A zene a Szentlélek eszköze

Megnyitották a reformációi emlékév erdélyi rendezvénysorozatát

 

A nyolcadik alkalommal megszervezett Égjen a láng újévi keresztyén zenefesztivál keretében nyitották meg a reformációi emlékév erdélyi rendezvénysorozatát. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott rendezvényen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy az ifjúságnál aligha kaphatunk méltóbbakat arra, hogy elkezdjék az ünnepségsorozatot, ők a biztosítéka annak, hogy az elmúlt ötszáz év után még következhet ötszáz.

A zene a Szentlélek eszköze

Nyolcadik alkalommal telt meg zsúfolásig január 14-15. között a marosvásárhelyi Kultúrpalota, hogy ifjúsági, dicsőítő zenével kezdjék meg az új évet. Az Égjen a láng ezúttal több volt, mint a marosvásárhelyiek és a Marosvásárhely környéki települések évkezdő istentisztelete, ezen az alkalmon indították útjára hivatalosan a reformációi emlékév erdélyi rendezvénysorozatát.

Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének köszöntője után Kató Béla püspök felszólalásában a zene és a reformáció kapcsolatáról beszélt. A zene a reformáció korának a szívverése volt, amellyel megindult egy zenei alkotó folyamat, kulturális robbanás, amelyik sok zeneszerzővel gazdagította a világot. A püspök szerint a zene és az evangélium a kezdetek óta összekapcsolódott a keresztyénség történelmében. A zene ugyanis a Szentlélek eszköze. A Szentlélek teszi élővé és hatóvá az igét, a bibliai igéktől inspirált, kegyelemben részesült emberek voltak azok, akik másokat is megragadó zenét tudtak alkotni, Isten Fia idő fölötti szívéből meghallani és megszólítani.

Luther szerint a nép hittan oktatásának kiváló eszköze a zene és az ének. Korunk egyházi éneklését rendkívüli sokszínűség jellemzi, megosztottság tapasztalható.

A zene a Szentlélek eszköze

„2017-ben a helyesen értelmezett reformáció jegyében új rendre, új rendszerek megteremtésére van szüksége Anyaszentegyházunknak. A közös útkeresésben elengedhetetlen megérteni, hogy milyen szándék, cél mozgatja a különböző gondolkodású emberek szívét, hangját, hangszerét.” – jelentette ki Kató Béla beszédében. A püspök az egyházi énekeket övező viták kapcsán kijelentette, hogy olyat kell énekelni, ami biztos Isten akarata szerint való, aminek forrása nem az emberi szív, hanem a Szentírás.

Bízzunk benne, hogy az, ami most szívünkben van, és fiatalos újborként feszeget, kitörni vágyik, majd egyszer letisztult formát találva beköltözik a templomainkba is, és gazdagítja az utánunk jövő nemzedékek hitét és életét. Kató Béla szerint sokkal megbízhatóbb az, aminek helyességét, értékét nemzedékek sora próbálta meg, amelynek kimondásáért, megéléséért hitbeli őseink sokszor hatalmas, bennünket megszégyenítő áldozatot hoztak.

Gér András László, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa köszöntő beszédében a 2009. május 22-i református egyesülésre utalva kijelentette, hogy az összefogás nem csak beszéd, és nem csak papír, hanem konkrétum. Ilyen közös támogatási pont az Égjen a Láng fesztivál is. Ahol kézzel fogható módon tud megvalósulni a távolságtól függetlenül az együtt munkálkodás. Így születik újjá, így jön létre évek óta már az egység, a valódi egység, a magyar református nemzet egysége, a politikai határok feletti lelki és gyakorlati egység.

A zsinati tanácsos szerint a társadalom szerveződése a keresztyénség által átitatott civilizációban a közösségre épült, amely ma azonban már nem természetes, amelyért dolgozni kell, és áldozatot kell hozni.

Ahhoz, hogy a láng éghessen, ahhoz először össze kell gyűjteni a fát, várt alkalom, amikor a tábortüzet meggyújtják – mondta Vass Levente képviselő, aki szerint a református egyház és a politikum közötti szoros együttműködés jellemezte mind az elmúlt időszakot, mind az ötszáz évvel ezelőtti eseményeket. A képviselő szerint akkor lesz erdélyi jövő, ha bölcsen, a következő ötszáz évben is közösen tud az egyház és a politikum dolgozni.

A zene a Szentlélek eszköze

Az ünnepi beszédek végén Jakab István, a Marosvásárhelyért Egyesület alelnöke bejelentette, hogy az Égjen a láng idei kiadása nem csak azért rendkívüli, mert ezzel kezdődik a reformáció emlékév erdélyi rendezvénysorozata, hanem azért, mert nem ér véget, része lesz az augusztusi Vásárhelyi Forgatagnak is.

A két napos zenei fesztivál kínálata is bővült idén, a Kultúrpalota nagytermében zajló teltházas koncertek mellett a Parázsfészek nevet viselő kisteremben kávéházi hangulatot idéző programok várták az érdeklődőket. A Worship Team és a Póra Zoli Praise Project koncertjei mellett slam poetry és jam session is érdekesebbé tette a kínálatot. A nagyteremben nyolc együttes, kórus mutatta be, hogy saját közösségeikben, szűkebb és tágabb környezetükben milyen módon dicsérik Istent, a mindkét napot kezdő áhitatok előtt a szászcsávási gyülekezet kórusa, valamint a Trinitatis kórus hangoltak az igei bevezetőkre, utánuk a Gordonka, a KRK Band és az After 5, második nap pedig a Kiskorál, a piciSófár és a FIKE Band hívták közös imára a jelenlévőket.

A zene a Szentlélek eszköze

Az Égjen a láng szervezői évek óta odafigyelnek arra is, hogy a rendezvény ne legyen öncélú, ezért a fesztiválon összegyűlt perselypénzt közösségi, jótékony cél támogatására ajánlották fel. Idén először nem a szervező csoport választotta ki a támogatásban részesülő szervezetet, hanem pályázat formájában minden csoportnak, szervezetnek lehetőséget nyújtott arra, hogy bemutassa tevékenységét. A támogatást az a szervezet nyerte el, amelyik a legjobban tudott a közösségi médiában mozgósítani. A közönség a Sarmaság Bányatelepi Református Ifjúság ÉbresztŐ projektjét szavazta meg, így az idén összegyűlt perselypénzt, összesen 3563,10 lejt ők használhatják fel tevékenységük megszervezésére. A két nap alatt a két helyszínen közel négyezer résztvevő fordult meg.

 

Kiss Gábor

Fotók: Bethlendi Tamás, Kiss Gábor