Nemrég ünnepelte a református közösség, hogy lelkipásztora, Biró Sándor negyed évszázada Gyergyószentmiklóson szolgál. Titokban szervezték az ünnepet. Számoltak azzal, ha tud róla, lebeszéli őket. Nem kenyere a magamutogatás, eredményeinek ünnepeltetése, mint ahogy a sajtónyilvánossággal sem barátkozik egykönnyen. Mégis sikerült egyről-másról megtudni véleményét.

– Biró Sándor immár huszonöt éve Gyergyószentmiklóson szolgál. Negyed évszázada hogyan fogadták?

– Alapigazság, erre is érvényes, hogy idővel sok minden megszépül. Nem volt a presbitériumban nagy békesség, a  gyűlésekre jellemző volt a hangos szó, és nem feltétlen a lelkipásztor személye volt megosztó. Ma már ez a múlté. A református lelkipásztort általában az egyházközség közgyűlése választja, ennek van hátránya is: hosszabb ideig ott ül a lelkipásztor a gyülekezet nyakán. Döntése alapján pályázhat más helyre, de elmozdítani csak fegyelmi úton lehet. Egy bizonyos kor után nehéz mozdulni, meg aztán meg is szokjuk, sőt, továbbmegyek: meg is szeretjük azt a környezetet. Ez rám is igaz. Az az igazság, hogy gyergyói lettem. Ez a valóság. Sehol nem éltem ennyit, mint Gyergyószentmiklóson, így ha Isten kegyelméből lesz nyugdíjas esztendőm, akkor is itt szeretnénk maradni.

– Legfeljebb négy és fél év van nyugdíjazásáig, de erre hamarabb is sor kerülhet. Mi lesz, ha mentesítik a lelkészi feladatoktól?

– Városban élő nyugdíjas kollégám mondta, a lelkipásztor nem megy nyugdíjba, akkor sem, ha a nyugdíjpénztár folyósítja a havi nyugdíját. Ezzel én is egyetértek. Sokaknak vágya, nekem is, hogy aki utánam jön, remélhetőleg igényt tart egy-egy szolgálatomra, természetesen ha még használható leszek.

A cikk folytatása a Székelyhon portálon olvasható.