A hit és az anyanyelv menedéke

Zsúfolásig megtelt vasárnap délután a lupényi református templom. A méltóságteljes és rendkívül felemelő jubileumon azonban nemcsak a helybéli vagy környező Zsil-völgyi városokból és Erdélyen kívüli testvérgyülekezetekből érkezett reformátusok, hanem lupényi katolikusok, unitáriusok és baptisták is szép számban jöttek el együtt ünnepelni a magyarság nevében református testvéreikkel.

1913-ban szintén összefogás révén épült fel a templom, a többi felekezet magyarsága besegített a reformátusoknak, egy évszázaddal később pedig együtt ünnepeltek a bányavidék magyarságára oly jellemző szolidaritás jegyében.

100 éven keresztül a templom a magyarság menedéke volt, s a jövőben is ugyanez a szerep vár rá, fogalmazott igehirdetésében Kató Béla püspök. Nem csak ünnepekkor, hanem a mindennapi életben is. Az egyháznak ma is fontos közösség-összetartó szerepe van, aktívan részt kell vennie a nép életében, a közönségépítésben és a nemzeti öntudat megerősítésében, noha a magyarságra nehezedő történelmi viharok enyhültek az utóbbi 25 évben. A templom sokáig az anyanyelv, a hit és a magyar kultúra menedéke volt, s továbbra is annak kell maradnia, mert a gondok nem tűntek el, elmenekülni előlük, pedig nem lehet, még az informatikai forradalom nyomán egyre jelentősebb virtuális világba se, mondta az erdélyi reformátusok püspöke.

A templom nemcsak Isten házából áll, hanem az élő gyülekezetből is, a befogadó hitközösségből. A 100 éves – nemrég felújított – templom szép ugyan, igazi ékessége mégis a gyülekezet, mondta ünnepi felszólalásában Kovács-Szabadi Tünde, helyi lelkipásztor asszony. Adja a Jóisten, hogy a továbbiakban is ugyanilyen erős, összetartó és befogadó legyen, mint az eddigiekben.

A teljes beszámoló a Nyugati Jelen oldalán olvasható.