Generális Vizitáció Disznajón

Körülbelül 20 személy várakozik március 10-én, egy hétköznapi, keddi reggelen Disznajó határában. Mégis kiemelkedő ez a nap, mindenki ünneplőben várakozik. Tíz órakor kocsisor áll meg ugyanazon a helyen, a férfiak, akik az autókból szállnak ki, palástot terítenek magukra. Generális Vizitáció érkezett Disznajóra, ebbe a Felső-Marosmenti településre.

Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese igével köszönti a bizottságot, majd kaláccsal kínálják az érkezőket. És egyben figyelmeztetik is a bizottságot, hogy a falu központjában még egyszer megállnak majd, mielőtt a parókiára mennének, a faluközösség ugyanis meglepetéssel készült. A disznajói turul madár alatt, amely az I. Világháború áldozatainak emlékét szolgálja, népes gyereksereg áll őrt, velük szemben idősek és fiatalok várják a Generális Vizitációs Bizottság tagjait, énekkel, verssel köszöntik őket. Kató Béla püspök meghatottan beszél arról, hogy milyen fontos örökségünk van, olyan örökség, amelyet csak az egyház adhat. Régen a vizitáció istentisztelettel kezdődött, a mai gyakorlat szerint már este gyűlnek össze a templomban. Az viszont örömteli, hogy ma is képesek az emberek a falu központjában összegyűlni, és imával, énekkel, verssel várni a bizottságot.

     
A Generális Vizitációt és a falu népét egy lovas vezeti a parókiáig, ahol Páll Botond lelkipásztor áhítattal kezdi meg a napot. Ne a földi örömöket keressük, ne a földi sikereknek örüljünk, hanem annak, hogy a neveink fel vannak írva a mennyben – hirdeti a lelkipásztor. Az áhítat utáni beszélgetésen, amelyen az aznapi program is kiderül, Kató Béla püspök elmondja, hogy tíz évvel azelőtt járt ott, szintén Generális Vizitáció tagjaként, és elsősorban azt akarják megnézni, hogy az utóbbi tíz évben mi történt, mennyit fejlődött a gyülekezet.

Közben egy kérés is megfogalmazódik a püspök felé. Miközben a tanácsosok az iratokat ellenőrzik, Páll Botond lelkipásztor azt kéri Kató Bélától, hogy szakítson időt arra is, hogy áldja meg a gyülekezet gondnokának, Gráma Györgynek az újonnan felépített házát. A püspök habozás nélkül elvállalja a kérés teljesítését. Közben a bizottság egy része elindul Marosvécs felé, hogy a község polgármesterével találkozzon. Ördög Ferenc polgármester felvezetőjéből kiderül, hogy az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz, hogy az emberek életét megkönnyítse, munkát adjon nekik, a bizottság ugyancsak tőle tudja meg, hogy a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkáját is nagyon értékelik. A bizottság egyik kérése, hogy az egyházaknak minél hamarabb adják vissza a földjeiket, amelyeket valamikor elvettek, a polgármester ezt meg is ígéri, a törvényes kereteken belül a lehető legrövidebb időn belül megpróbálják visszaszolgáltatni a földeket, amelyek valamikor a disznajói egyházközségé voltak.

     
A találkozó után a Generális Vizitáció tagjai a vallásórás gyerekekkel és a nőszövetség tagjaival beszélgetnek. Kimondottan jóleső érzés a gyerekeket hallgatni, akik nyitottan felelgetnek Dézsi Zoltán főgondnok kérdéseire, aki nem csak a vallásos ismereteiket ellenőrzi, hanem jó tanár módjára hosszasan beszélget velük zenéről, kultúráról, irodalomról, az együttlétet pedig egy népdal eléneklésével zárják. A nőszövetség tagjaival Kató Béla püspök és Szegedi László generális direktor beszélget.

     
Vallásóra után Gráma György lakása felé indul a bizottság egy része. Páll Botond lelkipásztor útközben elmeséli, hogy a gondnok háza december folyamán leégett. Egy rövidzárlat miatt kigyúlt, és csak annyi ideje volt a családnak, hogy kimeneküljön és az autót az udvarról kivigye. A tűzoltók késve érkeztek ki, a házat már nem lehetett megmenteni. Azonban egy biztos, hogy Disznajón ilyen közösségi összefogást rég nem láttak, mint a szerencsétlen baleset után, a falubeliek, a gondnok munkatársai tulajdonképpen hetek leforgása alatt újraépítették a házat, amelyen ma már csak itt-ott látszik a korom. A házhoz érkezve a presbitérium jelentős része fogadja a vizitációs bizottságot. Kató Béla püspök a Jelenések könyve 21. részének első három versét olvassa fel. “Minden munkánk azért van, hogy hihessünk abban, hogy Isten velünk van. A nagy tragédia után ennél szebb visszajelzés nem kell egy egyházközség gondnokának, mint amikor a közösség összefog.” – mondja a püspök.

