A Kolozsvári Református Egyházmegye nemrégiben újraalakult. A Kolozsvár Külső és a Kolozsvári Egyházmegyéket összeolvasztották, így alakult ki a mostani felépítés, amelyhez 37 egyházközség tartozik. A választások óta eltelt egy évről Kiss Gábor kérdezte Bibza Gábor esperest.

  

Valamivel több mint egy éve vagy a két egyházmegyéből létrehozott Kolozsvári református egyházmegye esperese. Mi történt ebben az egy évben, amióta az egyházmegyét vezeted? 

2012. végén választottak esperessé, ekkor az újonnan alakult Kolozsvári Református Egyházmegye adminisztratív megszervezése volt a tét, hogy legyen székhely, pecsét, aláírási jog, bankszámla. Ebben az évben kicsit továbbléptünk, lett címerünk egységesedett minden, a legbüszkébbek talán arra vagyunk, hogy ha egyelőre csak látványterv szintjén is, de weboldal is alakulóban van.

Voltak ünnepi részek, és voltak nagyon hétköznapi, prózai pillanatok, amikor dolgozni kellett. Az ünnepi rész az mindig szép, gyülekezeti jellegű, több eseményt ki lehet emelni. Volt két olyan olyan eseményünk Kolozsváron, amikor a templomépületek fennállásának 100. évfordulóját ünnepeltük, konkrétan a Kolozsvár Szamosfalvi Református Egyházközség és a Kolozsvár Felsővárosi Egyházközség templomairól van szó, utóbbit inkább Kakasos templom néven szoktuk emlegetni. Volt egy olyan esemény is, amely talán túlhaladja az egyházmegyét, a Kolozsvár Alsóvárosi Egyházközség templomkertjében Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek állítottunk szobrot az egyházkerület szervezésében, de minden kolozsvárinak, és ezzel a Kolozsvári Református Egyházmegyének is ünnep volt. Más események is vannak: visszakapta az egyházkerület a hídelvi templom háta mögötti Szeretetházat, és egy hálaadó istentiszteletet követően jelképesen kerítésbontásra is sor került. A Kolozsvári Magyar Napok történetében először az egyházmegye a Kolozsvári Magyar Főkonzulátussal együtt egy kiállítást szervezett, a 12 kolozsvári templom és a Protestáns Teológiai Intézet fényképét, légi-fotóját mutattuk be. Ezt a kiállítást közel 4 hónapon keresztül meg lehetett tekinteni a konzulátus udvari termében, ahol a honosítás is zajlik. Ha valaki belépett, és felvette ismét a magyar állampolgárságot, akkor valahol egészen magasról tekintett le a kolozsvári református templomokra. 12 református egyházközség van városunkban, közel harmincezer református, nem mindegy, hogy tudjuk, komolyan vesszük, hogy az egyik legerősebb magyar közösség vagyunk, még akkor is, ha ezt csak vallási szempontból közelítjük meg.

Emellett, egyik ünnepi pillanattól a másikig elég sok munka volt. Elkezdődött az a tipikus egyházmegyei munka, ami nem látszik. Évente 12-13 gyülekezetet látogat meg az egyházmegyei vizitációs bizottság. Nem büntetni érkezik, hanem jószándékkal, segíteni, és megvizsgálni azt, hogy az előző három évben mi történt abban a gyülekezetben lelki és anyagi téren. 2013-ban 12 gyülekezetet látogatott meg a bizottság. Mindenüvé jóindulattal, szeretettel érkeztünk, sehol senkit nem szidtunk, hanem, ha esetleg valami nehézség volt, ott segíteni próbáltunk. Ennek a munkának az eredménye látszik, kezd kialakulni egy egységes rend. Van egy 6 évre előre elkészített vizitációs ütemterv, így jött ki, hogy évente 12-13 gyülekezetet kell meglátogatnunk.

A hétköznapokon túl olyan rendezvényeket próbáltuk szervezni, ahol a lelkipásztorok közelebb kerülhettek egymáshoz. Nem mindig volt sikere ennek, de erre nagy szükség van, az egyházmegye lelki közösségét egy kicsit fel kell rázni, meg kell próbálnunk helyreállítani. Nem lesz soha száz százalékos lelki egység, ez természetes, egy egyházmegye is, még ha Isten földi országának látható része is, de azért emberekből áll, akarva akaratlanul megoszlunk, a gondolkodásunk különbözik, de nekünk itt a földön békére, egységre kell törekednünk. Az egyik ilyen alkalom az volt, amikor adventkor együtt készültek a lelkipásztorok a karácsonyi-újévi ünnepkörre. Tudós lelkipásztor testvérünk kidolgozta a menetrendet, a többiek leültünk, meghallgattuk, hogy ő hogyan látja, mindenki a maga szűrőjén keresztül megpróbálta a maga gyülekezetében a szószékre vinni. 2014-ben ez lenne a legfontosabb, hogy olyan rendezvényeket szervezzünk, ahol különböző módon gondolkodó lelkipásztorok egymás mellé kerülnek, együtt gondolkodnak, hogy valamilyen szinten a lelki béke erősödjön.

