Adventi gondolatok címmel folyik a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Margitics János, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora is bekapcsolódott a kezdeményezésbe:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,7–8)

Advent idején folyamatosan valamilyen várakozásról beszélünk, várakozásra mutatunk, várjuk Isten megjelenését. Ez nem egyszerű dolog. Mert amikor életünk egy-egy nehezebb szakaszán esünk át, teljesítünk, akkor az ember úgy érzi, megállhat, hátradőlhet. A Szentírásból Pál apostol szavain át azt látjuk meg, hogy ez a várakozás, amelyben vagyunk, amelyben Istent keressük, nem áll meg még akkor sem, ha éppen egy nemes harc csúcspontján vagyunk. Akkor is tart a várakozás, mert ennek a világnak minden egyes hiányosságát, próbatételét, amelyet magunkban hordozunk, amelytől szenvedünk, csak akkor fogjuk lezártnak tekinteni, csak akkor fog mindez feloldódni, amikor majd dicsőségben visszatér az Úr Jézus Krisztus. Ez az a dicsőség, amelyről Pál apostol is beszél, amelyet ő is vár, amelyben ő is reménykedik.

Jézus második dicsőséges visszajövetelekor ketté fogja osztani az embereket azokra, akik megvallották őt, és azokra, akik nem. Talán az ítélet és rossz dolog mindazok számára, akik Isten nélkül élnek, de nyitva áll még a kegyelmi idő, a lehetőség, hogy odatérjünk az Úrhoz, és a nagy harcaink, próbatételeink ellenére is mehetünk még Istenhez, odatérhetünk hozzá. Mert amit megígért, az el van készítve és vár ránk. Az a nagy kérdés, különösen adventkor, hogy elvesszük-e mindazt, amit készített számunkra, odaállunk-e az ítélőszéke elé, megvalljuk-e előtte bűneinket, újrakötjük-e vele a szövetségünket az Úr Jézus Krisztuson keresztül. Úgy gondolom, hogy adventkor valamennyiünk számára jobban nyitva ál la lehetőség arra, hogy tegyünk egy lépést közelebb Istenhez, és ez által egy lépést közelebb egymáshoz is.