Akiben szeretet van, nem nézheti tétlenül, hogy körülötte összeomlik a világ

Tizenegy ifjúsági vezető- és presbiterképző végzettjeinek nyújtott át az Erdélyi Református Egyházkerület által akkreditált oklevelet június 27-én Kató Béla püspök és Dávid István egyetemi lelkész. A képzést a Kolozsvári FIKE egyetemi gyülekezet indította el, hogy így adjon valamit azoknak az önkénteseknek, akik munkatársként szolgálnak az egyetemi közösségben. 

Akiben szeretet van nem nézheti tétlenül, hogy körülötte összeomlik a világ

Először szervezte meg a Kolozsvári FIKE az ifjúsági vezető és presbiterképző tanfolyamát, amelyen 11 fiatal vett részt az elmúlt tanévben. A végzett fiatalok ezután mind az egyetemi gyülekezetben, mind pedig otthon, a saját gyülekezeteikben hasznosíthatják megszerzett tudásukat. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Communitas alapítvány által támogatott képzés résztvevőinek június 27-én, szombaton adták át a részvételt igazoló oklevelet, amelyet Kató Béla erdélyi református püspök és Dávid István egyetemi lelkész adtak át. Az átadón Dávid István lelkipásztort hangsúlyozta, hogy nem szabad az efézusi gyülekezet mintájára 30-40 után leamortizálódni, ennek pedig egyetlen feltétele van, a szeretet. A fiataloknak azt is elmondta, hogy a képzésnek nincs vége, hiszen a gyülekezetekben kell továbbvinni, amit tanultak, és amit Istentől kaptak. 

Akiben szeretet van nem nézheti tétlenül, hogy körülötte összeomlik a világ

Kató Béla püspök is a szeretet fontosságát hangsúlyozta, szerinte ugyanis akiben szeretet van, az nem nézheti tétlenül, hogy körülötte összeomlik a világ. Sokan csak a felismerésig jutnak el, hogy valami nincs rendben a körülöttük lévő világban, azonban ha nem cselekszik az ember, akkor az álomból csak álmodozás lesz. A vezető pedig nem csak álmodik, hanem tervez, és maga mellé másokat szerez, akik osztják nézeteit, támogatják a vízióját. Konkrét, kézzel fogható feladatok azok, amelyek előbbre visznek egy közösséget. A püspök ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a vezetőknek adott helyzetekben kell legyen annyi bölcsességük, hogy ha nem terv szerint haladnak a dolgok, akkor tudjon, és merjen változtatni azokon. Kató Béla elmondta, hogy az egyházban sokszor sajátos módon a lelkipásztorok képzésére koncentrálnak, mert ő a vezető, akinek sajátos feladatai vannak egy közösségben. Figyelmeztette azonban a fiatalokat, hogy az egyházkerület nem lesz képes minden kis gyülekezetbe lelkipásztort küldeni, és ezeken a helyeken a presbiterek, a gyülekezeti tagok kell azok legyenek, akik az egyház szervezésével kell majd foglalkozzanak. 

 

Fotó és szöveg: Kiss Gábor