Dr. Székely József Az igehirdetés helye az erdélyi magyar lelkipásztori hivatáskép alakulásában. Igehirdetői önképünk és öntudatunk változása az 1990–2014 közötti időszakban című könyvét Fazakas Sándor mutatta be. A gyakorlati teológia terén írt doktori értekezés témaválasztása aktuális és merész, a közelmúlt és jelen helyzetét vizsgálja, eredményeivel támpontokat kíván adni a jelenkori egyház útkereséséhez – foglalta össze Fazakas Sándor. Hozzátette: az írás merész, amiért aktuális is, hiszen a szerző olyan folyamatot elemez, amelynek maga is részese. A könyv első részében a kellő és valós lelkipásztori hivatásképet vizsgálja az erdélyi magyar társadalomban, részletes elemzéseket folytat, átfogó értelmezést ír le: felszentelés, beiktatás, lelkészi munkakör, vizitációk, képzések és továbbképzések szerepe, a lelkészközpontúság terhei, emellett javaslatot tesz a lelkészi hivatás újraértelmezésére, hangsúlyozza a kompetenciák szélesítésének szükségességét. Képes érzékelni a valóságot, ahhoz kritikusan és önkritikusan viszonyul, párbeszédet folytat, építő javaslatokat tesz.

Dr. Henk de Roest a gyülekezetek életciklusait mutatta be előadásában: születés, növekedés, életerős szakasz, hanyatlás, revitalizáció, meghalás, magvetés az új élethez, és arra kereste a választ, hogy miért szükséges a helyi gyülekezetek szakaszait felismerni ahhoz, hogy helyesen, jövőbe látóan vezethessék őket. A groningeni egyetem tanára elmondta: a megújult egyház fő jellemzője, hogy elsődlegesen Istenre hallgat, odafigyel környezetére, az egész világra, de odafigyel a társadalmi kontextusra, valamint egymásra is. A születés fázisa a gyülekezetnek egy utazás: meghallgatás, értékelés és szolgálat, hálózatépítés, a hit feltérképezése és az egyház felfedezése szükséges hozzá. A második fázisban levő, növekedő gyülekezet ismérvei: sok az önkéntes, értékelik az ifjúsági munkát, gyermekekkel való foglalkozást, általános egyetértés van, hogy új tagokat fogadjanak be. A nagy egyházak tehetséggondozásba és kis közösségekbe fektetnek, hiszen a kis csoportokban lehet igazán megszólítani a híveket. Életerős szakaszában a gyülekezetnek világos a célja és identitása, tudja, hogy miért van a földön, világosan látja az erőforrásokat, ismeri a kontextuális relevanciáját, foglalkozik az élhetőséggel, életminőséggel. További lehetséges fázis a bukás: csökken a hívek, önkéntesek, munkatársak száma, bizonytalan az önmeghatározásuk. A bukás megfordítható a gyülekezet újjáélesztésével: engedni az embereket belelátni az egyház folyamataiba, és elhívni őket a gyülekezetbe, feléleszteni a tanítványság, az elhívatottság érzetét. Szükséges a pontos, kiélezett önmeghatározás, az anyagi befektetés a jövőre is gondolva. A gyülekezetek merjenek eseményeket szervezni, emberekbe befektetni.

Dr. Kiss Jenő A keresztyén hit: átélés, hozzájárulás és odatartozás. Személyesség, lokalitás és egyetemesség címmel tartott előadást. Vázolta a Romániai Református Egyház ekkléziológiai tartós konfliktusait: hiányzik a társadalmi domináló szándék, a vallási szervezettípusok (egyház, szekta, miszticizmus) egymás mellett léteznek, párhuzamosak, sőt ellentétben állnak egymással. A miszticizmus és szekta jellegéből adódik, hogy nem intézményesíthető, ezzel szemben az egyház intézményforma. Nem nélkülözhetik egymást, mert egy közegben léteznek, de nem is hordozhatják el egymást, mert amennyiben megpróbálnak közeledni, valamelyik megszűnik. Amikor megnyílnak egymás előtt, az egyik feloldódhat a másikban. A konfliktus tulajdonképpen az intézmények természetéből adódik, megszüntetésére nincs lehetőség, csak arra, hogy egyik feladja önmagát, és betagolódjon a másikba. Az előadó rámutatott: a világban minden entitás rész-egész, a világ pedig rétegekből áll, amelyek nem hierarchikusan, hanem az egymásra utaltság következtében rétegesen helyezkednek el, holarchikusan. Minden hívő ember egyszerre egyed, egy egész, és rész, azaz az egyház része. A Krisztus teste is ugyanígy egy egész és rész.

