Áder Jánossal találkoztak a külhoni magyar egyházi vezetők

A hagyományossá vált adventi találkozón fogadta Áder János köztársasági elnök kedden, december 17-én a külhoni magyar egyházi vezetőket a budapesti Sándor-palotában. Adventi köszöntőjében elmondta: az esztendő vége felé közeledve érdemes figyelmet fordítani mindazokra a csodákra, áldásokra, amelyek az elmúlt időszakban történtek.

Áder Jánossal találkoztak a külhoni magyar egyházi vezetők

„Köszönetet kell mondanunk mindannyiuknak a lassan mögöttünk lévő esztendőben végzett áldozatos munkájukért” – méltatta az egybegyűlt egyházi vezetők tevékenységét a köztársasági elnök. Az államfő külön is köszönetet mondott a tavaly nyugdíjba vonult Pénzes János szabadkai püspöknek, valamint az idén nyugdíjba lépő Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek és Tamás József csíkszeredai segédpüspöknek a magyar közösségek érdekében végzett áldozatos szolgálatukért.

Áder Jánossal találkoztak a külhoni magyar egyházi vezetők

„Azoknak pedig, akik tovább szolgálnak, sok erőt kívánok munkájukhoz, az árvák befogadásához, az elesettek támogatásához, a lelki és testi betegségek gyógyításához, a diákok neveléséhez, a családok és a közösségek megerősítéséhez szerte a Kárpát-medencében” – fogalmazott Áder János. Köszöntőjében továbbá elhangzott: Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal.

(MTI)

Fotó: Bruzák Noémi