Az Üzenet februári második számából

Felújította templomát a ketesdi gyülekezet, korszerűsítette a parókiát és új gyülekezeti házat épített – a kalotaszegi közösség munkájáról szól Hover Zsolt fényképes beszámolója.

A megálmodott terveket életbe is kell ültetni – vallja Kató Béla püspök a vele készült interjúban.

Az Üzenet februári második számából

Februárban református naptárunk a kórházmisszió valamint a belmisszió vasárnapját is piros betűs napként tartja számon. Ennek alkalmából Lakatos Gabriella marosvásárhelyi kórházlelkész valamint Lőrincz István volt börtönlelkész osztja meg velünk gondolatait.

Blanka meggyógyult című írásában Lakatos Gabriella kórházban levő betegek látogatásáról, összefogásról s egy csodálatos gyógyulásról számol be. 

Érdekes és megrázó történetek olvashatunk a Börtönben voltam, és eljöttetek hozzám című cikkben is.

Lelki útravaló hétről-hétre címet viseli László Magdolna koronkai olvasónk írása.

Eldobható cikké válik a házastárs?  – teszi fel a kérdést cikkében Székely József nyugdíjas lelkipásztor, egyházkerületünk volt missziói előadója.

Makkay József a Kolozsvárhoz közeli Magyarfenes gyülekezetéről, a helyi lelkészházaspár közösségben végzett munkájáról, valamint az egyházközség rövid távú terveiről ír Nyitott ajtók Magyarfenesen című riportjában.

Milyen a korrupció a világban? Hogyan viszonyult Jézus a pénz bálványozásához? Mi lesz velünk a hamis mammon globális világában? – ezekre a kérdésekre keresi a választ írásában Békefy Lajos.