Az esemény végéhez közeledve a szociológiai kutatások kaptak teret. Dr. Horváth István szociológus Individualizáció és közösségigény a deszekularizáció folyamatában címmel tartott előadásában elmondta: a moralitás szociológiai megközelítésben egy transzcendens élmény. Önmagában a moralitás és minden társadalomban fennálló rend alapvetően egy vallásos tapasztalat, a cselekvések értelme, jósága egy külső közegből fakad, a közösség természete és megtapasztalása pedig alapvető vallási élmény. A szekularizációt sokan a vallás és vallástalanság, racionalitás és hit, ateizmus és hívők szembenállásaként értelmezik, mások azonban nem a vallásosság vagy istenhit eltűnéséről beszélnek, hanem a világ varázstalanításáról. Például a fogyasztás világában a böjt átalakul diétává, csak a testformálásról szól, eltűnik a böjt eredeti morális tartalma. Nem hitetlenek lesznek az emberek, hanem nem kapcsolódnak többé a transzcendenshez, tevékenységeik kiürülnek bármilyen tartalomtól. Nem tömegek válnak ateistává, hanem a világ varázstalanodik, elvesztőik a cél, a transzcendens jelentés. Az emberek nem elvesztették a hitüket, hanem privatizálták, olyan formái alakultak ki, amelyeket nem nevezhetünk vallásos gyakorlatnak.

Dr. Kiss Dénes az erdélyi magyarok vallásosságának szociológiai mintázatait mutatta be az elvégzett kutatások eredményei alapján. Globális szinten több trend figyelhető meg: a nyugati központú szekularizáció, a világ többi részén a vallási megújulási folyamatok, a harmadik világ országaiban térítési folyamatok, a posztkommunista térség vallási revitalizációja. A szekularizálódás folyamata aktívan ható, de az figyelhető meg, hogy a világ vallásosabb, mint valaha. Erdélyben sajátos hatása van a kisebbségi helyzetnek a vallásosságra, hiszen szoros kapcsolat van a vallási és etnikai identitásunk között. 1990 óta erőteljes magyar intézményépítés is zajlik, amelynek jelentős szerepvállalója az egyház. Az ország lakossága majdnem 100 százalékosan tartozik valamilyen egyházhoz, és szinte ugyanennyien vallják magukat hívőnek. Az egyházak társadalmi szerepe folyamatosan nő, jelenlétük megkerülhetetlenné válik, miközben a mindennapi élet tovább szekularizálódik.

A konferenciát fórumbeszélgetés zárta. Dr. Tonk Márton moderálásával Kató Béla püspök, Szegedi László generális direktor, dr. Kocsev Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja, valamint Kállay Csaba és Domahidi Béla lelkipásztorok válaszoltak az egyház és társadalmunk égető kérdéseire. Az erdélyi vallásossággal kapcsolatban Kató Béla püspök kiemelte: vasárnaponta negyvenezer ember fordul meg az istentiszteleteken, de a háromszázezerig még sok van. Kérdés, hogy őket hogy lehetne megszólítani? „Az egyházhoz való tartozásnak az első foka, hogy el tudsz-e indulni a másik ember felé. Ha ezt meg tudjuk szervezni, később eljuthatunk az üzenetig is.” Szegedi László szerint a vallásos identitás az erős keresztyén erdélyi tradícióban gyökerezik. „A szekularizáció az erős közösségi szellemet próbálja szétbontani, és nem a közeledést, hanem az emberek egymástól való eltávolodását eredményezi. Jó lenne olyan stratégiákat alkotni, amelyben az egymásra figyelés, szeretet, hit kap hangsúlyt” – jelentette ki a generális direktor. Kocsev Miklós rámutatott: ha a világ szekularizálódik, nem tudjuk megállítani. A statisztikák szerint az emberek viszonylag jó arányban tartoznak valamelyik felekezethez Magyarországon is, azonban a világ színeződik, az egyéni hitmeggyőződés is sokszínű lesz, és a történelmi egyházak ettől nem feltétlenül erősödnek. Az individualizálódó egyénnek azonban lesz egy igénye visszatérni a közösség felé, az egyházhoz. Kállay Csaba szerint az embereket az egyházi tisztségviselőkön keresztül lehetne elérni, de az életesemények, temetés, esketés, keresztelés, konfirmálás alkalmait sem szabad elszalasztani. Ezeken az eseményeken olyan embereket szólíthat meg a lelkipásztor, akiket nem érne el. Domahidi Béla szerint az emberek sokszor személyes okokból távolodnak el az egyháztól, akár mentegetőznek is, hogy otthon imádkoznak, istentiszteletet néznek vagy hallgatnak. „Istennek terve van velünk, nekünk is legyünk tervünk Istennel” – jelentette ki.

A kérdésre, miszerint hatalmi intézmény-e az egyház, Kató Béla igennel felelt: „a szolgálat hatalmát kell gyakorolnia, amely óriási. Ha ezt gyakorolja, kényszerítő ereje is van. A hatalom, amely nem a szolgálatra törekszik, értelmetlenné válik.” Szegedi László hozzátette: nemcsak a szolgálat hatalmával, hanem a szeretet hatalmával is épül a közösség. Ennek az egyház minden cselekedetében meg kell mutatkoznia. Kállay Csaba úgy véli, az egyház a hatalmat Krisztus által kapta. Ezzel úgy tud megfelelően bánni, ha Krisztus hatalmát proklamálja. De sokszor visszaélünk vele, és erre kell bármilyen egyházi elöljárónak figyelnie. Domahidi Béla szerint az egyháznak, intézményes formája folytán, hatalma van a szavak által. Az emberek rávetítik a hatalmat, ezért önkorlátozásra van szükség, hogy ne a hivatali, hanem a gyógyító hatalmat tapasztalják meg a hívek.

