Adventi gondolatok címmel indítottak újra közös sorozatot a Kárpát-medencei református rádiók. A rövid elmélkedések karácsonyig minden napra lelki táplálékot kívánnak nyújtani a hallgatóknak, olvasóknak. Ambrus Erika, az Ipolypásztói-Garamsallói Református Társegyházközség (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház) lelkipásztorának gondolatait olvashatjuk:

Az adventi készülődésben olvastam el Túrmezei Erzsébet Ádventi harangszó című gyönyörű versét, és elgondolkodtatott, mert éppen rólunk szól. Ahogyan a verseben a költőnő megfogalmazza a fáradtléptű emberekről, rólunk: a mindennapok taposómalmában elfelejtettünk megállni, ünnepelni, örülni, imádkozni, csodát várni és élni. Rutinszerűen végezzük a mindennapi munkákat, néha már azt sem tudjuk, miért hajtunk. Megszoktuk. Tesszük, amit tennünk kell, néha túlvállalva önmagunkat.

Néha hullafáradtan esünk be esténként az ágyba, és még arra sincs erőnk, hogy konstatáljuk: ma sem történt semmi örömteli velem, ma sem láttam csodákat. Pedig olyan nagy szükség lenne erre.

A költőnő a versében arról beszél, hogy amíg az ember gyermek, addig várja a csodát. Bárcsak ilyen kisgyermekek lehetnénk újra, bár felrázna valaki bennünket! Azt kéri a költőnő ebben az imádságként megfogalmazott versben: „Istenem, harangozok:/ ádventet harangozok./ Fáradtléptű embereknek/ ádventet harangozok.” Ez kéne: harangozni, fel- és megrázni az embereket, hogy itt a csoda! Krisztus eljött ebbe a világba, Isten megmutatta magát rajta keresztül, hogy szeretetet, békességet, jóakaratot és üdvösséget hozzon. Nem elég csoda ez?

„Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” – olvashatjuk a Tit 2,11-ben. De valóban minden embernek? Olyan jó lenne, ha ebbe beletartozhatnánk, ha mi is látnánk és éreznénk az üdvösséget. Ha éreznénk Isten közelségét, látnánk azokat a csodákat, amelyeket készített nekünk. Hiszen minden nap csoda attól a perctől kezdve, hogy felébredünk, addig, amíg lefekszünk, sőt az éjszakában való ránk vigyázása is. És a másik ember, akit adott számunkra, a családjaink, szeretteink – annyi csodát kapunk az Úrtól. Nézzünk csak körül! A ma embere mégsem látja ezt. Ezért kell adventben harangszóvá válnunk:

„Bim-bam! Higgyetek megint!

Legyen ádvent bennetek!

Csodahívő szemetek

világítson a világba…

benne várakozás lángja,

benne ádventi remény!

Mert elő a Messiás!

Szeretete fénylő fáját

Lángja gyújtja, ahol várják.”

Várod?

Sokszor úgy értelmezzük, hogy advent a mi várakozásunkra összpontosít. De nem az a lényeg, hogy mi hogyan várunk, hanem hogy Krisztus eljön. És ha ezt a csodát a szívünkbe zárjuk, más lesz az adventünk, a várakozásunk. Tudatosítanunk kell, hogy nem a mi adventvárásunktól függ, hogy ő eljön-e, hanem az ő eljövetelétől függ a mi várakozásunk. Várjuk hát a csodát, amit ő adott, elkészített, és amire hív bennünket.

Olyan jó lenne, ha a fáradtléptű emberek helyett a hit, öröm, csodák emberei lennénk.

Olyan jó lenne az advent, és ez a karácsony más lenne. Bizonyos szempontból más is, hiszen a kor, amelyben élünk, az év, amelyet lassan magunk mögött tudunk, különös volt. Mégsem a csüggedés, hanem a reménység, nem a félelem, hanem a bátorság, nem az elkeseredés, hanem az előrelátás az, amit adni akar Isten a szívünkbe.

Nyissuk hát ki szíveinket, éljük meg az adventi, Krisztus eljövetelére való várakozás csodáját. És ha megéltük, adjuk tovább, harangozzunk, legyünk mi is adventet harangozó emberek, hogy fáradt arcok, elkeseredés, közömbösség helyett az öröm, szeretet és a Krisztus-várás lángja égjem bennünk. Adja az Úr, hogy így legyen áldott adventünk!

Az adventi gondolatok meghallgathatók mindennap az Agnus Rádióban.

Borítókép: Kiss Gábor