Tizenharmadik alkalommal kolozsvári ifisek színjátszó találkozója

Tizenharmadik alkalommal kolozsvári ifisek színjátszó találkozója

2013. november 16-án, tizenharmadik alkalommal szervezik meg a kolozsvári ifisek színjátszó találkozóját, ismertebb nevén a KISZT-et, a kolozsmonostori református templomban.

A találkozó szombaton délelőtt 11-kor kezdődik, megnyitó áhitattal, majd ezt követően öt kolozsvári református gyülekezet ifjúsági csoportja lép színpadra, az Alsóvárosi (Kétágú), a Belvárosi (Farkas utca), a Felsővárosi (Kakasos), a Kerekdombi és a Kolozsmonostori. Az idei KISZT különlegessége, hogy eltérően az előbbi évektől nem lesz díjazás, azaz rangsorolás. Viszont egy három tagú szakmabéli zsűri értékeli az előadásokat, különböző különdíjakban részesítve a fiatalokat. A jövő évi szervezést illetően az a csoport fogja szervezni, aki a közönség legtöbb szavazatát elnyeri.

Az idei meghívottak a Providenţa – Gondviselés – Fürsorge Egyesület és a Tordaszentlászlói Színjátszó Kör.

Fő meghívottunk pedig a Váróterem Projekt, az alternatív színész csapat a Bánk Bán? Jelen! című előadásukat mutatják be.