Marosvásárhelyen találkozott a Nőszövetség elnöksége

Marosvásárhelyen, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban tartotta őszi elnökségi találkozóját november 13-14-én az Erdélyi Református Nőszövetség. Borsos Melinda kerületi elnöknő hívására minden egyházmegyei szervezet két vezetőségi taggal képviseltette magát, összesen 30-an vettek részt az alkalmon.

Marosvásárhelyen találkozott a Nőszövetség elnöksége

Az első nap imádsággal, ismerkedéssel, egymásra hangolódással telt. Áhítat után, amelyet Kovács Tünde lupényi (Hunyadi egyházmegye) lelkipásztornő tartott, csapatépítő foglalkozáson vettek részt Pápai Lászlóné Porkoláb Annamária pszichológusnő vezetésével. Délután a marosvásárhelyi színház előcsarnokában megszervezett Könyvvásárt látogatták meg, ahol mindenki válogathatott a könyvkiadók kínálataiból. Az este beszélgetéssel, tapasztalatcserével telt.

Marosvásárhelyen találkozott a Nőszövetség elnöksége

A találkozó második napját dr. Buzogány Emese lelkésznő által tartott áhítattal kezdték, majd megbeszélésre került sor, az elmúlt évi nőszövetségi munkát értékelték ki. Részletesen beszéltek a július 5-ei bonyhai kastélynapok sikereiről s kudarcairól. A visszajelzések arról győzték meg a szervezőket, hogy érdemes volt megrendezni az első sokadalom jellegű református találkozót, bemutatni a kastélyt, együtt lenni a megszokott templomi kereteken kívül is.

Marosvásárhelyen találkozott a Nőszövetség elnöksége

Szünet után a 2015-ös év tervei kerültek terítékre. A 2015-ös év a Reformáció és oktatás éve lesz, jelszava: „Tanítványok vagyunk”. Ennek szellemében tervezték a 2015-ös nőszövetségi tevékenységeket. Meghatározták különböző konferenciák (egyházkerületi, egyházmegyei, régiós, elnökségi) valamint találkozók, közgyűlések időpontjait. A múlt évi sikeres bonyhai kastélynap láttán, 2015 július 11-re „Tanítványnap Bonyhán” néven családnapot szervezne az erdélyi nőszövetség. Szintén Bonyhán Önkéntes napot szeretnének tartani a presbiteri szövetséggel közösen a több mint 800 méter kerítés építése céljából a kastélykert körül. A jövő év tervei közé tartoznak még a hosszú hétvéges munkatársképzés, valamint a bibliaiskola megszervezése, hiszen 425 éves lesz az 1590-ben kiadott Vizsolyi Biblia.

Marosvásárhelyen találkozott a Nőszövetség elnöksége

Záró-körben közösen imádkoztak egymásért, a nőszövetségi munkáért, erőt kérve a kitűzött feladatok elvégzéséhez. A búcsúzás alkalmával áldott ünnepi készülődést kívántak egymásnak, egy-egy igét adtak át egymásnak egy kis angyalka kíséretében.

Marosvásárhelyen találkozott a Nőszövetség elnöksége

Forrás: Erdővidéki Református Nőszövetség