Adventi gondolatok – Sógor Árpád

Adventi gondolatok címmel indítottak újra közös sorozatot a Kárpát-medencei református rádiók. A rövid elmélkedések karácsonyig minden napra lelki táplálékot kívánnak nyújtani a hallgatóknak, olvasóknak. Sógor Árpád, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztorának gondolatait olvashatjuk:

Advent számomra a várakozás idejét jelenti. Várunk Jézusra, aki különben itt van velünk ígérete szerint, akiről az ószövetségi próféciák szólnak, aki megszületett az első karácsonykor, és eljön az utolsó ítéletkor – ítélni eleveneket és holtakat, ahogy a hitvallásunkban mondjuk. És különösen ebben az évben a várakozás új értelmet kapott. Olyan világban élünk, amelyben minden egy kattintásnyira van, és ha megkívánunk valamit, meg is rendeljük, és azzal szembesülünk, hogy az idő nagyon relatívvá vált. Úgy gondolom, hogy ez is Isten munkája bennünk.

Ő ébreszt rá arra, hogy jobban megbecsüljük a számunkra kirendelt időt, és készüljünk az ünnepre, a vele való találkozásra. Nemcsak a piros betűs ünnepeken, hanem minden olyan alkalommal, amikor van egy istenélményünk, felismerjük az ő jelenlétét az életünkben – ez ünneppé válhat számunkra.

Istenélményként mindig valami magasztos dologra gondolunk, és sokszor nem vagyunk nyitottak arra, hogy meglássuk a hétköznapi csodákban is Isten jelenlétét.

Személyes élményem az elmúlt hétről az, ahogy elromlott az autóm, megálltam az út szélén a városban, és próbáltam megfejteni, mi lehet a baja. Kiszálltam, nézegettem, és egyszer csak jött egy ember, akitől megkérdeztem, hogy ért-e az autókhoz. Szerényen azt mondta, hogy valamennyire ért hozzá, de kiderült, hogy profi autószerelő, aki ott helyben megmondta, mi a hiba. Hihetetlen módon meg is javult az autó anélkül, hogy valamit is javított volna rajta. Helyreállt a rendszer, és tovább tudtam menni vele. Utólag visszatekintve úgy látom, hogy Isten egy autószerelő formájában küldte el az ő angyalát, aki segített rajtam.

Tekintsünk úgy erre az időre, az ünnepre való készülődésre, hogy legyünk nyitottak arra, hogy meglássuk ezeket a hétköznapi csodákat is az életünkben.

Az adventi gondolatok meghallgathatók mindennap az Agnus Rádióban.

Borítókép: Kiss Gábor