Az utolsó, amit megemlítenék, hogy a 2012-ben megalakult lelkészértekezlet mellett két újabb belmissziós szövetség is létrejött, tavasszal a presbiterszövetség, ősszel a nőszövetség. Mindkét szövetség teljesen függetlenül, önállóan munkálkodik. A presbiterszövetség kisrégiós konferenciákat szervezett, a nőszövetség munkatervvel állt elő 2014-re nézve.

Négy hagyományos terület van a református egyház életében, ahol a belmissziós szövetségek munkálkodhatnak, a lelkészértekezlet, presbiteri szövetség és a nőszövetség mellett az ifjúsági munka a negyedik terület, lehet ez akár IKE, vagy más néven futó ifjúsági szövetség. Ezen a területen még előrelépés nem történt, de a megbeszélések már folynak, 2014-ben egyházmegyei szinten is meg fog alakulni az ifjúsági szövetség. Ezekben a belmissziós szövetségekben olyan csoportok tevékenykednek, akik a nagyon papos egyházunkban nem jutnának másképp szóhoz. Ezért van ennek jövője és jelentősége. Ha megnézzük a presbiterszövetség tevékenységét, akkor azt látjuk, hogy erre valóban szükség volt, a presbiterek komolyan veszik, nagy lendülettel kezdték el a munkát. Az egyházmegyének is van ehhez köze, magától nem alakult volna meg. Bódi Sándor főgondnokkal ketten kellett kezdeményeznünk még a nőszövetség megalakulását is. Így lettünk mi „díszasszonyokká”. Összehívtuk asszonytestvéreinket egy helyre, ünnepi istentiszteletet tartottunk, majd közgyűlést, ezt követően megalakulhatott a nőszövetség. Sokszor hiányzik ez az első lépés, a kezdeményezőkészség, de ha már megtörtént valami, akkor mindenki nagyon szívesen munkálkodik a maga helyén.

Kolozsváron és környékén negyvenezer református él. 29500-at tartunk nyilván, ezért hatalmas missziós feladat áll előttünk, meg kell keresni 10500 egyháztagot, a többit, akiről tudunk pedig, azokat pásztorolni kell. Ha komolyan vesszük a feladatunkat, akkor ezt a negyvenezer embert kell elérni. Erre rengeteg lehetőség és eszköz van. A belmissziós szövetségeken túl olyan sajtótermékek előállítását tervezzük, amelyek által a gyülekezetbe járó testvéreket is elérjük, de ugyanakkor azokat is, akik elszakadtak az egyháztól, vagy teljesen elidegenedtek. Három sajtótermékre gondolok. Az egyházmegye weboldalán, amely tavaszra készül el, folyamatosan egyházmegyét, és az egyházmegye gyülekezeteit ismertető cikkeket szeretnénk írni, íratni lelkipásztorokkal és újságírókkal. Emellett az egyházmegyei tanács 2013. decemberében eldöntötte, hogy lesz egy közös egyházmegyei lap is, ez a lap elsősorban a gyülekezeti magokhoz fog szólni, azokhoz, akik rendszeresen ott vannak az istentiszteleteken, akiket ismerünk, akiket elérünk. Továbbra is meg fog jelenni a Szabadság napilap mellékleteként a Református Híradó, ez elsősorban kifelé szól, azoknak, akik vagy nem reformátusok, vagy azt sem tudják, hogy hová tartoznak. Fel szeretnénk mutatni ezáltal azt, hogy van egy erős református közösség, ez 12 kolozsvári és 25 vidéki gyülekezetből áll. Ez a 37 gyülekezetből álló közösség élni akar, tervezni akar, és tervezni meri a jövendőjét, a holnapját.

 

Kimaradt a felsorolásból egy fontos esemény, amely valószínű egyszerre volt nektek munka és ünnep, miután megalakult a szászfenesi református gyülekezet, utána elkezdték a templomépítést, 2013. tavaszán az alapkő letételre is sor került.

Valóban, a Szsászfenesi Református Egyházközség megalakulása, és a templom alapkövének a letétele egy fontos esemény. Az egyházközségek a maguk módján támogatják is az új egyházközséget abban, hogy ne csak megalakuljon, de működjön is, templomot tudjon építeni. Szászfenesen jelenleg 1050 református él. Ez az 1050 ember valahová tartozott, mielőtt az elmúlt 5-10 évben Szászfenesre költözött. Missziós lelkipásztor kezdte el itt a munkát Ágoston-Palkó Attila személyében, őt 2012. kora őszén meg is választották lelkipásztornak. 650 gyülekezeti tagot sikerült összegyűjteni. 1050-ig még sokat kell dolgozni, de ezzel párhuzamosan elkezdődött egy másik munka is. A szászfenesi gyülekezet telket kapott az önkormányzattól, jelenleg már megvan a templom alapja. Azt tervezik, hogy 2014-ben már fedél alá kerül az épület. Ez még messze nem jelenti azt, hogy használható is lesz. Nagyon sok segítségre van szükségük. Erdélyben összesen két református templomot építenek, egyet Sepsiszentgyörgyön, a másikat itt, Szászfenesen. A testvéri szeretetet azáltal gyakorolhatjuk itt, az egyházmegyében, ha Szászfenesnek megfelelő segítséget tudunk biztosítani, nem csak a templomépítésben, de a lelki épülésben is.

