A Keskeny úton Te vagy a téma

Az áhítat és a bizonyságtétel határait feszegette Kádár Zoltán János áhítata, akinek közvetlen és őszinte szavai sok fesztiválozó szívét megérintették a visszajelzések alapján.

A Keskeny úton Te vagy a téma

A gyerekfoglalkozáson eközben változatosabbnál változatosabb arc rajzok készültek. A kiegészítő program meghozta a várt hatást. Amíg a csapat egy része agyagozással, rajzolással, arcfestéssel kötötte le gyerekeket, addig a szülők a nagy sátorba önismereti előadást hallgathattak.

A Keskeny úton Te vagy a téma

A zsúfolásig telt sátorban „Te vagy a téma! – egy kis önismeret Fülöp Júliával” előadásra, beszélgetésre rengetegen összegyűltek.

A Keskeny úton Te vagy a téma

Ez a beszélgetés is visszaigazolta, hogy a mai egyházban is van igény az interaktív megnyilvánulási formára, ahol a hallgatóság nemcsak hallgathat, meghallgat, hanem bekapcsolódhat a beszélgetésbe. Fülöp Júlia lelkipásztornő derekasan helyt állt a kérdések, visszajelzések áradatában. A beszélgetés közben minden jelen lévő lehetőséget kapott arra, hogy a felsorolt jellemzők alapján beazonosítsa magát, majd egy teszt elvégzése után kiderült, hogy a saját magáról alkotott kép mennyire felel meg a valóságnak. Sok résztvevőnél a saját magáról alkotott kép valamiért nem felelt meg a mért eredménynek. Az előadás után a hallgatóság hangulata meglepő irányt vett. Nagyon sokan ugyanis itt maradtak a sátrunkban és meglepő módon ifjúsági vallásos énekeket akartak énekelni.

A Keskeny úton Te vagy a téma

Délután az élményszínház is a Ki vagy te? kérdésre kereste a választ, majd rávezetett arra, hogy kinek mi a szeretet nyelve. Az „előadás” után ez évi Keskeny utas reklám karkötőkkel a karjukon távoztak a sátorból a résztvevők, amin küldetésünk örömüzenetét írja: „Isten szeret téged.”

A Keskeny úton Te vagy a téma

Ezzel egy időben a tábor másik részére szállt ki a Keskeny út misszió.  Vajda Boróka és Kádár Zoltán János a tábor egy forgalmas területén „maim”-eztek. Névjegykártya méretű szórólaposztás mellett, – amiken ilyen felíratok szerepeltek, hogy „Ingyen Wifi, azaz ingyen kapcsolat az odafentiekkel.” vagy „Nem hiszem, hogy el mersz jönni.”, stb. – a járókelők utánzását végezték a „maim”-ezők, nagyon sok derűt csalva ezáltal az arra járók arcára. Vicces volt az is, amikor komoly politikusok, sajtósok lettek az „áldozatok”. Ez a program jól kommunikált az élmény színházzal, mert milyen is a székely ember, ha kap egy olyan felhívást, hogy nem mer eljönni a Keskeny útra azonnal ott van. Így ez a programunk is nagyon látogatott, népszerű lett.

A Keskeny úton Te vagy a téma

A napot gitárest zárta. Időhiány miatt az egyik maim gitározott az utcai jelmezével, ezáltal is még érdekesebbé téve ezt a programpontot, de a népes hallgatóság köréből is került szép számmal több gitáros, dobos, és tamburinos.

A mozgalmas nap után már egyre több táborlakó, sőt a főszervező is hirdeti a kezére kötött karszalagunk által fősátras és más előadásokon, koncerteken, bulikon, hogy „Isten szeret téged!”. Igen Téged is szeret, aki épp elolvastad a második napunkról szóló beszámolónkat.

 

Bardócz Csaba