Kalotaszegen járt az IKE Karaván

A Karaván missziós programunk célja, hogy minél több ifjúsági rendezvényen szolgáljunk a Kerületben, úgy egyházmegyei , mint régiós vagy helyi gyülekezeti szervezésben. Csapatunk 5-8 tagból áll, általában igei és zenei szolgálatot végzünk, de a játék sem maradhat el. Ezen túl a tarsolyunkban sok más ötlet is lapul. Az utóbbi két évben több mint 20 kiszállásunk volt, ezek többnyire egyházmegyei rendezvények voltak, de voltunk régiós és helyi szintű programokon is.

Kalotaszegen járt az IKE Karaván

Márciusban két alkalommal is „eltevegélt” a karaván Kalotaszegre.

Március 16-án Inaktelkén szolgáltunk a havi rendszerességű egyházmegyei ifjúsági találkozón. A találkozó ifjúsági istentisztelettel kezdődött. A kazettás mennyezetű templom zsúfoltságig megtelt az inaktelki gyülekezettel illetve a kalotaszegi településekről érkező fiatalokkal és lelkipásztorokkal. Kelemen Attila, helyi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét, a zenei szolgálatot pedig a Karaván zenecsapata, a Győzelem együttes végezte. Az igehirdető a IV. parancsolatot értelmezte, a nyugalom napja megszentelésének a módjára hívta fel a figyelmünket. Istentisztelet után a helyiek szeretetvendégségre hívták a vendégeket. A Találkozó második felében sokat énekeltünk, játszottunk, Márton Előd IKE utazó titkár ismertette az IKE országos programjait.  

Kalotaszegen járt az IKE Karaván

Március 30-án Magyarkiskapuson szolgált az IKE Karaván. A délelőtti zenés istentiszteleten Márton Előd hirdette az Igét a Sámuel I. könyve alapján a kis Sámuel Isten iránti nyitottságáról. Sámuel nem engedte a földre hullani Isten Igéjét. (1Sám 3,19) A zenei szolgálatot ez úttal a Reménység együttes végezte. Délután a helyi gyermekeknek és fiataloknak szerveztünk programot. A parókia udvara és kertje megtelt nevetéssel, vidámsággal. Elővettük a legjobb játékokat a tarsolyunkból, külön két csoportban vezettük a játékokat a gyermekek és a fiatalok számára. A fiatalokat buzdítottuk Jézus követésére, a tanítványság felvállalására, imaközösséggel zártuk az alkalmat.

Kalotaszegen járt az IKE Karaván

Az IKE Karaván az idén is várja a meghívásokat. A hatékony szervezés érdekében kérjük a meghívást legalább egy hónappal a rendezvény előtt jelezni. Jelentkezni lehet Márton Előd Karaván felelősnél a  martonelod@ike.ro emailcímen illetve a 07424654689 telefonszámon.

Kalotaszegen járt az IKE Karaván

Reménykedünk az ígéretben: „ a jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9)

 

Erdélyi IKE