Lelki napok a Sepsi Egyházmegyében

A Sepsi Egyházmegye lelkipásztorai 2014. november 3-4. között az immár hagyománnyá vált sugásfürdői Lelki napokon vehettek részt. Püski Lajos debreceni lelkipásztor „Eloldani és felvonni” címmel tartott előadássorozata alapján lehetőségünk nyílt mélyebb és biblikusabb értelmezést kapni arról, hogy hogyan láthatjuk Krisztus Egyházát és mit is vallunk róla.

Kiscsoportokban alkalmunk nyílt beszélgetni a gyülekezeteink küldetéséről, és egyéni tesztkérdésekkel megvizsgálni saját szolgálatunkhoz való viszonyulásunkat. Az előadó az árbocos hajó vitorlájának és evezőjének hasonlataival érzékeltette számunkra azt, hogy lelkipásztorokként miként adhatunk evangéliumi látást és célt a gyülekezeti szolgálatunknak, illetve hogy gyülekezeteink miként tölthetnék be jobban missziói küldetésüket.

Összehasonlíthattuk a gyülekezeti életünk valóságával azt, amit hiszünk az Egyházról. A két napos együtt-tanulás megerősítette bennünk az elköteleződést, hogy a missziói cél érdekében a gyülekezeti szolgálatokban munkatársakra van szükségünk. Isten áldása legyen a hallottak és megbeszéltek gyakorlatba ültetésén!

 

Gáspár-Babos Etele-Tamás

lelkipásztor