Világtalálkozó: tárjátok ki a szíveteket

Bölcskei Gusztáv magyar református püspök ünnepi prédikációjában örömét fejezte ki aziránt, hogy az elmúlt időben sokszor lehettek együtt a magyar reformátusok. „Egy ilyen rendezvény megszervezésében nagyon sok mindenre oda kell figyelni, de a legfontosabb, ami minden összejövetelhez nélkülözhetetlen, amire az ige is int: tárjátok ki a ti szíveiteket. Ha ez nem történik meg, akkor hiába a szervezés, a gondoskodás, mert elmarad a lényeg” – hangsúlyozta a lelkész.

Világtalálkozó: tárjátok ki a szíveteket

„A reformátor, akinek a mai naptól fogva szobor áll a Vártemplom előtt, azt fogalmazta meg, hogy szívedet, mint égő áldozatot neked ajánlom, Uram! De csak az a szív képes befogadni, amely ki is tud tárulni. Ez a legnagyobb élmény az összejövetelen“ – hangzott el. A püspök kifejtette, a magyar református világtalálkozónak az a nagy kérdése, hogy be tudjuk-e fogadni egymást a nagy szorosságok ideje után, most, hogy kitárhatjuk egymásnak szívünket.

Egy olyan világban, mondta, amely olyan sok mindent relativizál, plurális világ, globális világ, asszimiláló világ, szükség van arra a megállásra, amely sugárzik ebből a rendezvényből.

„Az ide felé úton szívszorító érzés volt látni a halott szász templomokat. De mi, az élő Isten élő templomai vagyunk, így bele kell férjen a kitárt szívünkbe a fájdalom, amikor kárpátaljai református testvéreinkre gondolunk. Hiszen a mi reformátorunknak nemcsak az isteni igazság volt fontos, hanem az emberi igazság is.“ – jelentette ki Bölcskei Gusztáv.

Szöveg: Berszán Réka