          
Az esti istentisztelet előtt presbiteri gyűlést tartanak. Az egyházkerület vezetősége hosszasan faggatja a presbitereket arról, hogy mi történt az utóbbi tíz évben, mennyire vannak megelégedve a lelkipásztor munkájával. A beszélgetés következtetéseit az istentiszteleten mondják el az egész gyülekezet előtt.

     
Közben elkezd sötétedni, a parókia kapuja előtt már gyülekeznek az egyházmegye lelkipásztorai is, akik palástban vonulnak be a templomba. Az együttléten Szegedi László generális direktor, egyházkerületi missziói előadó hirdeti az igét, aki a csodálatos halfogás példájával mutat rá arra, hogy Isten logikája nem olyan, mint az emberé.  “Jézus nem egy régi történetet folytat, hanem egy teljesen újat kezd. Nem a halfogással akar példát mutatni, nem egy jóléti társadalmat akar létrehozni, hanem egy új fejezetet kezd Péter életében, emberhalászatra hívja el. A csodálatos halfogás példája ugyanakkor arra is rámutat, hogy ahol mi, emberek csődöt mondunk, ott Isten még mindig maximálisat tud nyújtani.” – mondja igehirdetésében Szegedi László. A generális direktor egyben arra is felhívja a gyülekezet figyelmét, hogy Isten nélkül lehetetlen élni, ezért kell minden alkalommal megkérdezni Tőle, hogy mit kell tenni.

     
Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese Szegedi László gondolatait folytatva az első korintusi levélből olvas fel egy igét, ezzel köszönti a gyülekezetet: más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.
     
Kató Béla püspök felszólalásában örömének ad hangot, boldogan látja, hogy tíz év után van a közösségnek pásztora, ez az, ami tíz évvel ezelőtt még nem látszott. Ugyanakkor hangsúlyozza a gyülekezetnek, hogy ahhoz, hogy a fiatalok, gyerekek itthon maradjanak biztonságot és szeretetet kell nyújtani nekik, ez az egyetlen, ami itthon maradásra bírja őket.

     
A vizitáció jegyzőkönyvét Kántor Csaba püspökhelyettes, egyházkerületi főjegyző ismerteti, hangsúlyozva, hogy bár a statisztikák szerint a gyülekezet apad, mégis, Istenben, van jövője.
     
Dézsi Zoltán ügyvezető főgondnok is aggodalmának ad okot felszólalásának elején, újra nehéz idők következnek, a rendszerváltás óta eltelt 25 év, és az új idők nehézségeit legyőzni nem lehet, megélni is csak akkor, ha az, ami bennünket meg tud tartani nem más, mint a lelkünkben élő hit, szeretet és egymás iránt érzett felelősségérzet.

Az ünnepi istentisztelet végén újból Szegedi László generális direktor lép a gyülekezet elé, figyelmezteti őket arra, hogy  húsz év alatt közel háromszázzal csökkent a lélekszám. Ami még nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a házasulási kedv nagyon alábbhagyott. Egyre több az egyedülálló, és egyre többen lesznek úgy idősek, hogy nincsen társuk, ezáltal pedig sokkal kiszolgáltatottabbak lesznek. Ezért kell fokozottan egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a Diakónia munkájára, hiszen egyre inkább szükség lesz a profi ellátásra.

Az ünnepi istentisztelet részeként rövid zenei műsor is elhangzik, Mozart egyik művét egy vonósnégyes játsza, a vallásórások kánonokat énekelnek.
     
Páll Botond lelkipásztor az istentisztelet végén megköszöni a vizitációs bizottságnak a nap folyamán adott tanácsokat, az egyházmegye lelkipásztorainak, hogy részt vettek az esti ünnepségen. Az alkalmon ugyanakkor egy meghívás is elhangzik Kató Béla püspök felé, a lelkipásztor szavaiból ugyanis kiderül, hogy a következő időszakban fel akarják újítani a templomot, ha ezt sikerült befejezni, akkor szeretnék, ha a püspök áldaná meg ünnepi istentisztelet keretében.

     
Az esemény után a bizottság és az egyházmegye lelkipásztorai közösen vonulnak vacsorázni, ahol már kötetlenebbül lehet beszélgetni az egyház aktuális kérdéseiről. Késő este Kató Béla püspök megköszönte a lelkészeknek az együttlétet és elnézésüket kérte, hogy nem tud a bizottság tovább maradni. Másnap ugyanis egy másik egyházmegyében folytatja a vizitációt a bizottság, ezért is sietnek annyira, hiszen ott is legalább olyan figyelmesek kell legyenek, mint Disznajón.

Szöveg és kép: Kiss Gábor