Vajon az egyenlőség és a különbözőség feszültségével megterhelt emberi viszonyok összefüggésében lehet-e, s ha igen, hogyan, az én és a másik kapcsolatában megegyezésre jutni? Megvalósítható-e, s ha igen, hogyan, hogy az egymással ellentétes érdekekkel, ellentmondó felfogással, eltérő értékrenddel vagy kultúrával rendelkező emberek ne sodródjanak bele az ellenségesség és az erőszak mind hevesebb körforgásába, hanem elkerülvén azt fenntartsák közös kötelékeiket, sőt megerősítsék kapcsolatukat?

Vajon miként élhetnénk át Jézus Krisztus jóságát, szeretetét, irgalmát, megbocsátását és bölcsességét mindennapi konfliktusainkban? Megszabadulhatunk-e a lelkünkben felgyülemlett haragtól azáltal, hogy szóba állunk egymással? Különbözőségeinkből fakadó nézeteltéréseink miképpen teremthetnek lehetőséget egymást jobb megértésére, az igazságosság gyakorlására, a megegyezésre, s végső soron arra, hogy egymással békességben és összhangban éljünk?

A mediáció, noha korántsem csodamódszer, konkrét válaszokkal szolgál a fenti kérdésekre. A mediátor azáltal, hogy a szembeálló feleket a konfliktusmegoldásban személyes részvételre és egyéni felelősségvállalására ösztönzi, az együttműködést, a közös problémafeltárást és megoldást segíti. A mediáció a legkülönfélébb konfliktusoknak vetett már véget: szerződő felek közötti nézeteltéréseknek éppúgy, mint válópereknek és gyermek-elhelyezési vitáknak, sértéseknek, szomszédok közötti perpatvaroknak és egyházon belüli komoly problémáknak. Bármilyen súlyos nézetkülönbségek állnak is fenn a közösség tagjai között, Isten minden elképzelést meghaladó módon képes munkálkodni a hívő mediátorokon keresztül a kapcsolatok megőrzése, sőt megerősítése érdekében. Még a legreménytelenebbnek látszó konfliktusok is megoldódhatnak, ha a felek a mediáció mellett teszik le a voksukat.

Tudjuk jól, hogy a mai világban a közös problémafeltárásra és megoldásra tett erőfeszítés ritkán fordul elő. Még ritkábban veszik igénybe ehhez a szembenálló felek Isten bölcsességét és kegyelmét. Akár a bíróságon, akár egy gyülekezeti megbeszélésen, az otthonunkban vagy a munkahelyünkön akasztjuk össze az agancsunkat, a kapcsolataink a legtöbb esetben súlyosan sérülnek. Konfliktusaink felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű időtől, energiától, pénztől és szolgálati vagy üzleti lehetőségtől fosztanak meg bennünket. Nem beszélve a reményvesztettségről, ami minden konfliktus velejárója! Ami pedig ennél is rosszabb: érvénytelenné tehetik a bizonyságtételünket. Ha a hívők keserűen hadakoznak egymással, vagy hűvösen hátat fordítanak egymásnak, aligha lesz foganatja, amikor Jézus Krisztus engesztelő szeretetét hirdetik a környezetükben.

Ugyanennek az ellenkezője is igaz: ha megtanuljuk, hogyan működhetünk együtt vitáink során, akkor a kapcsolataink megerősítésének lehetőségeként tekinthetünk a konfliktusainkra, nem pazaroljuk el erőforrásainkat, s az életünk Krisztus szeretetét és erejét hirdeti majd.

A mediáció egyszerű, mégis átfogó módszert kínál a konfliktusok megoldására. A módszer nemcsak a hétköznapi nézetkülönbségek terén bizonyult eredményesnek, hanem válásokat, egyházszakadásokat is megakadályozott már, sőt igen költséges és hosszadalmas bírósági perekben is megegyezéshez vezetett.

Persze nincs könnyű dolguk azoknak, akik elhatározzák, hogy közösségüket és környezetüket ezentúl hívő mediátorként is kívánják szolgálni. A mediáció alapelvei ugyanis, amelyek összhangban vannak a bibliai alapelvekkel, ellentétesek az egyetemes emberi kultúrával, más szóval egyfajta ellenkultúrát képviselnek. Bármelyik ország szülöttéről, bármilyen kultúra gyermekéről legyen is szó, Jézus parancsai – miszerint szeretnünk kellene ellenségeinket, be kellene ismernünk a hibáinkat, szelíden kellene helyreigazítanunk egymást, alá kellene vetnünk magunkat a gyülekezetünknek, vagy meg kellene bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek – egyikünk számára sem természetesek. Ha pusztán az ösztöneinkre hagyatkoznánk, pontosan e parancsokkal ellentétesen cselekednénk.

Mindezek mellett a hívő mediátorok – elsajátítva a konstruktív konfliktusmegoldás módszerét – kulcsfontosságú szerepet játszanak a kapcsolatok helyreállításában, a válások megakadályozásában és a reménytelennek tűnő konfliktusok megoldásában. Megtaníthatják közösségük tagjait többek között arra is:

– Miként kovácsolhatnak remek lehetőséget a konfliktusokból, hogy Krisztus szeretete és ereje láthatóvá váljék.

– Mikor érdemes figyelmen kívül hagyni egy-egy sértést.

– Hogyan változtathatnak a magatartásukon és a szokásaikon, hogy azok ne vezessenek konfliktushoz.

– Mit jelent őszintén és hatékonyan elismerni a hibákat.

– Milyen esetben ragaszkodhatnak a jogaikhoz.

– Hogyan bocsáthatnak meg és békülhetnek ki őszintén.

– Hogyan juthatnak igazságos és ésszerű egyezségre.

– Mikor kérhetnek egyházi segítséget egy-egy konfliktus rendezése érdekében.

Mindezek ismeretében nem fogunk összezavarodni, védekezni, dühösen reagálni, ha nézeteltérésbe kerülünk valakivel, hanem képesek leszünk higgadtan és konstruktívan kezelni a helyzetet. A konfliktusaink elveszítik romboló erejüket, sőt még egy-egy mélyben meghúzódó, súlyos problémára is megoldást találhatunk. Mindeközben fejlődik a személyiségünk, mélyülnek a kapcsolataink, s nem kevésbé fontos, hogy még Isten valóságos, életet adó szeretetét is új oldaláról ismerhetjük meg.

Dr. Ferenczi Andrea

egyetemi adjunktus