Adventi gondolatok – Sógor Árpád

Adventi gondolatok címmel folyik a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Sógor Árpád, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztora gondolatait olvashatjuk:

Advent számomra az aktív várakozás ideje. Vagyis nem karba tett kézzel, elégedetten, a karosszékben hátradőlve várakozom valamire, valakire, az ünnepre, hanem felkészítem magam arra, hogy nehogy elmulasszam az ünnepen a találkozás lehetőségét Istennel és emberekkel. Ehhez szükséges az önmagammal való szembenézés is. Advent egyben az új egyházi év kezdete is, és ilyenkor az ember készít egy leltárt a megvalósított és elmulasztott dolgokról, élete áldásairól. Édesapámtól örökült egyik kedvenc bibliai gondolatom, hogy „nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük”. Hozzáteszem, hogy a mában élve a jövendőt keressük. Nem a mának, hanem a mában élve.

A Biblia tele van várakozó és kereső emberek történetével. Én is ilyen embernek tartom magam, ezért igyekszem úgy olvasni a Szentírást, hogy a magam kérdéseire megtaláljam benne a választ. Lelkipásztorként szeretném így hirdetni az igét, hogy az emberek ugyanígy felismerjék a Szentírásban az elrejtett kincset, a választ életük nagy kérdéseire.

Ezt az üzenetet szeretném elmondani, hogy az, akiről jövendöltek a próféták, aki az első karácsonykor emberi formában megszületett, aki ígérete szerint itt van velünk minden napon, ha az ő nevében összegyűlünk, és aki majd eljön a világ végén ítélni élőket és holtakat, azt szeretné, hogy örvendező életünk legyen. Olyan élet, amelyben felismerjük az áldásokat, kihívásokat, feladatokat, és betöltjük küldetésünket. Ehhez szükséges a keresés is: keressük Isten akaratát életünkben. És szükséges a várakozás is: arra, hogy az ő ígéretei beteljesüljenek. Áldott ünnepet kívánok mindenkinek!