A magyar kisebbség vagy az egyházak profitálnak a kisebbségi létből? – tevődött fel az újabb kérdés. Kató Béla szerint ezt nehéz elválasztani egymástól, viszont tény, hogy bizonyos intézmények nélkül megállna a kisebbség élete, ilyenek az anyanyelvű oktatás, kultúra intézményei, amelyekben megfordul. „Az anyanyelvi közegünk elvesztésével az egyháztól is eltávolodik az ember. Feladatunk, hogy az istentől kapott identitásunkat megőrizzük, ezt csak úgy lehet, ha a nyelvet megtartjuk. Ezért fontos minél több olyan intézmény létrehozása és támogatása, amely nem feltétlenül egyházi, de általa érintett a szekuláris világ embere, és elérhet a közösségi életbe, az egyház közelébe” – fejtette ki. Szegedi László rámutatott: „az egyház intézménye nélkül sok kis faluban nem maradhatna meg a magyarság. Ma már sokszor nem lehet a világi és egyházi réteget különválasztani a falvakban. Az egyház multifunkcionális intézmény, sok olyat vállal, ami nem feladata. Az egymásra való utaltság a kulcsszó, amivel jellemezhetnénk helyzetet.”

A konferencia másnapján tartották a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kutatóközpont első találkozóját, amelyen Kató Béla püspök is jelen volt. Áhitatában hangsúlyozta, hogy a hit hallásból van, az igehirdetés pedig az egyház szívdobbanása, Istent az igehirdetésen keresztül ismerhetjük meg. Isten ránk, gyarló emberekre bízta az ige hirdetését, istentiszteleteink sikere csak és kizárólag ezen múlik, ettől függnek életek. A gyülekezetek ereje is az ige hirdetésén és annak cselekvésén múlik. A püspök szerint a lelkipásztorok az ige hirdetését az életükkel mutatják meg újból és újból a hétköznapokban, ez teszi hitelessé őket.

Dr. Kiss Jenő professzor elmondta, hogy a 2015-ben létrehozott Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kört váltotta fel a most létrehozott kutatóközpont, csak így lehetett beépíteni a Protestáns Teológiai Intézet akadémiai rendjébe. Ez egy olyan szervezeti egység, amely teret biztosít az alapvető gyakorlati teológiai kutatásnak, célul tűzi ki a gyakorlati teológiai tudományág kibontakozását, a PTI egyetemi tanári karának és diákjainak támogatásán, valamint a tudományágban érdekelt szakemberek bevonásán keresztül. Célja ugyanakkor, hogy hozzájáruljon az egyházi szolgálat minőségi formálásához, és a lényeges tapasztalatok beépítéséhez a teológus hallgatók professzionális képzésébe. További cél a tudományos kutatások megszervezése és koordinálása, tudományos konferenciák megszervezése, szakmai műhelyek megalakítása, illetve a műhelyek profiljának körvonalazása, az egyetem tagjainak tudományos és szakmai támogatása, valamint a protestáns egyházi tevékenységes figyelemmel kísérése. Kiss Jenő fontosnak tartotta a szociológusok bevonását is a konferenciába, hiszen olyan együttműködést létre lehet hozni, amiben segíthetnek abban, hogy a tudományos és gyakorlati szükségleteket feltérképezzék úgy, hogy segítenek abban, hogy az empirikus kutatást megszervezzék. A kutatóközpont a gyakorlati teológiában érdekelt egyetemi hallgatók bevonását is célul tűzte ki, nem csak lelkipásztorok, hanem vallástanárok, és nem csak reformátusok, hanem nyitni szeretnének a teljes protestáns paletta felé. A kutatóközpont szeretne közreműködni hazai és külföldi kutatóközpontokkal is. A Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kutatóközpont négy műhellyel indul, négy területre fókuszál, ezek a liturgika és homiletika, katekétika, lelkigondozás és missziológia és gyülekezetépítés.

Kató Béla püspök a kutatóközpont bemutatása után örömét fejezte ki, hogy olyan körök alakulnak, amelyek a tudományos életet és az oktatást előre mozdítják, ilyen a Pokoly Társaság és a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kutatóközpont is. Ezek a kezdeményezések az igényes és minőségi igehirdetést segítik elő. A teológiai intézet ezzel kinyitotta a kapuit, hogy beáramolhasson az egyház mindennapjaiból a lelkipásztorok tapasztalata. Ebből évek alatt kialakulhat egy megújított oktatási rend. A püspök hangsúlyozta, hogy az egyház egészében kapta a feladatot az ige hirdetésére, nem műhelyek, alapítványok és egyesületek kell ezt a szolgálatot végezzék. A kutatóközpont egy jogi keret, amiben lehetőség van a tudományos munkára. A püspök abbéli reményét fejezte ki, hogy a kutatóközpont tevékenységének még ő maga is láthatja majd az eredményét.

 

Berekméri Gabriella, Kiss Gábor

Fotó: Kiss Gábor