Fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete pénteken, október 18-án a Bethlen Kata Diakóniai Központban Kolozsváron. Az 1959-es kényszerhelyzetben megalakult intézmény a kommunista rendszer szorításain, a kilencvenes évek inflációján, belső viszályokon és külső akadályokon át is megőrizte célját: a nyugdíjasok, árvák és özvegyek ellátását Románia mindkét egyházkerületében.

„Isten úgy rendelkezik Igéjében, hogy »akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek« (1Kor 9,14). Bibliai parancs, amely arra kötelezi az egyházat, hogy tisztes megélhetést biztosítson az egyházban szolgáló személyek számára, valamint gondoskodjék az időskorú, a munka mezejéről visszavonult egyházi alkalmazottakról, és ugyanez a gondoskodás vegye körül hátramaradó hozzátartozóikat, özvegyeiket, árváikat is, hogy ebben is gyakoroltassék a tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet (Jak 1,27)” – fogalmazza meg rendeltetését az intézet, és ehhez tartja magát ma is. A pénteki ünnepségen Kántor Csaba főjegyző, az intézet elnöke tartott áhítatot a 4Móz 6,22–27 alapján. Elmondta, áldás és hálaadás volt az intézményben tevékenykedők minden szolgálatán, fáradozásán az évek során. A munkát a gabonaszemhez hasonlította, amely önmagában jelentéktelennek tűnhet, de ha elvetik, fáradságos és hűséges gondozással még több gyümölcs terem, hiszen Isten az ilyen szolgálatot megáldja, megsokasítja. „Az áldás összekapcsol Istennel, hogy a kicsi, amit ránk bízott, gyümölcsözővé, életünket erősítővé váljon. Az áldás akkor válik ilyen erővé, ha élünk vele és általa közösségünkben. Isten dicsőségére szolgálni igazán csak hűséggel, másokért lehet” – fejtette ki a lelkipásztor.

A továbbiakban Csűry István királyhágómelléki püspök köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, három évvel idősebb az intézménynél, így egész életén át követhette a munkáját, majd közvetlen közelébe kerülhetett. Mikeás próféta idejét idézte fel, amikor a választott népnek sok nehézséggel, csapással kellett megküzdenie. Ma is vannak ilyen „sáskajárások”, kívülről jövő csapások, amik akadályozni akarják a munkát, Isten azonban mellettünk áll, így biztos alapokon kezdődhet el a következő hatvan év.

Kató Béla püspök a múlt rendszer igazságtalan intézkedéseire emlékezett vissza, amelyek kiváltották a nyugdíjintézet elindítását is. A hatalom úgy vélte, előbb-utóbb megszűnik egyházunk, ezért is zárta ki az egyházi alkalmazottakat az állami nyugdíjrendszerből, elődeink azonban intézményeket vezettek, pénzt kezeltek, határok között, de szervezkedtek a fennmaradásért. Ezekből a csírákból lehetett 90 után megszervezni az új életet. A nyugdíjintézet nem állt vissza az állam fennhatósága alá, még ha bizonytalan állapotban is volt a 2000-es évekig. Projektek, kezdeményezések indultak, mára pedig biztos alapokkal nézhet a jövőbe az intézmény – jelentette ki a püspök, majd figyelmeztetett: ha elfogynának a körforgást fenntartó aktív fiatalok, nemcsak a nyugdíjpénztárnak, hanem az egyháznak is vége lenne.

Dr. Bibza Gábor kolozsvári esperes a zsinat ülésének elnökeként szólt az ünneplőkhöz. Úgy véli, ma már sikertörténetként beszélhetünk a nyugdíjintézetről, hiszen mindig céljának megfelelően teljesítő, erős intézmény lett, gondoskodik a rá bízottakról. Az esperes ismertette az alapítás előtti állapotokat is: az 1919-es szakadás után 1959-ig útkeresés jellemezte, négy különböző megoldási kísérlete volt aszerint, hogy Erdély éppen hova tartozott. 1989-ig stabilan, de megkötött, kiszolgáltatott állapotban működött, az elmúlt harminc évben pedig a szabadság, de egyedül maradás jellemezte. Az egyházak azonban megtanultak gazdálkodni, talpra állni. Bibza Gábor kiemelte az intézet fontosabb szabályait is: hogy önállóan működik a zsinat intézményeként, a két egyházkerület felügyelete alatt, döntéseiben pedig független minden politikai és egyházpolitikai játéktól.

