Minden út Istenhez vezet

A Marosvásárhelyen is látogatható Vagyok, aki vagyok című kiállítás nem szándékszik megválaszolni az életünk különböző szakaszában visszatérő Ki vagyok én kérdést, hanem azt akarja, hogy az önismerettel kapcsolatos témákat körbejárva keressük a válaszokat, tisztázzuk honnan jövünk, hol állunk, és merre tartunk. A Debreceni Egyetemi Lelkészség által összeállított kiállítás, amely kedden nyílt a Jókai/Eminescu utca 22. szám alatt, május 2.-ig látogatható.

Minden út Istenhez vezet

A megnyitón Les Zoltán marosvásárhelyi egyetemi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: örvend, hogy elhozhatták a megyeszékhelyre is az önismereti kiállítást, és reméli, sokan meglátogatják azt. A Vagyok, aki vagyok kiállítás egyik  szellemi szerzője, Püski Dániel debreceni egyetemi lelkész beszédében azt hangsúlyozta, hogy valamikor a reformátusság a nyitottságot is jelentette, de valahogy ezt útközben elfelejtettük. A tárlat ennek a nyitottságnak a fontosságára akarja felhívni a figyelmünket, arra, hogy merjük az új módszereket, lehetőségeket használni, annak érdekében, hogy az embereket Istenhez vonzhassuk. Jakab István a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esprese az ige alapján válaszolt a Vagyok, aki vagyok kérdésre: miszerint az Ő alkotásai vagyunk, teremtetve a jó cselekedetekre. Kiemelte, hogy a Heidelbergi Káté első kérdése is választ ad erre a kérdésre: „nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak a tulajdona vagyok”. Bevallotta, kíváncsian várja, hogy körbejárja a kiállításon feldolgozott témákat.


A cikk folytatása a Székelyhon portálon olvasható.