Imádsággal toboroz mester-tanárokat a Református Kollégium

Imádsággal toboroz mester-tanárokat a Református Kollégium

Körlevélben szólít imádságra és szakemberek toborzására a kolozsvári Református Kollégium: ősztől két szakiskolai osztályban induló négyféle képzés oktatásához keresnek tanítani vágyó és hajlandó szakembereket.

Mérnökök és mesterek jelentkezésére számítanak, akik villany-, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén rendelkeznek szakképesítéssel. Mint arról Székely Árpád igazgató korábban lapunknak elmondta, az iskola vezetőségének meggyőződése, hogy a szakoktatás sikere a hazai magyar vállalkozók hozzáállásán múlik, az oktatásba bekapcsolódó szakembereken. Arra kérik a lelkipásztorokat: a vasárnapi igehirdetésbe foglalják bele a szakiskola ügyét. Meggyőződésük, hogy szakmával sok fiatalnak számukra alkalmasabb életpályát, boldogulást kínálhatnak: „hisszük, hogy ezek a gyerekek nem kevesebbek semmivel azoknál, akik orvosnak, papnak, ügyvédnek tanulnak”. (Szabadság)

Szakoktatás indul a Kolozsvári Református Kollégiumban. Ezt sajtótájékoztató keretében jelentette be Székely Árpád, a kollégium igazgatója, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A két szakosztály a kolozsvári hídelvei templom mögötti épületben kap helyet, amelyben eddig a faipari líceum működött. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke korábban elmondta, az épület rendeltetését nem akarják megváltoztatni, továbbra is oktatási célokra akarják használni. Székely Árpád sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kollégium új épületét még nem kapták vissza, hiszen a gyerekek számára is jobb lett volna, ha egy bentlakásban, egy épületben tanulhatnak azokkal, akik elméleti oktatásban részesülnek humán és reál tagozaton. 

 

Kiss Gábor összeállítása: