A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 2014 október 18-án ünnepelte újraindulásának 20. évfordulóját. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök a 100. Zsoltár alapján hirdette az igét. „Amikor itt vagyunk egy kollégium ünnepségén és az eltelt időért adunk hálát, akkor elmondhatjuk, megfogalmazhatjuk, hogy nem csupán csak azért alapítottuk vissza ezeket az iskolákat, hogy legyen számunkra egy státusszimbólum, hanem hiszünk benne, hogy ezekben az oktatási intézményekben az ifjúságot sikerül megtartani azon az úton, amely szembeszáll ezzel a sokféle áramlattal tele lévő világgal és visszatér az ő értékeihez és ebből táplálkozik.”

A pusztulás és rombolás világában vissza kell térni az igazi gyökerekhez és ennek az útja a tanítás, oktatás, de kérdés az, hogy ebben a munkában tudunk-e örvendezni és hálaadó módon élni és ez állandósul-e úgy az életünkben, hogy ilyen örvendező és hálaadó nemzedékeket neveljünk– mondta a püspök. Ez a kollégium a református egyházi oktatás egyik sikere, mely Isten áldásaként fogható fel. „Az örömre és a hálaadásra a zsoltáríró két okot talál és ez bennünket is el kell gondolkoztasson most ezen az ünnepen”. Az egyik az, hogy Ő alkotott bennünket. Milyen nagy dolog az, ha a mai ember tudja, hogy hová tartozik, és a mi oktatásunk azt is szolgálja, hogy megtanítjuk diákjainknak azt, hogy kihez tartoznak. Másrészt az ige figyelmeztet arra, hogy jó az Úr és örökké tart az Ő szeretete és a hűsége nemzedékről nemzedékre történik. Fontos üzenet ez mindnyájuk számára, hiszen most amikor a jövőt kutatjuk, és azért aggodalmaskodunk, hogy mi fog történni ezzel a földel, akkor biztonságunk van arra nézve, hogy Isten nemcsak egy bizonyos időszakra gondolja, hogy nekünk itt helyünk van, hanem nemzedékről nemzedékre megőrzi ezt. „A kollégium történetét olvasva, azt láthatjuk, hogy ez az intézmény úgy tudott felemelkedni, hogy mindig voltak önfeláldozó emberek, akik engedték, hogy átáradjon rajtuk Isten kegyelme, oda álltak a diákok elé és emberként tudtak szolgálni”- zárta igehirdetését Kató Béla.

Az igehirdetést követően Juhász Zoltán iskolalelkész köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tőkés Zsolt a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója ismertette az iskola történetét. Hoppál Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszöntő beszédében elmondta, ahogy a régiek mondták az egyház veteményes kertje az iskola volt. A magyar kultúra megőrzése, táplálása, továbbadása és gyarapítása ezeknek a „veteményes kerteknek” a feladatköre volt évszázadokon át. Az kollégium munkatársaira hárul ma is az a feladat, hogy ezt a munkát továbbvigyék, mely a mai generáció reménysége. Nehéz hagyomány, nehéz örökség, de szép feladat. Répás Zsuzsanna volt nemzetpolitikai államtitkár-helyettes beszédében kiemelte bár a húsz évek kollégiumot ünnepeljük, mégis ezen keresztül a gyermekeket ünnepeljük, akik ebben a kollégiumban tanultak vagy most nevelkednek. A bibliai talentumokról szóló példázat a mai diákok számára is mély értemet hordoz, hiszen az Istentől kapott feladat ezeket a talentumokat kamatoztatni. Bartolf Hedvig Hargita Megye főtanfelügyelője arról beszélt, hogy mennyire fontos az egymásra való odafigyelés, a kommunikáció tanárok és diákok között. Mindez azért fontos, mert olyan társadalomra van szükség, mely nem hidegül el, amely megértő, türelmes és figyelmes és ebben a munkában a református kollégium is ki kell vegye a részét.

Az ünnepi istentiszteleten a kollégium diákjai énekekkel és versel köszöntötték az egybegyűlteket, majd a kollégium kórusának szolgálata következett. Az ünnepség zárásaként a meghívott vendégek megtekintették az a páratlan gyűjteményt, amely az iskola fizika szertárában mutattak be. A több száz darabos gyűjtemény legrégebbi darabjai száznegyven évesek és vannak köztük olyan ritkaságok is melyek csupán a kollégium gyűjteményében lelhetők fel tudtuk meg Csáky Ernő sepsiszentgyörgyi nyugalmazott mérnök-tanártól aki Littasi Csilla projektvezetővel valamint néhány diákkal közösen leltározta fel és állította össze a kiállítás anyagát.

Fotó és szöveg: Juhász Ábel