Adventi gondolatok címmel indítottak újra közös sorozatot a Kárpát-medencei református rádiók. A rövid elmélkedések karácsonyig minden napra lelki táplálékot kívánnak nyújtani a hallgatóknak, olvasóknak. Szűcs Zoltán, a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközség (Tisztántúli Református Egyházkerület) presbiterének gondolatait olvashatjuk:

Nem újdonság advent jelentése, pontosan láthatjuk, ha utánanézünk, hogy hogyan alakult, fejlődött az évek során. 2020-ban kétféleképpen ünneplünk: keresztyénként és világiként. A világi ember a fényeket, a meghittséget, az ajándékokat várja, benne is van önzetlenség, szeretet, hiszen ügyes PR-ral erre épült sok üzlet. Ilyenkor megsokszorozódik a boltok forgalma, mindenki vásárol, a bolt pedig elad, hiszen ebből él, és ez is egy jól meglovagolható lehetőség. A keresztyén ember is vásárol, és aki nem teszi, az talán a világ valamely távoli részén van.

Kesereghetnék és ostorozhatnék hívatlanul, miközben be kell vallanom, magam sem tudok sokszor elvonatkoztatni, elmenekülni a világ sodrása elől, mert ugyanúgy elcsábulok, mint bárki más. Micsoda öröm a csillogó szemeket látni, amikor körbeálljuk a karácsonyfát, és elhangzik a varázsszó: keressétek a csomagotokat. Ez az egyik csodája a karácsonynak. Én is vásárolok, én is bámészkodom, és közben eszembe sem jut, hogy

ez az ünnep sokkal több, mint pár szaloncukor a villódzó fények gyűrűjében.

De van számomra egy menekülő út, amely szükség esetén ki tud rángatni a világ varázslatából, ez pedig egy szó: forrás. Számomra a visszatérést jelenti valahova. Mindannyian emlékszünk a pillanatra, amikor Krisztussal találkozva az első szeretet lángja megérintette lelkünket. Ez a pillanat, ha valóban megtörtént, kitörölhetetlenül belénk égett. Olyan érzés ez – és itt csak magamról beszélhetek –, amit nem tud földi dolog felülírni. Persze az idő homályosít rajta, sokszor felejtünk, de számomra

megmarad ez a forrás, ahova bármikor visszatérhetek, és újra átélhetem, hogy milyen is Krisztushoz tartozni.

Az én adventem ilyen: felkeresem a Forrást, amit persze bármikor megtehetek, de a mi Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepéhez közeledve illik úgy fogadni az örömhírt, hogy a lakhelyén, a mi szívünkben lepókhálózunk. Illik úgy térdre borulni a képzeletbeli jászol előtt, hogy tudom: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Áldott adventet mindenkinek!

Az adventi gondolatok meghallgathatók mindennap az Agnus Rádióban.

Borítókép: Kiss Gábor