Temploma fennállásának 200-ik évfordulóját ünnepelte november 8-án a kovászna belvárosi református közösség. A hálaadó istentiszteleten Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, a gyülekezet lelkipásztora végzett liturgiai szolgálatot, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a 126. Zsoltár alapján. A püspök felelevenítette, hogy az elmúlt években többszörösen is ünnepeltek a kovásznaiak, hiszen 3 évvel ezelőtt ünnepelték a templom alapkőletételének 200-ik évfordulóját, azután pedig ez a templom volt a lelkészszentelő közgyűlés helyszíne. A püspök a gyülekezet múltjáról is beszélt, régi vizitációs jegyzőkönyvek arról írnak, hogy folyamatosan viszály volt a gyülekezetben, sokszor még az állóhelyekért is harc volt. Csoda, hogy még létezik ez a gyülekezet. Istennek azonban különös útjai és lehetőségei vannak arra, hogy megtérítsen bennünket.

A kovásznai templom 1802-ben egy földrengés miatt a földdel egyenlővé lett. A földrengés azonban sokakat észhez térített. 10 év alatt a gyülekezet döntött arról, hogy templomot épít, újra szervezte magát. A most is álló kovásznai templomot alig 3 év leforgása alatt építették meg. A püspök szerint ez egy tanulságos történet arról, hogy Isten hogyan avatkozik be az életünkbe. Isten akár egy-egy katasztrófával is jelezheti, hogy nem jó úton járunk. Ezen a napon a közösség arról emlékezik meg, hogy milyen szabadító hatalma van Istennek.

„Egy gyülekezet akkor válik igazi közösséggé, ha vannak közös lelki élményei. Bennünket nem az tart össze, hogy ismerjük egymást, hanem az, hogy élő és bennünket szerető Atyánk, megszabadító Krisztusunk van. A szabadító kegyelem szárnyakat ad, olyan tettekre késztet, amelyekre azelőtt nem voltunk képesek. Ha egy gyülekezet leépül, mert nincs aki szárnyakat adjon neki, az azért van mert azt gondolja, hogy az évszázados közösségben nincs erő. Az ige azonban már reménységről beszél, hiszen olyan Istenünk van, aki képes arra, hogy az Ő választott népének életét megváltoztassa. Reményvesztett helyzetekben is tudott Isten hatalmasat cselekedni. Az utolsó szó mindig az Istené.” – mondta igehirdetésében a püspök, aki szerint az emlékezés a jövőre való nézésünket is meghatározza.

Balogh Zoltán, a Kovászna Belvárosi Református Egyházközség a templom építésének történetét mondta el, az 1815-ben megépült templomot szintén földrengések miatt gyakran kellett javítani. Az utolsó nagy mértékű javítás 2003-2006 között volt. Szintén sikerült újra indítani 4 évvel ezelőtt a templom 1850-ben épített toronyóráját, amely évtizedeken keresztül nem működött. Az évfordulóra megújult a templomkert is, a régi drótkerítés helyett fából készült az új kerítés, amelyet egy székelykapu is díszít. Balogh Zoltán azt is elmondta, hogy miután a lelkésszentelő közgyűlés után egy évvel átadták az egyházkerület vándorzászlóját a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközségnek, úgy érezték, hogy üresebb lett a templom, ezért elkészítették az egyházközség címerét és zászlaját, amelyet Dr. Szekeres Attila heraldikus mutatott be. A kovásznai unitárius közösség nevében Kovács István lelkipásztor, majd a város másik gyülekezete, a Kovászna Vajnafalva Református Egyházközség nevében Orbán Judit lelkipásztor köszöntötte az ünneplő közösséget. A hálaadó istentiszteleten szolgált az egyházközség férfikara és a gyülekezet ifjúsága is, akik verses-zenés összeállítással kedveskedtek a gyülekezetnek. Az istentisztelet után a gyülekezet a templomkert bejáratánál felállított székelykapunál gyülekezett, ahol, szalagvágás után, a jelen lévő lelkipásztorok megáldották a székelykaput.

Fotó és szöveg: Kiss Gábor