Nőszövetségi nap a Küküllői Református Egyházmegye Missziós Hetén

A Missziós Hét harmadik napja a Küküllői Egyházmegye nőszövetségeinek kínált lehetőséget a találkozásra az immár legendás helyszínen, a bonyhai Bethlen-kastély udvarán. Sokan a júliusi kastélynap kedves emlékével, mások arról hallva, kívánkozva, de mindenki egy szívvel jött és volt együtt szeptember 10-én is. 

Nőszövetségi nap a Küküllői Református Egyházmegye Missziós Hetén

A nap a család témájára épült, melyet csodálatosan körülfogott az alkalom minden mozzanata: Tatár Anna lelkipásztor-elnöknő igehirdetése, Biró István esperes úr köszöntése, Rózsa Anna dicsőítő zsoltárai, az előadás Kálvin János házasságáról, akárcsak a délutáni programok. Ezek között említésre méltó Kilyén Ilka színművésznő családdal és gyerekekkel kapcsolatos összeállítása és ennek családban való kivitelezése (kedves férje kísérte hangszeren). De felemelő volt minden szavalat, amelyet nőszövetségi tagok ajkáról hallgattunk, valamint a szőkefalvi ifjúsági zenekar  kiváló műsora, amely ifjúsági énekekkel örvendeztetett meg, és példázta a család ragyogását, ha az a munkában és az alkotásban is összetart és együtt van.

Nőszövetségi nap a Küküllői Református Egyházmegye Missziós Hetén

A résztvevők meglátogathatták a kastélyt, benne a Kálvin-kiállítást, Bonyha nagymúltú református templomát, tombolázáson értékes nyeremények tulajdonosai lettek többen, és a legrátermettebb háziasszony egy kosár péksüteménnyel tért haza.

Nőszövetségi nap a Küküllői Református Egyházmegye Missziós Hetén

Közel 450 résztvevő adott hálát a nap végén azért, hogy ott lehetett, ennek a közvetlen, családias hangulatú és színvonalas rendezvénynek részese volt, és kívánta, hogy amint útnak indult a nőszövetségi zászló e napon Bonyhán, aképpen haladjon a nőszövetségi szolgálat és munka közösségeinkben, az egyházmegyében ezentúl is.


Iszlai Júlia

Fotó: Sütő Alpár

Kapcsolódó képgalériánk az Erdélyi Református Egyházkerület facebook oldalán tekinthető meg