Adventi gondolatok címmel folyik a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Rácsok Andrásnak, az arnóti református gyülekezet lelkipásztorának adventi gondolatai.

Régi magyar eleinkről olvastam, hogy a karácsonyi asztalra, vagy közelébe helyezett asztalra hitték, hogy mágikus hatalommal ruházódnak fel. Nyilván, reformátoraink, hitvalló őseink helytelenítették ezeket a szokásokat. Így volt ezzel Debreceni Ember Pál is, aki prédikációs kötetében hangsúlyozta, hogy ezek helytelen dolgok. Helyetelen dolog, ha karácsony ünnepét az emberek babonasággal, különféle ünnepi „majmoskodással” töltik. Ékes régi magyarsággal így fogalmazta ezt meg: „mivel karátson napján jeges vízben mosdanak, szalmával házaikat bétöltik, s azon nem ágyokban fekösznek, mint a rácok, s más némely keresztyén nevet viselők, asztalaikat kaláccsal, mézzel, borral, éccakán az angyalok számokra megrakják, egész éccaka tüzeiket bé nem takarják, barmaikat szénával tartják, két karátson közben nem fonnak, sütnek, kérőt nem adnak, s a többi.”

Helytelen szokásként említi meg Debreceni Ember Pál, hogy a karácsony ünnepét sokan úgy tartják, hogy csak az ünnep első napja számukra Krisztus születésének ünnepe, a második napot Szent Istvánnak, a harmadik napot Szent Jánosnak szentelik. Fontosnak tartja, hogy lelkiekben is fel kell készülni az ünnepre. Az embernek figyelmet kell fordítani a lelki, belső készülésre. Ha valóban végig gondoljuk, hogy mivé lett a karácsonyunk, és mi minden tölti ki ma a karácsonyi készülődésünket, mennyi mindent aggat rá az üzleti élet, az akciózás, a rohanás, és mennyit tudunk idegeskedni, aggódni, valójában lényegtelen dolgokon, akkor érezzük, hogy mennyire igaz lesz ránk, társadalmunkra, rohamvásárlásunkra, hogy – ahogyan régi magyar kifejezéssel élt a reformátor – elmajmoskodjuk sokszor az ünnepet, s ezzel az ünnep lényegét is. Felmerül a kérdés: nem marad-e ki éppen a legfontosabb, hogy lelkileg megérkezzünk az ünnepre, hogy megérkezzünk az Istennel való találkozásra? Azzal az Istennel való találkozásra, aki a karácsony eseményeiben emberré lett, hogy magához öleleje az egész emberiséget, megmutatva ezzel az ő korlátlan szeretetét és megváltását.

Miért fontos ez? Van-e, ahonnan szeretetet adnom, ha nem élem át a karácsony igazi lényegét, ha ez pusztán emberszeretet ünnep marad? Nem üresedik ki tárgyiasult ajándékokkal teli szeretetünneppé a karácsony, ha nem tekintek a felém személyesen is lehajoló Istenre, aki kisgyermek képében kézzelfoghatóvá tette az önmagát feláldozó szeretetet számunkra? Tudok-e majd úgy szeretetet adni ezen az ünnepen, hogy körbe bástyázom az ünnepet annak ékes díszeivel, de ebből a szeretetből nem veszek magamhoz? Számomra ezt jelenti felkészülni az ünnepre, hogy visszamegyek a szeretet forrásához, belenézek a karácsonyi történet szeretetlényegébe. Feltöltekezek, és ebből akarok adni másoknak is. Érezzük talán ebből, hogy minden más, amit ehhez az igaz és tiszta szeretethez képest a fogyasztói világ karácsony címén pótolni kíván, az tényleg nevezhető Debreceni Ember Pál szavaival akár majmoskodásnak is. Legyen ez a cél az idei karácsonyban, csendesen elhaladni mindamellett, ami lényegtelen, ami félrevezető, vagy ami csak külsőség, magunk számára pedig megtölteni a karácsonyt inkább a lényeggel, hogy aztán ebből tudjak adni másoknak is. Ez lesz az igazi ajándék nekem is, másoknak is, ezt kívánom mindannyiunknak.