A reformáció ünnepére készülve

A reformáció ünnepére készülveSepsiszentgyörgyön tartott egyházmegyei konferencia előzte meg a ma kezdődő reformáció-nagyhetet. A Gyöngy­virág utcai templomban szombaton összegyűlt lelkipásztorok, presbiterek és nőszövetségi tagok az istentisztelet után előadásokat hallgattak, és megtekintették a gyülekezet két új harangját, amelyeket múlt szerdán hoztak el Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyéből.
 
Mátyás István angyalosi lelkipásztor, egyházmegyei fő­jegyző Az apostolok cselekedetei (6/1–7.) alapján vont párhuzamot a bibliai helyzet és életünk között, kiemelve a különbségeket és azonosságokat, majd hangsúlyozta: be kell ismerni egyházi életünk hiányosságait, és legfőképpen vissza kell adni az ige szolgálatának súlyát. „A lelkészek mellett a presbiterek közössége és a nőszövetség képezi az egyházközség mozgatórugóit” – mondta köszöntőjében Incze Zsolt, a Sepsi Református Egy­házmegye esperese.