Adventi gondolatok címmel folyik a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Homoki Gyula lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanársegédének gondolataival zárjuk ezt az időszakot:

Érdekes módon az advent kérdése számomra ellentmondás, rettenetesen nagy feszültség. Egyrészt mert már november óta kapjuk a nagyon meghitt, fahéjillatú, fényekben úszó hangulatot, közben meg ha másokkal is beszélgetek vagy magamba nézek, valahogy a lelkem nem tudja követni a média, reklámügynökségek által diktált iramot. Belül ott van ez az üresség. Sokakkal beszélgettem, akik ugyanezt élik át, hogy kellene valami érezni, mert mégis csak jön karácsony, ott vagyunk az advent sűrűjében, de nagyon nehéz ezt önmagunkban generálni.

Ha a Szentírás adventi történeteire gondolok, ugyanezt a feszültséget látom kibontakozni és mélyülni. Például Keresztelő János, aki egy tipikusan adventi figura, kiáll a pusztába, és nagy erővel hirdeti a megtérést, néhány fejezettel odébb meg azt olvassuk, hogy kétkedő magatartása van a börtönben, és azt kérdezi, hogy „te vagy egyáltalán Jézus Krisztus?” Ez az emberi csapongás, egyik oldalról a másikra esés, valamint az üresség és a hevesség ellentéte szépen kibontakozik minden történetben. Sokszor azt szeretném, az volna jó, ha ezeket a feszültségeket fel lehetne oldani. De számomra a karácsony arról szól, hogy Isten vállalja az emberi élet ellentéteit és feszültségeit. Például hogy a Királyok Királya, Uraknak Ura jászolba születik egy koszos, állatszagú helyen, vagy az, hogy Isten emberré lesz, egy akkora ellentmondás a hitünkben, amelyet nem nagyon tudunk levetkőzni.

Az egyháztörténet során mindig szerették volna egyik vagy másik általánosításba letisztítani, lecsupaszítani ezt a Jézus-képet, hogy vagy pusztán ember volt, vagy valami látszattesttel bíró Isten. Keresztyén hitünknek ez az egyik legnagyobb tanulsága, pozitívuma, hogy vállalja az emberséget minden terhével, ürességével és teljességével, lelkietlenségével és lelki töltöttségével. Ez azt mutatja meg, arról szól ezáltal számomra az advent, hogy ha Isten vállalja a saját sorsomat, ellentétpárjaimat az életben, valahol nekem is együtt kell vele élni. És ez nem arról szól, hogy megszűnik mindenféle helyes vagy helytelen látás az életemben vagy akár erkölcsi döntésekben, hanem hogy vannak helyzetek, amiket csak kettősséggel tudok leírni. Ezt nem akarom, és nem tudom tovább feloldani.