Kálvinról a nagyközönségnek

A csütörtöki Református Világtalálkozóra készülődve, ma délután a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában nyitották meg a Szegedi László Tamás generális direktor által összeállított kiállítást, amely Kálvin János életét és munkásságát tárja az érdeklődők elé.

Kálvinról a nagyközönségnek

“Nem csupán Sepsiszentgyörgyön, hanem máshol is szeretnénk bemutatni ezt a gyűjteményt, érdemes lenne olyan helyekre is elvinni, ahol kevesebbet tudnak rólunk, mint itt.” – mondta Kató Béla püspök , aki szerint mindenki hasznos tapasztalatokkal gazdagodhat, ha megnézi a tárlatot.

Szegedi László Tamás elárulta: öt évvel ezelőtt, a reformátor születésének 500. évfordulója apropóján a brassói városi múzeum igazgatója javasolta, hogy mutassák be a városnak és az oda látogató turistáknak, mit is jelent reformátusnak lenni Dél-Erdélyben, Brassóban.

“Ennek az anyagnak a bővített, átdolgozott változatát láthatjuk most, ezáltal szeretnénk tisztelegni Kálvin János személyisége előtt, hogy minél többen megtudják, hogyan élt, mit tett, különösképpen pedig azt, hogy mit tanított.” – részletezte a kiállítás ötletgazdája. A különböző országokban kiadott postai bélyegek, képes levelezőlapok, illusztrációk nézegetése révén bárki betekintést nyerhet abba, hogy milyen módszerekkel igyekeztek Kálvin János személyiségét bevinni az európai köztudatba, emellett református templomok ábrázolásait, könyvnyomtatási szemelvényeket is szemügyre vehetnek.

Kálvinról a nagyközönségnek

A generális direktor megköszönte a Román Posta RT segítségét, amely emlékbélyegzőt készített a mostani alkalomra, ezzel a sepsiszentgyörgyi 1-es számú postahivatalban lepecsételik majd a világ minden tájára küldött csomagokat, leveleket. A kiállítás július 10., csütörtök délutánig látogatható.

Korábbi anyagunkat, amelyben Szegedi László Tamás mesélt a kiállításról, itt olvashatják.