A zene alázatra tanít

Hangszertábor Magyarbikalon

 

A zene mindenkié – ezt bizonyítja a második alkalommal megszervezett Magyarbikali Zenetábor, amely a visszajelzések alapján bővülni fog. Az eredetileg kalotaszegi gyerekek számára meghirdetett tábornak a híre ugyanis más vidékekre is eljutott, idén már Marosvásárhely környékéről is voltak résztvevők.

A zene alázatra tanít

Az első táborban a kalotaszegi fiatalok a Ghymes együttessel zenélhettek együtt. Az arcok megilletődöttségéből, a lelkesedésből ítélve nagy hatással volt a gyerekekre a közös koncert. Idén már teljesen más koncepció alapján építették fel a tábort, a szervező Szabó Mihály lelkipásztor szerint ugyanis tavaly után eljutottak arra a pontra, amikor rájöttek, profi zenészeknek kell a gyerekeket tanítaniuk. Így került be a képbe a Transylmania zenekar, akik hat hangszerre oktatták a résztvevő gyerekeket.

A tábor utolsó napján istentiszteletet tartottak, amelyen Szegedi László generális direktor hirdette az igét. Prédikációjában arról beszélt, hogy a tanítványságot mindenkor vállalni kell, még ha az kirekesztéssel, megbélyegzéssel is jár. Az ének, a zene pedig csodálatos eszköze lehet a hitvallástételnek. A jó hír pedig az, hogy aki Jézusról bizonyságot tesz, arról majd Jézus is bizonyságot tesz az Atya előtt.

A zene alázatra tanít

Szabó Mihály lelkipásztor igehirdetés után elmondta, a Transylmania zenekarral arról beszélgettek, hogy a továbbiakban is együtt fogják szervezni a táborokat. Nyolc településről negyven fiatal hat hangszeren tanult, mindegyik hangszert szakoktató tanított. A tábort a szeretet himnuszára építették fel, emellett a magyarság értékeiről is tanulhattak a gyerekek.

„A zene alázatra tanít, minden hangszerhez türelem kell, a hangokért meg kell dolgozni, de a végén szép eredménye van.” – mondta Szabó Mihály, aki köszöntőbeszédében a helyieknek is köszönetet mondott a közmunkában való segítségért és a táborozók étkeztetéséért. Arról is biztosította a gyerekeket, hogy jövőre is lesz tábor, a bikaliaknak pedig elmondta: ahhoz, hogy máshonnan is tudjanak gyerekeket fogadni, még sokat kell dolgozni, építkezni.

A zene alázatra tanít

Istentisztelet után a fiatalok a helyi kultúrotthonban mutatták be, mit tanultak a tábor alatt, majd délután a Transylmania együttes koncertjével zárult az együttlét.

 

Kiss Gábor