Napsütötte és árnyoldalaival együtt megélt házastársi kapcsolat részeseiként három éve úgy csöppentünk bele feleségemmel egy házasságról szóló ökumenikus rendezvénybe, hogy indulás előtt tanácstalanul álltunk programfüzettel a kezünkben: egy maholnap húsz éve egybekelt házaspárnak milyen újdonsággal szolgálhat a több napos, lelki tréningekkel tűzdelt családkonferencia? A kérdést nyilván nem csak mi tettük fel: a festői környezetben megszervezett római találkozó több száz európai résztvevője között sok hozzánk hasonló pár akadt, akik számára a napi taposómalomban megélt együttlétről lelkészeknek, keresztény pszichológusoknak, családterapeutáknak kellett fellebbenteni a hétköznapok leplét. Azaz kimondani azt az aranyigazságot, amit ugyan sejt az ember, de mégsem tesz a magáévá: a házasság olyan, mint egy kert, amit ha magára hagynak, ellepi a gaz. Szellemiségében a római találkozó ugyanaz volt számunkra, mint szerte a nagyvilágban megszervezett Házasság hete rendezvénysorozat sok-sok házaspár számára: szembenézés a múlttal és jelennel, újrakezdés és újbóli elköteleződés a közösen vállalt értékek mentén.

Makkai József cikke az Erdélyi Naplóban olvasható tovább.