 

Prioritásként említetted a lelkipásztori közösség erősítését. Tudomásom szerint együtt szilvesztereztek, együt jártok sportolni is. Eddig is ennek az egyházmegyének a lelkipásztora voltál. Történt-e a közösség szintjén változás azóta, hogy ebben az egyházmegyében szolgálsz?

Lehet igennel is, nemmel is válaszolni. Valóban vannak olyan próbálkozások, ahol lelkipásztorok együtt sportolnak, szórakoznak, együtt pihennek. Nem csak a papi szilveszter ilyen, hanem minden hétfőn együtt futballozunk. Készültünk arra is, hogy az újesztendei szolgálatokat követően kimegyünk Kolozsra, és egy hasznos pihenésben veszünk részt, együtt leszünk, beszélgetünk, ugyanakkor fürdünk, megmártózunk a sós vízben. Ez sajnos elmaradt, tekintve, hogy kevés volt az idő a megszervezésre és kevés volt a jelentkező, de márciusban szeretnénk ezt újra meghirdetni.

Az elmúlt tíz évben – azóta vagyok kolozsvári lelkipásztor – volt folyamatosan változás. De mindig hétköznapi eseményekhez kapcsolódtak. Ezeket el kell felejteni, nem szabad szemünk elől veszíteni a fő célt, hogy mi egy közösségnek vagyunk a lelkipásztorai, a magunk helyén mindnyájan ugyanazt a Krisztust szolgáljuk. Amikor ezt elfelejti a lelkipásztori közösség, akkor az egység megbomlik, de aztán, amikor észbe kapunk és ráeszmélünk az emberi gyarlóságainkra, akkor helyreáll a béke.

 

Az esperesi funkció tulajdonképpen egy adminisztrátori szerepkört is megkíván. Hogy áll adminisztrációs szempontból az egyházmegye? 

Büszkén mondhatom, hogy a lehető legnagyobb rend kezd kialakulni. Az esperesnek különben sokrétű feladata van. A múltban az esperes a maga helyén több volt, mint adminsztrátor, mint helyi képviselője az egyháznak. Az esperes, aszerint, hogy mennyire élt, vagy visszaélt a hatalmával, egy régiónak a vezetője volt. Ahogy a lelkipásztori szolgálat is, átalakulóban van az esperesi funkció is. Ez egy keret, és a kérdés mindig az, hogy a személy, aki ezt a funkciót betölti, milyen tartalommal tölti meg. Az elsődleges cél az egyházmegye megalakulásakor az volt, hogy legalább papírok szintjén rendben legyen. Ez megtörtént, most mint a lelkipásztorok mentora vagyok jelen, nem csak az ellenőrzésekkor, hanem a személyes beszélgetésekkor is.

Hadd jegyezzem meg, hogy a lelkipásztorok általában akkor fordulnak az espereshez, amikor már baj van. Nem amikor valamit meg szeretnének valósítani, hanem amikor már nem sikerült a terv. Ebben is szemléletváltásra lenne szükség, hogy együtt, közösen előre is egyeztessünk dolgokról, ne csak a korrigálásnál keressük egymást.

Az ellenőrzéseknek is megvan a rendje, az egyházi törvények előírják. Ami viszont nem működik, és sokkal nagyobb szükség lenne rá, hogy az esperes lelkigondozója, pásztora legyen az egyházmegyében szolgáló lelkipásztoroknak. Ez két okból kifolyólag bonyolult. Az egyik az személyemnél fogva adódik, hiszen fiatal vagyok. De ez a kisebb gond. A nagyobb baj, hogy annyira elidegenednek egymástól a lelkészek, hogy nagyon nehezen találják meg a közös szót. Ehhez ügyességre, rátermettségre, és a helyzet felismerésére van szükség, hogy egy fiatal esperes a maga helyzetében lelkigondozóvá, segítséggé, társsá tudjon válni a lelkipásztorok számára. És akkor az a bizalmatlanság is megszűnik közöttünk, amit a lelkipásztorok sokszor egymás iránt éreznek. Én is csak egy vagyok a lelkipásztorok közül, csak hat évre speciális feladatokkal bíztak meg. Nem érzem többnek magamat, viszont sokkal több feladatom van. Ha így állok hozzá a kérdéshez, akkor kínos kérdéseket is meg lehet közelíteni, meg lehet beszélni.

 

Az interjú meghallgatható az Agnus Rádió honlapján, vagy alább, a beépített lejátszóban: 

 

Fotó: Kiss Gábor

Sorozatunk következő részében Vincze Minya Istvánnal, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperesével beszélgetünk az egyházmegye elmúlt évi tevékenységéről.