A magyarbikali gyermekzenekarral koncertezett a Ghymes

Zsúfolásig telt március 16-án délután a magyarbikali kultúrotthon. Nem mindennapi esemény tanúi lehettek a Kalotaszeg minden sarkából érkezett nézők, hallgatók, a Ghymes együttes jótékonysági koncertet tartott. Bár az együttes nem teljes létszámban érkezett a Bánffyhunyad melletti településre, Szarka Gyula, Szarka Tamás és Kún Gyula által előadott énekeket kiegészítette a magyarbikali gyermekzenekar, akik az együttessel együtt teljes mértékben kitöltötték a színpadot.

A magyarbikali gyermekzenekarral koncertezett a Ghymes

„Szerintem soha ennyien nem voltak még egyszerre Bikalon” – mondta előttem az egyik kislány, arra várva, hogy megkezdődjön a jótékonysági koncert. A gyermekzsivalytól hangos terembe nem is fért be mindenki, a közel 300 kíváncsiskodó, akik Kalotaszeg különböző sarkaiból érkeztek, székeken, lábon állva, vagy éppen az ablakból bekukucskálva nézték végig a produkciót.

A magyarbikali gyermekzenekarral koncertezett a Ghymes

Az esemény természetesen nem csak ettől volt érdekes. A koncert alatt a több mint harminc tagú magyarbikali gyermekzenekar is izgult, hiszen a koncert felénél Szarka Gyula őket is felhívta a színpadra. A gyerekek az elmúlt hetekben ugyanis Ghymes dalokat próbáltak, amelyeket az együttessel együtt játszottak el. Ekkor, bár a nézőtér egy kicsit felszabadult, a színpad telt meg kalotaszegi gyerekekkel, akik három dalt is kísértek hangszerekkel, énekhanggal.  A jó hangulatú közös zenélés után a gyerekek az udvaron próbáltak az együttes tagjaihoz közelebb jutni, akik kedvesen válaszolgattak a kérdéseikre, az egyik kislány a furulyatokját íratta alá Szarka Gyulával.

A magyarbikali gyermekzenekarral koncertezett a Ghymes

A magyarbikali gyermekzenekar négy éve alakult, számos fellépést tudnak már a hátuk mögött. A fiatalokat, akiket a szülők különböző kalotaszegi településekről hordoznak be heti kétszer próbára, Szabó Mihály lelkipásztor tanítja hangszerre, furulyára, gitárra, mandolinra, dobra, és billentyűs hangszerekre. A zeneoktatást kiegészíti nyáron egy hangszertábor is, amelyen hazai szakemberek gyakorolnak a diákokkal, tökéletesítik zenei tudásukat.

A magyarbikali gyermekzenekarral koncertezett a Ghymes

Szöveg és fotó: Kiss Gábor