Balon József 27 évig igazgatta a nyugdíjintézetet. A Préd 11,1 verssel ábrázolta az elmúlt évtizedek munkáját: „Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt.” Rámutatott, értelmetlennek tűnik vízre vetni, hiszen az ár sokat elmos, elvisz magával, de marad is az iszapban. Az intézet egyes döntéseit is értelmetlennek tartották belső és külső emberek egyaránt, például nem értettek egyet az önálló, államtól független fenntartásával, azonban ma messzemenően teljesít, tisztességes juttatásban részesíti az érintetteket, sőt egy lépéssel előbbre is van az államnál. Az állami nyugdíjtörvények folyamatos váltakozásai ellenére is stabil, a döntéseket pedig ma is a jóindulat és célszerűség vezeti.

Az intézmény történetét Tárkányi Márton igazgató mutatta be: 1945–1959 között a két egyházkerület külön-külön segélyezi tagjait nagy anyagi gondok között. 1947-ben átadják az államnak a vagyont, az egyházi alkalmazottak az állami rendszer biztosítottjai lesznek. 1957-ben felszólítják az egyházakat saját nyugdíjrendszer létrehozására. 1959. január 1-jén létrejön a nyugdíjintézet 1200 aktív taggal, illetve 434 nyugdíjassal. A rendszer dr. Dávid Gyula elnöklete alatt alakult meg és erősödött fokozatosan. A 60-as évek nyugdíjtörvénye miatt annyira megnövekedtek a költségek, hogy a számítások szerint 6 év alatt csődbe ment volna a rendszer, megszorításokat kellett bevezetni. A lelkipásztorok esetében 70 év volt a nyugdíjkorhatár (70 év alatt évente legtöbb 5 lelkész mehet nyugdíjba), viszont egészségügyi okok miatt korábban is engedélyezhette az egyházkerület a nyugdíjazást – ebből sorozatos visszaélések, konfliktusok születtek.

Az 1989-es feljegyzések szerint a rendszer még mindig stabil, 30 év elteltével az aktívak és nyugdíjasok aránya keveset változott, az elhalálozások száma viszont megnövekedett. A 90-es években az infláció, az egyházmegyei határok átszervezése, tartozások felhalmozódása, az állami követelések mind megnehezítették a működést. A tartalékokhoz kellett nyúlni: 1992-ben már csak öt, majd csupán három hónapot lehetett volna fedezni ebből. A helyzetet a belső támadások, elégedetlenség, bizalmatlanság is súlyosbították. Az intézet azonban ebből is kilábalt: a felhalmozódott állami visszatérítések (1959 előtti időszakra vonatkozó nyugdíjak esetében), az aktívak számának lényeges növekedése, a fizetések, illetve a járulékok arányának növekedése hozzájárult ahhoz, hogy 1996-ra ismét egyensúlyban legyen a rendszer, évről évre növekedjen a tartalékalap.

A 21. század új kihívásokat hozott, az intézmény pedig új stratégiákat vetett be: az ingatlanberuházások, a LAM Mikrohitel részvényei, a befektetési alapok, tagkölcsönök mind elősegítették a fejlődést, emellett új alapszabály és működési szabályzat született, az irodai infrastruktúrát felzárkóztatták a kor igényeinek megfelelően, pénzügyi és gazdasági elemzések készültek, kialakult a következő 25 évre vonatkozó gazdálkodási terv.

„A cél 60 éve ugyanaz: ellátni az árvákat és özvegyeket, tisztességes megélhetést biztosítani azoknak, akik a szolgálat mezejéről visszavonultak” – zárta az összefoglalót Tárkányi Márton.

Az intézet igazgatói: Daróczi Ferenc, Krizsovánszky Jenő, Gerendi István, Sántha Pál, Balon József, Tárkányi Márton.

Az intézet elnökei: dr. Dávid Gyula (1959–1973), dr. Tőkés István (1973– 983), dr. Csutak Csaba (1984–1990), Antal Ferenc (1990–1995), dr. Bustya Dezső (1996–2000), Kató Béla (2001–2012), Kántor Csaba (2013-tól).

Berekméri Gabriella