A teremtés csodája

Gyermeknappal kezdődött az idei Kálvin-hét a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

 

Alsócsernáton ősi templomát gyermeksereg töltötte meg június 24-én, hétfőn, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye által szervezett Kálvin-hét gyermeknapján.

A teremtés csodája

A mintegy 170 gyermek különböző egyházközségekből érkezett, a lelkipásztorok vezetésével tovább éltetve az immár hagyományossá vált rendezvénysorozat megszokott programját. Marosi Károly lelkész gitárral kísérte a ráhangolódó éneklést, majd Takács Lajos helybéli lelkipásztor a teremtés történetét olvasta fel és hozta közel a gyerekekhez, bevezetve a csoportos foglalkozásokat.

A teremtés csodája

Balogh Zoltán esperes és Simon Kató Barna katekétikai előadó köszöntő szavai után a jelenlevők csoportokra osztva készültek a foglalkozásokra. A teremtés hat napja mintájára hat csoportba voltak osztva a gyerekek, minden csoport sorban ismerkedett meg a lelkészek által irányított történetekkel. Bardócz Csaba lelkipásztor vezette az első reggel témájú csoportot, Raff Róbert az „Ég és föld” témájával foglalkozott, Székely Róbert a „Teremjen a Föld” témát boncolgatta. „Ragyogj, csillag” –vezetőmotívummal keltette fel a kíváncsiságot a Marosi Károly által irányított foglalkozás, majd Simon Kató Barna „Minden az emberé” csoportja zárta a tevékenységet.

A teremtés csodája

Ezt követően összefoglaló és rózsaültetés következett, majd a Kovács Panzióban közösen elfogyasztott ebéd és ima zárta az együttlétet.

Biró Erika lp.